Hihetetlenül népszerű az iPhone és az iPad az amerikai tinik körében

Dan 2013.10.10. 18:19 Apple, Egyéb, Szavazás 6 hozzászólás 1 216

Továbbra is hihetetlenül népszerűek az Apple-termékek az amerikai fiatalok körében, derül ki a Piper Jaffray legfrissebb kutatásából.

Közel tízezer amerikai tinédzsert kérdeztek meg abban felmérésben, melyben azt vizsgálták, milyen telefonnal, vagy táblagéppel rendelkeznek az amerikai fiatalok, illetve milyen típusra cserélnék le legszívesebben meglévő nem Apple-ös készüléküket. Meglepő eredmény született, mint kiderült a megkérdezettek több mint fele (55%) rendelkezik már iPhone-nal, ami az áprilisi eredményekhez képest jelentős növekedés, akkor a kutatásban résztvevők 48 százaléka állította azt, hogy már van valamilyen iPhone készüléke.

Szintén érdekes eredmény, hogy azok akik egyáltalán nem rendelkeznek Apple-termékkel, közülük mintegy 65 százalék következő telefonjának egy iPhone-t választana, 24 százalékuk valamilyen androidos mobilt, 1 százalékuk BlackBerry-t, míg 7 százalékuk valamilyen más okostelefont. Az iPhone mellett továbbra is meglepően nagy az érdeklődés az Apple táblagépek iránt, a felmérés eredménye szerint a megkérdezettek 68 százaléka rendelkezik már iPad-el, ebből 60 százalék valamilyen nagyobb méretű táblagéppel, míg 8 százalékuk a kisebb iPad minivel.

A felsoroltak közül milyen Apple termékkel rendelkezel?

Szavazás eredménye

Betöltés ... Betöltés …

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

6 hozzászólás

  1. MitoGábor - 2013.10.10. 19:09

    Egy Apple termékekkel foglalkozó oldalon milyen szavazatokra vártok?! :D

  2. aggressor - 2013.10.10. 20:33

    mikor valamelyik mobilos szolgáltatóhoz benézek, az iphone előt mindig van gyerek… hiába a rengeteg droidos telf kint egyik sem igazán hozza lázba őket. itt az lenne ha más lenne a jövedelem..

  3. aggressor - 2013.10.10. 20:39

    arra azért kíváncsi lennék ha meglehetne venni 50 ezerért egy ihone 4s-t hány millát adnának el nálunk. nem előfizetősre gondoltam.

  4. Pinting - 2013.10.10. 20:43

    Az iPod és a Mac, hogy-hogy kimaradt a szavazásból?

  5. Seekay - 2013.10.11. 11:28

    Nem olyan rég meg az volt a hírekben, hogy az iPhone-ok mar nem menők az amerikai fiataloknál.
    Gyorsan változnak a vélemények… :D

  6. pecashe - 2013.12.24. 09:53

    Csak az iphone 5c!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.