Két éve halt meg Steve Jobs

Dan 2013.10.05. 11:28 Apple, Steve Jobs 47 hozzászólás 1 347

Két éve, 2011. október 5-én halt meg az Apple egykori társalapítója, a vállalat legendás figurája. Steve Jobs forradalmasította a zeneipart, a mobiltelefon-piacot, vezérigazgatói tevékenysége alatt pedig az Apple a világ egyik legnagyobb technológiai vállalatává nőtte ki magát. Rá emlékezünk ma.

2011. október 5-e szomorú nap nemcsak az informatikának, hanem az egész világnak is: két évvel ezelőtt pontosan ezen a napon hunyt el az Apple elnöke, a szórakoztatóipar ismert alakja, Steven Paul Jobs. A vállalat egykori ikonikus atyja, társalapítója és vezérigazgatója 1976-ban alapította Steve Wozniakkal és Ronald Wayne-nel közösen az Apple Computer-t. Az első még kezdetleges számítógépük az Apple 1 volt, amit a rá egy évre megjelent Apple 2 követett, de a vállalat igazi sikerét valójában, az 1984 tájékán megjelent Macintosh hozta meg.

1985-ben az Apple-t maga mögött hagyva, megalapította saját szintén számítógépekkel foglalkozó cégét, a Next-et, majd egy évre rá, 1986 januárjában felvásárolta a Pixar animációs filmek gyártásával foglalkozó stúdiót.

1996-ban visszatért az Apple-hez, majd az vállalat radikális átszervezésébe kezdett. Mivel a cég meglehetősen nagy bajban volt, a Jobs stratégiájával a kezdeti 13 dolláros részvények ára 20 dollára emelkedtek, majd az 1997 augusztusában megrendezett Macworld rendezvényen már több mint ötezer rajongó várta Jobs színre lépését és a tömeg a nevét skandálta.

Azt ezt követően roham léptekkel fejlődő cég olyan nagy sikerű termékekkel kezdett előállni, melyek végül a világ egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő vállalatává tették az Apple-t. 2001-ben megjelent az első iPod, és nem sokkal később útjára indult a zeneipart forradalmasító szolgáltatás az iTunes is. 2007-ben megjelent az első iPhone, majd a vállalat ezt követően nagy figyelmet kezdett fordítani a mobilpiacra: 2010-ben jött az első iPad, mely bár önmagában nem volt technikai újdonság, az új termék egyúttal egy eddig kevésbé ismert piaci szegmenst tett még ismertebbé: a táblagépekét. 2011. augusztus 25-én egy rövid levélben Jobs bejelentette lemondását az Apple vezérigazgatói posztjáról, s helyét a vállalat akkori értékesítésért felelős alelnöke, Tim Cook vette át.

Halálának második évfordulójára megindító levelet írt a vállalat alkalmazottainak Tim Cook, míg tavaly egy videós összeállítással emlékeztek a legendás Apple-vezérre. Jobs 2004-től éveken át tartó hosszú és nehéz harcot vívott a hasnyálmirigyrákkal, mely végül legyőzte őt. Steve Jobs 56 éves volt.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

47 hozzászólás

  1. Geri - 2013.10.05. 11:40

    Rest in peace Steve!

  2. Toneec - 2013.10.05. 12:01

    RIP Steve! Örökké a szívünkben élsz!

  3. Fárr Vince - 2013.10.05. 12:11

    Nyugodj békében kedves Steve Jobs!
    Emléked mindig őrizni fogjuk!

  4. Norberto - 2013.10.05. 12:12

    Nyugodj békében Steve!

  5. Molnár László - 2013.10.05. 12:16

    :-(

  6. Rotring - 2013.10.05. 12:25

    RIP Steve!

