Hivatalos: október 25-én jönnek az új iPhone-ok Magyarországra

Dan 2013.10.09. 16:04 Apple, iPhone 29 hozzászólás 3 384

Vége a találgatásoknak, immáron hivatalosan is tudni mikor jelennek meg Magyarországon az új iPhone-ok.

Az Apple hivatalos közleménye szerint október 25-én péntektől, azaz nagyjából két hét múlva, 28 újabb országban kezdik meg hódításukat az új iPhone-ok, így többek között Magyarországon is ekkortól lesznek elérhetők.

November 1-jétől újabb nagyobb hullám érkezik, s ezzel együtt már több mint 60 országban lesz kapható az új erőmű-zászlóshajó az iPhone 5S, illetve a színes, plasztikba borított iPhone 5C. A terv úgy tűnik jól halad, hiszen a vállalat még a szeptemberi bemutatóján elhangzottak szerint azt ígérte, év végére már 100 országban és több mint 270 szolgáltatónál szeretné elérhetővé tenni vadonatúj készülékeit.

Nincs már sok hátra, időközben pedig úgy tűnik, hogy az új telefonok hazai premierje mellett egy nagyszabású iPad-es bemutatóra is számíthatunk, ugyanis egyre nagyobb az esély arra, hogy október 22-én mutatkoznak be a vállalat újabb generációs táblagépei.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

29 hozzászólás

  1. Sándor - 2013.10.09. 16:13

    Mikor lehet előrendelni?

  2. Marcell - 2013.10.09. 16:34

    Amúgy van olyan oldal amin most rögtön is rendelhetnénk iPhone 5S-t vagy iPhone 5C-t :)))

  3. Geri200 - 2013.10.09. 16:45

    Azt szeretném kérdezni hogy akik Angliából vásárolták meg az 5s-t azoknak minden funkció működik rajta?

  4. Geri200 - 2013.10.09. 16:52

    Aki Angliából rendelt 5s-t annak működik minden rajta?

  5. chris - 2013.10.09. 17:07

    nemileg dragabban :)

  6. chris - 2013.10.09. 17:08

    en anno voltam a T-s rendezvenyen tavaly de most nem fogom vegigcsinalni :). 5rol nem erdemes valtani…

  7. chris - 2013.10.09. 17:10

    nem veletlen a nagyobb erdeklodes szerintem, a 4s bevalt modellrol sokan nem valtottak de mostmar fognak mert az mar kezd lassu/regi lenni (fizikai elhasznalodast is ertem ez alatt).

  8. Kovács Sándor - 2013.10.09. 17:21

    Mikor lehet elorendeleni a telekom nal ?:)

  9. Peti - 2013.10.09. 17:25

    Vodafonról valami infó?

  10. Pintyo - 2013.10.09. 17:35

    Itt londonban szinte mindegyik szolgaltatonal van, free, ill. max 50£ es viheted, 1 honap milva lehet kerni a fuggetlenitest a szolgaltatotol…

    Jovore meg nincs romaing :)

  11. Rudolf - 2013.10.09. 18:05

    Nagyon király… Csak egy kicsit lejebb is mehetne az ára :) Nemsokallom az 5S árát megérdemli de a müanyag verzió mégsem annyira Prémium de elgondolkodtató ára van. Pedig nagyon szemezek egy sárga iPhone 5C-vel… :)

  12. Atis - 2013.10.09. 18:10

    Nálunk menyi lesz a 5S?

  13. KyserSoze576 - 2013.10.09. 18:49

    Engem az érdekelne h mennyi lesz az 5C? Kb árat tud valaki? A választ előre is köszönöm.

  14. chris - 2013.10.09. 19:19

    ez a nincs roaming dolog ez mar fix?

  15. Joci - 2013.10.09. 19:25

    Magyarországon is lehet már 2hete kapni zug gsm boltokban a telókat. Az 5s-t 280ezerért , az 5c-t 180ezerért láttam….

  16. N_David - 2013.10.09. 20:02

    végre :)

  17. Szaki - 2013.10.09. 20:06

    Pintyo

    Havonta 50£ vagy csak egyben 50£?

