Egy igazán különleges játékot fejlesztettek iPhone 5C-re

Dan 2013.10.14. 20:59 Apple, Játékok 12 hozzászólás 1 536

A Flipcase használata során nemcsak telefonunkra, hanem az ahhoz tartozó színes tokra is szükségünk lesz.

Az iPhone 5C debütálásával, egyúttal vegyes fogadtatás érte a készülékhez megvásárolható színes tokokat is, mellyel színek kavalkádjába öltöztethetjük szeretett telefonunkat. Kapva az alkalmon, egy eddig ismeretlen fejlesztő egy valóban páratlan ötlettel állt elő, amely nemrég jelent meg az App Store kínálatában, s a hatás úgy tűnik nem maradt el. Persze nem is csoda, hiszen láthatóan egy módfelett kreatív és szórakoztató appról van szó.

A játék lényege, hogy az iPhone 5C-hez tartozó szilikon tokot ezúttal nem a telefon hátlapjára, hanem magára a kijelzőre kell ráhelyeznünk, majd az alkalmazás indítás után gyakorlatilag nincs is más dolgunk, mint – a jól ismert amőba játékhoz hasonlóan -, összegyűjteni a megfelelő mennyiségű színes pöttyöt. A játék bár látszólag faék egyszerűségű, néhány pálya után már alaposan át kell gondolnunk a stratégiánkat.

A felhasználók visszajelzései eddig meglehetősen pozitívak, s nincs kizárva, hogy a jövőben akár hasonló alkalmazások szülessenek.

Nektek hogy tetszik?

Flipcase (AppStore Link) Flipcase
Fejlesztő: Bytesize Systems Pty Ltd

Besorolás: 4+1

Ár: 699 Ft Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

12 hozzászólás

  1. 007 - 2013.10.14. 21:15

    asszem veszek egy ilyen tokot…
    iPod touch 5G-hez :D

  2. Briganti - 2013.10.14. 21:22

    Ötletes.

  3. Bladem - 2013.10.14. 21:26

    Legyek őszinte? Inkább tiszteletben tartom , hogy van akinek ez tetszik .

  4. strucc007 - 2013.10.14. 21:28

    Ezért volna jó a kétoldalas display… Nem kéne állandóan cserélgetni a tokot a telón…

  5. Bandita - 2013.10.14. 21:45

    Ovis!

  6. A pesszimista - 2013.10.14. 21:49

    Buzi mert a 6-ra nem jó!

  7. Kritika - 2013.10.14. 22:01

    Szerintem azert van csak 5C-re mivel az 5C eleve olyan kis mokas, inkabb mondjuk ki gyerekes mobiltelefon. Akinek sima 5-je esetleg 5S-e van nem valoszinu, hogy ilyenekkel fog jatszadozni..

  8. Djc - 2013.10.15. 08:18

    Szerintem jópofa játék.
    Gondold csak végig. A gyermeked beteg. Az orvosnál ültök. Előttetek 3000-en. Már mindent végigjátszttatok amit csak lehet. És még vártok vagy egy órát. Milyen jól jön egy ilyen játék. + semmi agresszivitás lövöldözés kocsi törés. Nekem kimondottan tetszik.
    És a zene is jó. C2C

  9. pecashe - 2013.10.15. 20:35

    Tetszik

  10. Bandita - 2013.10.16. 02:45

    Ennél hülyébb játék nincs is.Majd a retina kijelzőn ezt játszanám!Visszafejlödünk vagy mi?Inkább a tetrisz!

  11. Én - 2013.11.03. 19:40

    Az az apple szegénységi bizonyítványa hogy ilyen szar mobilokat dob piacra nem ezt vártam mert nagyin magasra tették a mércét ezzel az i5 c vel meg lesüljettek egy samsungra

  12. ElHentel - 2014.02.17. 23:57

    Lesüllyedtek

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.