Szabadalomsértés miatt 3 millió dollárt fizet az Apple

Gabro 2013.09.29. 19:33 Apple, iPod 8 hozzászólás 1 721

Nem meglepő tény, hogy az elektronikai cégek közül az Apple ellen irányul a legtöbb per. Sokan szeretnék megcsapolni az almás vállalatot, azonban szinte az összes esetben kiderül: csupán nevetséges pénzszerző próbálkozásokról van szó. Azonban sajnálatos módon vannak olyanok is, melyeket komolyan kell venni, mert van valóságalapjuk. Ez történt most is, mivel az Apple egyik legnagyszerűbb termékén, az egyik rész nagyon hasonlít egy szabadalom alatt lévő elgondolásra.

Az ikonikus iPodon lévő tárcsás tekerő nagyon hasonlít egy Norihiko Saito nevű japán feltaláló már évekkel ezelőtt szabadalmaztatott ötletéhez. A Kyodo News jelentése szerint a bíróság is így gondolta, ezért az Apple-nek összesen 3 millió dollárt kell fizetnie. Igaz még így is szerencséjük volt, mert a keresetben ennek több mint a harmincszorosa szerepelt.

Saito eleinte 101 millió dollárt követelt az Apple részéről, ugyanis szerinte neki mindenképpen ennyi járna. Ezt a hatalmas összeget az eladások alapján számolta ki. Bár az igyekezet nagy volt, ennyit nem ítéltek meg neki. Azonban az Apple-nek 3,3 millió dollárt kell fizetnie a japán feltalálónak, mely átszámolva nagyjából 733 millió forint.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Nagyon szereti az Apple kütyüket, egy iPhone-t, iPadet és iPodot birtokol, melyektől soha nem válna meg. Jelenleg az IBS hallgatója.

8 hozzászólás

  1. More - 2013.09.29. 19:56

    Azért, az sem mindegy, hogy az Apple amit, “lekoppintott” hogyan használja fel. Pl Samu módszer. iPhone 4????!!! Dobjunk rá egy androidot meg egy samsung logót és megvan az új termékünk. Az Apple pedig újra-innoválta ezt a modellt :D

  2. aggressor - 2013.09.29. 19:58

    hú.. de mennyi ilyen lesz még az ios 7 tiszta koppintás…

  3. Orsos vinetuuuu - 2013.09.29. 20:09

    More- akkor ha valaki lop es a lopott termék sikeres, akkor az nem bűn?
    Tolvaj fizess!

  4. Chrisshelluva - 2013.09.29. 20:37

    Megmondom oszinten sokszor nevetseges nemely kommentelo irasa. Nagyon sok elfogultsag van hol az egyik hol a masik taborbol. En most tertem vissza az iphone-ra. Anno mikor megjelent a 3-as 2 evig megvolt majd a 3gs meg egy evig. Akkor jutottam el oda, hogy meguntam es valtottam az android fele. A mai napig nem tudtam szinte egyikkel sem megbekelni pedig folyamatosan a felso kategoriablok volt szerencsem szerezni valamit. Koztuk leginkabb a Galax S szeria jott be es tetszik a Samung munkaja. Teljesen egyet ertek abban, hogy az Apple volt aki elinditott mindent az e fele telefonok teren es ezt kellett mas gyartoknak is alkalmazni. Nem csak a Samu a koppinto. Nem mellesleg pedig az iphone-ban azert van Samu alkatresz. Szerintem nem igazan elhet egy lapon emliteni az androidot es iost. Mig ma egy iphone-ban eleg egy 2 magos proci 1 giga rammal, mert eszvesztoen jol optimalizalt a rom addig egy androidnal minimum 4 mag es 2 giga ram. Ez a szemelyes tapasztalaom. Most csak sima i4-et tudtam beszerezni, de teljes megelegedetseggel tolt el az ios 7 is. Pedig ez mar nem egy eromu! Egyelore ugy latom, hogy jovo majusban, mikor lejar a husegem be fogok szerezni egy i5s-t, mert egy keszulekemmel sem voltam ugy megeledve, mint anno az Apple termekeivel! :)

  5. Phoenix - 2013.09.29. 20:39

    Akkor is bűn ,ha nem sikeres!:-)

    (Csak nehéz bizonyítani ki az eredeti ötletgazda!)

  6. Avici Bááci - 2013.09.29. 20:47

    Hát az Apple sem hibátlan cég :)

  7. Lvgaben - 2013.09.29. 23:20

    Chrisshelluva, ha mar ugyis jovo majusig kell varnod, sztem ne i5s-t vegyel. Akkor mar varjal meg 4-5 honapot es veszel i6-ot… Sztem…

  8. Yeti - 2013.09.29. 23:30

    Hat nem, egyik kopó…

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.