Jövő héten érkezik az iOS 7.0.3

Dan 2013.10.02. 17:44 Apple, iOS 45 hozzászólás 4 926

A BGR információ szerint még egy utolsó kisebb javítócsomagra számíthatnak majd az iOS-használók (a 7.1-es frissítés előtt) ha minden igaz, a jövő héten.

A lap megbízható forrásokra hivatkozva azt írja, már javában tesztelik az iOS 7 soron következő 7.0.3-as javítócsomagját, mely feltehetően a jövő hét folyamán válik majd elérhetővé mindenki számára. A BGR információ szerint a frissítés első soron az Apple iMessage szolgáltatásával kapcsolatos problémát javítja majd, az update ugyanakkor feltehetően több kisebb-nagyobb hibajavítást is tartalmazhat. A lap egyúttal azt is megemlíti, hogy a 7.0.3-as frissítés után már nagy valószínűséggel a 7.1-es verzió következik majd, valamikor október második felében, vélhetően az október 15-ére pletykált iPad-bemutató után.

Az Apple szeptember 18-án tette elérhetővé legújabb alaposan átszabott mobil operációs rendszerét, melyhez idő közben már két javítócsomag is érkezett. Ezek közül az utolsó 7.0.2-es verzió a rendszer egyik legnagyobb sebezhetőségét javította, mely lehetővé tette, hogy egy kóddal lezárt iPhone-hoz bárki hozzáférhessen. A frissítés azonban úgy tűnik, mégsem oldotta meg teljesen problémát, mi több, azóta több felhasználó számára használhatatlanná vált az iMessage szolgáltatás.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

45 hozzászólás

  1. Barney - 2013.10.02. 18:25

    En ma vittem vissza a telefonom mert meghalt a wifi, a szervizes szerint az ios7 hozta elo a valoszinuleg gyari hibat azzal h mashogy hasznalja a wifit mint a ios6. Van egy nullkilometeres uj 4sem gyari ios6.1.3-al:) egyelore marad es nem frissitek…

  2. István - 2013.10.02. 18:28

    Halu mindenkinek!
    Bízom benne, hogy az üzemidőn javítanak.

  3. csabu - 2013.10.02. 19:17

    hello!
    én be akartam kapcsolni a telefont(IOS 7.0.2.) és nem kapcsolt be!!!

  4. Joe - 2013.10.02. 19:27

    Felfrissitettem IOS 7 re majd mikor bekapcsolt az alma betoltes utan az akkumlator pukkant egyet.es most nem. Lehet bekapcsolni.

  5. Lajos Pápay - 2013.10.02. 19:41

    Fasza!Már csak a lakathangokat kéne visszahozni valahogy!Nekem totál eltüntek!!!

  6. Csabi - 2013.10.02. 20:12

    A frissítés óta nem tudom használni a Bluetooth headsetem..Előtte gond nélkül működött..:(

  7. Dávid - 2013.10.02. 20:27

    Tudom, hogy nem ide tartozik, de iPaden, amikor bezárod az alkalmazást, vagy amit bezársz, mindegy mit. Akkor szépen megy le, majd pattan egyet, és ilyen nagyon szar kinézettel jönnek be az alkalmazások… Javítsák már. Főleg, hogy amikor Youtube-ra akarok tölteni videókat, akkor szimplán kilép, vagy a felénél megáll…

  8. Zoli - 2013.10.02. 20:40

    Masnak mukodik az itunes aruhaz?Nem tudok letolteni semmit,kijelentkeztem utanna nem jelentkezik be,azt irja ki nem lehet csatlakozni. Mi lehet a gond. I5 2db on is es a macen is.

  9. Sándor - 2013.10.02. 22:09

    Ez egy nagy szar!!! Mindig csak a gond van vele már bánom hogy frissitettem

  10. Sándor - 2013.10.02. 22:11

    Csináljátok már egy normális iOS rendszert!!!!!!!!!!!!!!!!

  11. Szemi - 2013.10.02. 22:18

    Sziasztok! Nekem a feissites masnapjan magatol kikapcsolt a telefonom es nem reagalt semmire. Csinalnom kellett egy hars reset-et (bekapcs+home gomb egyszerre torteno lenyomasa es nyomva tartasa 10 mp-ig) es az megoldotta a problemat. Akiknek nem ragal a telefon meg kikapcsolt es nem lehet a megszokott modon bekapcsolni annak szerintem a hard reset oldja csak meg a dolgot. En megbantam a feissitest es visszasirom az iOS 6-it mert sima i4-en siralmasan fut a rendszer…. :,(

  12. Aggressor - 2013.10.02. 22:28

    Ios 7 a sznoboknak készült…

  13. Phoenix - 2013.10.02. 23:12

    iTunes is jó! iOS is tökéletes!!
    Minden szuper!!;-)

  14. Neero03 - 2013.10.03. 00:41

    Háló!
    Nekem nincs gondom az IOS 7.0.2 vel. i4em viszi szépen, bár néha gondolkodik. De ezt be tudom annak, hogy nem tegnap jelent meg ez a készülék. És lehet nem versenyképes az i5…ösökkel.

