Újabb nagyágyút igazolt a Nike-tól az Apple

Dan 2013.09.30. 21:48 Apple, Pletykák 11 hozzászólás 730

Bár az Apple továbbra is hallgat, a Nike azonban már hivatalosan is megerősítette a vállalat egykori felelős dizájnerének távozását – írja az Apple hírekre szakosodott portál, a 9to5mac.

A 9to5mac korábbi értesülései szerint, a Nike egykori felelős dizájnere, Ben Shaffer is immáron az Apple-alkalmazottak sorát erősíti, bár a vállalat erről továbbra is mélyen hallgat, annak ellenére, hogy a Nike már hivatalosan is megerősítette a szakember távozását. Ben Shaffer korábban egyike volt a Nike innovációs konyhájaként is emlegetett fejlesztői részlegnek, ahol elsősorban olyan nagysikerű termékek gyártásával és tesztelésével foglalkoztak, mint a Nike hordozható aktivitásmérő Fuel Band csuklópántja, vagy a speciális Flyknit cipők.

Bár Shaffer új munkakörével járó feladatok egyelőre teljesen ismeretlenek, az ex-Nike dizájner feltehetően az Apple régóta pletykált iWatch okosórájával hozható összefüggésbe. A nem hivatalos hírt egyébként a Nike korábbi fitnesz guruja, Jay Blahnik is tovább erősítheti, aki még néhány hete csatlakozott szintén az Apple-höz, hogy egy új izgalmas feladat keretében dolgozhasson majd a vállalatnak.

Úgy tűnik tehát szépen csendben teljes lesz az iWatch fejlesztőcsapata, bár a legutóbb hírek szerint a régóta pletykált okosóra nagy valószínűséggel csak jövőre, 2014 második felében kerülhet majd piacra, ugyanakkor jó hír lehet, hogy az ára valahol a 149 és a 229 dolláros határ között alakul majd.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

11 hozzászólás

  1. Lvgaben - 2013.09.30. 22:54

    En pont most vettem egy nike flyknit racer cipot(fekete-feher)
    Rengeteg nike cipom volt, de egyertelmuen ez a legjobb amit eddig a nike eddig csinalt. A freerun se tul nehez, de ez olyan konnyu mintha semmit sem tartanal a kezedben… A design gyonyoru szep. Igazabol olyan, mint ha kotve vagy horgolva lenne az egesz cipo. Nagyon kenyelmes, es mindig amikor bemegyek egy sport cipo boltba, megkerdezik h honnan van, mert nem lattak meg ilyet, annyira ritka…
    Szoval le a kalappal designer elott, most mar tudom h ki csinalta, es hogy jo helyre kerult ;)

  2. Yeti - 2013.09.30. 23:17

    Akkor most cipő vagy tel?

  3. Építész - 2013.10.01. 00:17

    Apple cipő, Nike telefon! Szerintem egyértelmű :D

  4. Szexuális Zaklatás Panda - 2013.10.01. 02:19

    Szerintem Apple okospulóver lesz.

  5. Kaddie - 2013.10.01. 03:39

    Okoscipő=iShoe

  6. Építész - 2013.10.01. 15:11

    :D
    De az okospulóvert csak intelligens mosószerben lehet mosni !

  7. Építész - 2013.10.01. 15:14

    Egyébként Ő a dizájner a képen ?
    Engem kicsit a fiatal Jobs-ra emlékeztet.
    Biztos kurva jó dizájner, de akkor magával miért nem tud mit kezdeni ???
    Nem semmi egy jelenség a pasi…

  8. Építész - 2013.10.01. 15:16

    De ezzel felmerűl bennem egy kérdés, hogy akkor az IOS7 dizájnerével még sincs a cég megelégedve ?

  9. Pubi - 2013.10.01. 16:32

    Építész!

    Ezen nem lennék meglepődve ez utan a nagy kotyvalmány után amit kiadtak!
    Bár a fószer nem tudom hogy jön be a képbe! ? :)

  10. Avici Bááci - 2013.10.01. 19:46

    Szerintem az Apple nyitni fog egy új kategóriát majd az iWatch mellé még. Az iClothes -t. Tök jó lesz. Árulnak majd intelligens mosóport amivel moshatod a cuccaidat, mint például: iShoe, iPullover, iJeans, iShirt, vagy kit ne érdekelne az iUnderwear?

  11. Csabs - 2013.10.01. 22:34

    Ehhez már speckó mosógép is kell.
    IBrainstorming :)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.