  7. Orbán Balázs - 2013.10.05. 12:28

    RIP

  8. iAm - 2013.10.05. 12:46

    R.I.P. Steve :(

  9. Haver - 2013.10.05. 12:50


    … …
    …. )\ ….
    … ( ) …
    _|_
    {) /(
    ( //|)
    |// |)
    | )
    | ()
    | //|
    |// |
    __ |_ |__
    | _ |
    \_____ /

  10. Gabor - 2013.10.05. 12:51

    RIP
    Mas, tudom, hogy nem ide tartozik, de…
    Masnal is csak a telefon jobb oldali hangszoroja szol? Nem reagal a mono hangra bekapcsolasra sem… Vagy a baloldali “hangszororacs” csak disz??
    Egyebkent i5 koszi es bocsi az offert.

  11. Nagi - 2013.10.05. 13:04

    RIP
    Gabor: a baloldali “hangszórórács” az a mikrofon..

  12. Ervin - 2013.10.05. 13:33

    RIP STEVE!
    Nem feledünk soha!
    Bárcsak találkozhattam volna veled!

  13. Gyuszi - 2013.10.05. 13:43

    RIP Steve!

  14. Kürti Sándor - 2013.10.05. 14:08

    Én sajnálom hogy Steve Jobs elhunyt. :( Élhetett volna még jó pár évet. Mellette az Apple világcéggé nőtte ki magát, és valóban nagyon igaz ez a mondat: “2011. október 5-e szomorú nap nemcsak az informatikának, hanem az egész világnak is”

  15. Sztázi - 2013.10.05. 14:41

    Jólett volna találkozni vele:(( Örökké szívünkben él!:”)

  16. Digweed - 2013.10.05. 14:44

    R.I.P

  17. Henessy74 - 2013.10.05. 15:17

    Nyugodj Békében!

  18. Darth - 2013.10.05. 15:32

    R.I.P

  19. Arnold Nagy - 2013.10.05. 15:46

    R.I.P.

  20. jani_ka - 2013.10.05. 17:01

    Gabor-nak Nagi-nak !
    jó lenne már egy Bose vagy Harman Kardon hangszoró bele az Iphone 6 ba
    a HTC ONE ba. Beatz hangszoró
    dübörög a füledbe

  21. Kiko - 2013.10.05. 18:20

    R.I.P. We will always love you! :'((

  22. Bence - 2013.10.05. 18:33

    Nyugodj békében Steve örökké a szívünkben élsz!

  23. Szabogabor10 - 2013.10.05. 18:41

    R.I.P Steve! Soha nem felejtünk el! :(

  24. Phoenix - 2013.10.05. 18:42

    :-)

  25. Gabor - 2013.10.05. 18:43

    Hmm, koszonom a valaszt. :)

  26. Mclaren - 2013.10.05. 19:06

    RESPCT

  27. AppleGuru - 2013.10.05. 19:39

    Sajnálom Steve-t de az a tény igaz hogy picit tehetett is róla. Ne azt higgyétek hogy nem szeretem de a drogozása és az alkohol függősége is tehetett róla.

    R.I.P Steve Jobs!!!

  28. N - 2013.10.05. 19:54

    RIP
    Thank you Steve!!!

  29. YungB - 2013.10.05. 20:05

    Nyugodj békében Steve. Örökre megváltoztattad a világot.

  30. Cheese - 2013.10.05. 20:23

    RIP

  31. ANTAL JENŐ (MASSEUR YENŐ) - 2013.10.05. 21:05

    STEVE JOBS ISTEN ADTA TEHETSÉG VOLT,AZ EGÉSZ VILÁG ŐT UTÁNOZTA,REMÉLEM
    A ,, FELHŐBÖL” MOST IS IRÁNYÍTJA CÉGÉT….
    ÁLDÁS ÉS BÉKE PORAIRA!

  32. White - 2013.10.05. 21:10

    RIP Steve :(

  33. Lvgaben - 2013.10.05. 21:14

    A legnagyobb tisztelet elotte.
    Nem csak azert mert korunk egyik legbagyobb ujjitoja, es a csod szelen levo applebol a vilag legnagyobb ceget epitette fel, az akkori idok legnagyobb mobilgyartoit, es microsoftot az asztali compoterekkel egyutt lenyomva. Hanem azert is amilyen ember volt. Es o volt az aki bebizonyitotta, h nem kell oltonyos buzinak tunni, h tekintelyt kolcsonozzon, ot tiszteltek. Nem akart a vilag leggazdagabb embere lenni, de nagy dolgokat akart csinalni, olyat amikrol legtobben csak almodoznak…
    Persze ez nem sikerult volna ha nem olyan emberekkel veszi korul magat, akikkel…

  34. Bial Bence - 2013.10.05. 21:28

    RIP Steve!