  18. Zoli - 2013.10.09. 20:09

    Magyarorszagon szep kos haszonnal aruljak a telefonboltosok…260-280e ft,amugy meg csak kb 190-200e ft,amerikaba pedig csak 160e ft kb. En is onnan hozattam be van kint ismeros igy konnyu volt,de itthon igy elszallni az arakkal majd 100e ft al tobb ha az amcsi arat nezem akkor meg meg tobb…a fizetes meg a beka segge alatt van.

  19. Zsolt - 2013.10.09. 20:14

    Lurdyba (Bp., 09. ker.) 5C-t 3hete árulják 180e

  20. Zsolt - 2013.10.09. 21:11

    Srácok ! A megoldàst Zoli irta meg!
    Amcsibol kell hozatni!
    Tènyleg olcsobb, nagyon sok baràtom on an hozatott magànak.
    Angliàban a független kèszülèk volt £625 ami kb. 220e ft de csak 2 napig birtàk tartan I hiszen utàna kifogyott a piacròl :)
    Az enyem vodàs ès termèszetesen ingyen volt mert direct vàrtam az 5s kijövetelèt ès Nem hosszabbitottam meg csak a megjelenès napjàn.
    A hozzàszolàs tökèletes ,Èn szemèlyesen 3GS ,4s,5S, tökèletes vàltàsok külömben Nem erzitek a vàltozàst!!
    Zs

  21. Pidu - 2013.10.09. 22:52

    De ha Amerikabol hozzon telefon azt nem lehet Magyarországon használni nem ??
    Vagy meg is??

  22. Lvgaben - 2013.10.09. 22:56

    Amerikaban elek, es a felesegem 2 hete rendelte meg, de meg nem kapta meg meg, sot meg legalabb 2-3 het mire megkapja…
    Szivas…
    At&t-nel vagyunk es eddig 2 eves husegnyilatkozattal $199+ado volt az uj iphone.
    Most van egy uj lehetoseg, csak 1 eves szerzodest kell alairni, es nem kell kifizetni a $199t se, csak az adot, ami $20.
    Viszont 1 evig, havi extra $27t kell fizetni.
    Nem vagyok fanatikus, eddig 2 evente csereltem. De igy, ha evente lecserelem, $350-$400 el tudom adni a regit, es szinte ingyen kapok egy ujjat. Remelhetoleg otthon is lesz ilyen lehetoseg.

  23. Zoli - 2013.10.10. 05:54

    Pidu. Otthon is tudod hasznalni oket. Mindegyik halozatot kezeli mar nem ugy mint anno meg az i5. Tokeletesen mukodik az enyem is es egy csomo penz maradt a zsebemben. :)

  24. g3rg3j - 2013.10.10. 07:25

    Az USA-ban vásárolt iPhone-ra érvényes a garancia Európában, illetve Magyarországon? Ha postán rendelem Amerikából akkor megvan az esélye, hogy megvámolják vagy esetleg még az ÁFÁ-t is rádobják?

  25. Zoli - 2013.10.10. 09:23

    A gari nemetbe jo de lehet az osztrakoknal is!Ha azt irjak ra hogy ajandek akkor nem kell!Tapasztalatbol mondom.

  26. Máté - 2013.10.10. 14:52

    Én arra leszek kíváncsi, hogy meg lehet-e majd vásárolni az új iPhone-okat Next M, vagy Next S csomagokkal, ami elméletileg csak november 1-től elérhető…
    Nagy badarság lenne, ha nem… infótok erről van?

  27. Kovács Sándor - 2013.10.10. 15:10

    Elofizussal mennyi lesz ?:)

  28. Vellusz - 2013.10.12. 01:33

    Nekem 2 napja érkezett meg az 5S (aki nem hiszi, annak linkelek dobozáról, bármiről képet) és eddig meg vagyok vele elégedve. Szép a kijelző, gyors a rendszer. 4S volt eddig, azt most frissítettem ios7-re ahogy megjött az új és sokkal lassab a régi, és a felbontás is rosszabb.

  29. Fenegyerek - 2013.10.12. 23:25

    Semmi gondom nincsen az 5s el , igaz en itt angliaban hasznalom, de szerintem ha hazalatogatok sem lesz vele semmi gondd.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.