  15. Timo - 2013.10.03. 01:05

    Ha van egy feher hatteres kep azt szepen kicsereli feketere a hatteret. Sajna zavaro :/

  16. Bandita - 2013.10.03. 01:36

    Én még mindíg nem frissítek marad a 6! I5

  17. Kk - 2013.10.03. 04:01

    A töltöttségi szint nagyon hamar eléri a minimum szintet ios7 el. A 6 os nál ugyanolyan használat mellet nem merült ilyen gyorsan a készülék. Sztem a 6 jobb valóban.

  18. jani_ka - 2013.10.03. 09:09

    AKAROM VISSZA AZ ios 6.1.4 et
    a naptár egy szégyen a színek túl
    intenzívek az akku ilyen rossz még
    soha nem volt .
    Ha internet rádiót hallgatok 1óra alatt
    lemegy kamikaze-ba:)

  19. Sváb Norbert - 2013.10.03. 10:28

    Nekem is fut rendessen az ios 7.0.2 i4-en nincs vele semmi baj

  20. Junyi - 2013.10.03. 10:38

    Itt találtam egy leírást, hogy lehet visszatenni az iOS6-ot, habár én nem próbáltam: http://www.ntimar.hu/?p=516

  21. Dénes - 2013.10.03. 10:50

    Nem lehet visszatenni mar! 4re csak mentett ssh fajlokkal 4Sre meg azzal se!!

  22. Haver - 2013.10.03. 11:04

    Nem tudom elhinni, hogy gond nélkül fut a 7-es i4s-en, de legfőképp i4-en. Még a ret. Ipad-en is szar. Akku hamar letérdel, darabosan futó alkalmazás futás, néha kidob egy-egy futó alkalmazásból!
    Vki. Kitalálhatná hogy lehet visszatenni az ios6-ot MER AZ JÓ VÓT!!!! (szerintem ezt az ios7-et Jobs látni sem akarta, de mivel sajnos elment, ezek a böszmék kinyomták nekünk!) MER HOGY EZ JÓ! (én meg bedőltem nekik) De hülye vagy haver!

  23. Rudi - 2013.10.03. 11:24

    Nekem iphone 5 van. Vibert ket nap alatt 10 szer aktivaltam! Most aktivalni sem tudom;-( nem kapok kodot telefonhivasra sem!

  24. Bacsi - 2013.10.03. 14:27

    Az lenne a problémám h a “brothers in arms 2” röviden “bia 2” mikor elindul a játék akkor az egész játékfelület fehér… Mint egy régi androidos telón…
    Mit tegyek h ki küszöböljem eszt a hibát?

  25. Benedekelek - 2013.10.03. 18:11

    Csak nekem jött elő az a probléma az IOS 7.0.2 frissitesenel hogy nem működik 100% osan a home gomb es a lezáró gomb? Ez miért van?

  26. Attila - 2013.10.03. 21:42

    Annak mi értelme volt, hogy eddig jobbra kellett húzni, ha torolni akartam pl egy emailt, vagy SMS-t, most meg balra???

  27. Szamosi Péter - 2013.10.04. 00:25

    Nekem az ios 7.0.2-nél az igo nem frissül,nem lehet magyar navi hangot letölteni!És a bolt alkalmazás sem megy!

    • Zoolee - 2013.10.06. 11:26

      Üdv!
      Sajnos nekem sem megy az igo… Ha tudsz valami megoldást megírod nekem??? THNX..

  28. Szamosi Péter - 2013.10.04. 00:27

    Most vettem az itunes az igo full europa térképet 65euroért és a szerverre sem kapcsolódik!A régi ios 6.1.2 tökéletessen ment!

  29. Feko - 2013.10.04. 11:17

    A p*csába az iOS7-el! Mióta frissítettem azóta egy kalap szr-t sem ér a telefonom.

  30. Laci - 2013.10.04. 14:04

    Kissebb hibák vannak benne de remekül müködik üzem időm jobb lett a dizájna tetszik bár nem kéne ennyi fehér. Nekem bejön, ezeket a hibákat meg úgy is kifogják javitani.

  31. Kata - 2013.10.04. 16:07

    Nekem se működik a magyar navigáció

  32. Adao - 2013.10.05. 00:16

    Nekem tokeletesen muxik kiraly nagyon jo es semmi baja nincs siman muxik szepen,de alig varom mar az IOS 7.0.3 es 7.1 verziot,hogy ki tudjak javitani bar remelem jo lesz HAJRA APOLE KING!