    Nyugodj békében kedves STEVE JOBS.

    Téged sosem feledünk, örökké a szívünkben élsz, emléked mindig őrizni fogjuk.
    Az emberek örökké emlékezni fognak rád, hiszen te voltál az Apple szíve és lelke, nélküled nem tartana ott ahol van! GRATULÁLOK STEVE

  35. Lvgaben - 2013.10.05. 22:58

    Amit meg elfelejtettem, es a cikkben sem irtak hogy a Pixar 10 even keresztul veszteseges volt, es a sajat penzet tolta bele, amig meg nem csinaltak a toy storyt az elso animacios filmet, amivel rogton milliardossa valt. Es kesobb amikor mar pixar lenyomta disney filmeket, eladta a disney-nek a ceget, es ezzel SJ lett a legnagyobb egyeni reszvenyese a disney-nek… Mar onmagaban ez is komoly teljesitmeny, foleg hogy egy garazsbol indult az egesz, penz es mindenfele komolyabb iskola nelkul…

  36. Villantós - 2013.10.06. 00:15

    Maximális tiszteletem!
    Rest in peace!

  37. Adao - 2013.10.06. 00:24

    R.I.P. Steve Jobs:( oszinten resztvetem meg mindig a szivunkben emlekezunk rad ;(

  38. Templomos - 2013.10.06. 02:54

    A hite ölte meg sajnos, még élhetne, de csak későn hagyta jóvá az orvosi beavatkozást. A rákot időben diagnosztizálták, gyakorlatilag akkor 100%-os lett volna a gyógyulás lehetősége, de ő inkább az étrendváltoztatás és termeszetgyógyászok melett tette le a voksot. Amikor megműtotték már áttétes volt a rák. Az elvek embere volt, s ez ölte meg. Kár.

  39. Mr.SQ. - 2013.10.06. 03:36

    Nem értem, hogy írhat vki olyat, hogy a drog stb ?
    Toxikológus leletek vannak a birtokodban?Vega és bio életet élt az ember amiben hitt, ezért is ragaszkodott az étrend és a bio gyógyulás mellett!!!!
    Zseni volt, amellett öntörvényű!
    Bejött a dolga vagy nem?

    Be!

    Ezért használják és szeretik oly sokan!!!

    Apple!!!

    • Szikaccsu - 2013.10.07. 10:29

      Imádta az LSD-t, saját elmondása szerint is. Olvasd el a róla szóló életrajzi könyvet, abban részletesen beszél erről is.

  40. aggressor - 2013.10.06. 15:30

    ha még élne akkor az apple mostani kreációját dobálta volna kiötlői fejéhez.

  41. Gabor - 2013.10.06. 15:40

    Hogy oszinte legyek, en is downgradelnem a 7est 6.1.4re ha lehetne. Most hogy az ember kicsit hasznalta mar tobbet az uj rendszert, hianyzik a gyorsasag. Es teny, hogy sokkal gyorsabb volt a regi. Bar ez csak az en szemelyes velemenyem. Peace!

  42. A pesszimista - 2013.10.06. 21:07

    R.I.P. Steve Jobs ?-2011 Oct. 05

  43. buffalobill - 2013.10.07. 20:34

    Hiányzik!

  44. pecashe - 2014.02.11. 19:36

    Mi az a RIP

  45. borzika00 - 2014.02.22. 07:26

    A RIP az azt jelenti hogy sír. Az a sír amiben fekszenek a halottak.

  46. borzika00 - 2014.02.22. 07:27

    RIP Steve Jobs! Szerettelek! Te vitted el oda az Applet ahol most tart…

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.