  33. Niki - 2013.10.05. 12:32

    Nekem hívás közben nem kapcsol ki a képernyő mióta iOS7em van … 4S

  34. BZs - 2013.10.05. 23:07

    Es a kurva billentyuzet sem mukodik!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  35. Ágica - 2013.10.06. 10:21

    Mindenki nyugodjon le a p*csába…
    Javítják a dolgokat…
    Ne hisztizzetek, türelem :)
    i5, iOS7, kisebb crash hibák.
    Beszélgessetek Siri-vel, engem még mindig lenyűgöz! :)

  36. Dodi - 2013.10.06. 23:15

    Felhaborito,hogy megfelelo tesztelrs nelkul leluldtek ezt a vacak 7 est,. Ez sulyps karokat bizalom veszest okoz az Applenek! Mit kepzelnek? Rakuldenek egy ennyi hibatol hemzsego fosst a keszulrkekre trehany bunyok tarsasag!!!!!@

  37. Ádám - 2013.10.08. 07:06

    Imádtam szerettem,frissítettem ———-> megutáltam,ennyi erővel androidos telefonnal is járkálhatnék….. gyakran lefagy,telefonálás közben egyszer csak elkezdem “beütni” a jelkód zárat, a fülemmel :D kabaré,ha hívás közben kapok egy másik bejövőt azt nem tudom felvenni,de a másikat sem letenni hiszen elé helyezi azt,de a képernyő nem reagál …. gagyik az ikonok,a jegyzetek élethű mintája, az óra illetve ébresztő beállítása is nagyon gáz és még sorolhatná az ember…. használtunk egy bomba biztos rendszert,hát ez a múlté

  38. Tom - 2013.10.09. 12:44

    Egyetértek Ádámmal, ez egy fos gagyi hatású rendszer lett. A kinézete a rendszernek tiszta botrány. Pl. mikor beütöm a pin kódot ilyen kis kör alakú színes hátterű érintőgombok vannak. Tiszta kínai giccsparádé. A beállítások menüpont rikító fehér háttere a vékony fekete pálcika betűkkel, a térerő kijelzés pici bogyóiról nem is beszélve. Még szerencse hogy annak idején mentettem Cydia-val shsh-t így vissza tudtam rakni a 6.1.3-at. Ha behal az i4-em akkor több iphone-t nem veszek. Pedig akartam venni egy 5S-t de ezzel a szoftverrel az sem kell. Inkább veszek egy androidot fele annyi pénzért alapból 2 év garival….

  39. Lacz - 2013.10.09. 15:56

    Mióta 7-re frissítettem, akadozik a karakterek bevitele mind névjegyzékben, mind jegyzetekben. Minden lenyomás után vár 5 mp-et, utána müxik tovább. Nincs valakinek valami ötlete, mi lehet?

  40. Attila - 2013.10.10. 10:34

    Üdv!
    Mikor hivatalosan letölthetővé vált az IOS7, még aznap este az első dolgom volt telepíteni. Nagyon vártam! Majd az utána következő nap a rémálom netovábja lett! I5 ről van szó. Szó szerint a hányinger kerülgetett a telefonomtol és itt most nem a parallax effect-re gondolok , hanem az uj design-ra. Valóban jok az uj funkciók, de…..ez a felület…:(
    ami még a legnagyobb problémát okozta hogy csekély használat mellett az akkum 3 ora alatt 100-rol 9% – ra merült, s melegedett is! sem futó alkalmazás, sem wifi, ill bluet nem ment. majd Fokozodott a kétségbeesésem mikor az autóstöltőmre azt irta nem támogatott??? akkor eddig az ios 6 miért támogatta? majd a visszatöltő akkumra is azt irta nem támogatott eszköz….FAIL!
    Meglett a megodás!!
    Gyors léptekkel meglátogattam a szolgáltatomat, s kicseréltettem egy olyan készülékre amin még 6.1.4 van! És AZ IS MARAD! És minden tökéletesen működik ismét!
    Nekem igy iphon az iphon! már évek ota

  41. Nikusy - 2013.10.12. 16:24

    Sziasztok. Nem tudom használni az iTunes-t. Rögtön kidob. Van valami ötletetek?

  42. Goby - 2013.10.19. 20:57

    Ipad Minivel én is nagyon megbántam az iOS7 telepítését. Minden ami jó volt megszûnt. A naptár, a jegyzetek elvesztették a grafikus jellemzőiket. A legnagyobb botrány a video rögzítés. Nem lehet zoomolni sem az elején, sem közben, sem a végén! A programok akadoznak!
    Ennyi erővel egy 20 000 Ft-os gagyit is vehettem volna. Az egész oprendszer úgy néz ki mintha egy hétéves gyerek írta volna (lehet hogy innen a neve is :).
    Ugyan mit vártok a frissétesektől? Gondoljátok attól majd jobb lesz? Vagy a sok javítások közben megint elrontanak valamit? Inkább egész egyszüen tegyék elérhetővé a régebbi verziót!!!

  43. Jaffika - 2013.10.20. 17:24

    Még mindig sehol?!?!?!?!?!?

  44. Szamosi Péter - 2013.10.21. 23:56

    az igo primo 2.4.6 verziónál a szerver még mindig nem megy!Van valami híretek ezzel kapcsolatban?

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.