Megérkezett az iOS 7.0.2-es frissítés

KeleMan 2013.09.26. 19:45 Apple, iOS 88 hozzászólás 6 926

Ismét pöröghetnek a fogaskerekek az iOS mobiloperációs rendszerben, ugyanis az Apple pár perce elérhetővé tette az iOS 7 legújabb frissítését, mely a 7.0.2-es verziószámot kapta. A 7.0.1-es változat csak az új iPhone 5S és 5C modellekre volt elérhető, de az új 7.0.2-es már a többi eszközre is tölthető.

A frissítésben az Apple javította a zárolt képernyő jelkódjának megkerülési lehetőségét, így végre újra biztonságban tudhatjuk szeretett készülékünket. Ezen kívül számunkra egy elhanyagolható változás is történt, újra elérhetővé vált a görög billentyűzet is a jelkód beviteléhez.

A frissítés 20MB körüli, egyaránt tölthető iTunes-on és OTA-n keresztül is. További tudnivalók itt érhetőek el a frissítéssel kapcsolatosan: Apple Support.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

88 hozzászólás

  1. Briganti - 2013.09.26. 20:01

    Na, és mi van a “vészhívásos” hibával, azt is befoltozták vajon?

  2. Keresztes György - 2013.09.26. 20:07

    Valószínű. Ezek a bugok nem szoktak pár hétnél tovább élni amúgy sem.

  3. Lerobi - 2013.09.26. 20:14

    De az miért van, hogy amikor hívnak 1-szer van elitasít gomb 1-szer pedig nincs ? Valakinek tapasztalat ?

  4. iAm - 2013.09.26. 20:21

    @Briganti: igen

  5. Belo - 2013.09.26. 20:22

    Haho!
    Nekem nem áttetsző sem a control-, sem a notificationpanel, i5ön…
    Azt hittem ez is egy frissítéssel jön helyre, de nem…
    Valakinek ötlet?

  6. Zsombor - 2013.09.26. 20:29

    Beállítások/általanos/kisegítő lehetőségek/kontraszt növelését kapcsold ki

  7. Anita - 2013.09.26. 20:31

    Ha le van zárva a billentyűzet akkor nincs elutasítás gomb. Ha pont fel van oldva akkor van.

    • djc - 2013.09.27. 19:50

      A bekapcsológombot 2x megnyomod és elutasít.
      De ez mindig is így volt.

  8. Phoenix - 2013.09.26. 21:34

    Anita

    Gondolom ezt is hamarosan javítják!:-)

  9. Dávid - 2013.09.26. 21:53

    Ha le van zárva a billentyűzet és hívásod van akkor a billentyűzetet lezáró gombot ( jobb felső sarok) egyszer megnyomva némítasz, kétszer megnyomva elutasítja a hívást.

  10. Viki - 2013.09.26. 21:53

    Sziasztok!

    Ezt most le kell tölteni vagy magától frissít??

  11. Alex - 2013.09.26. 22:00

    A bill. zárat kell 2 x megnyomni a hívás elutasításához

  12. Gabor - 2013.09.26. 22:01

    Az elutasításhoz ha hívnak nyomd kétszer a felső gombot! (1x: némít, 2x: elutasít) :)

  13. Spinner - 2013.09.26. 22:16

    Sziasztok! Valakinek működik a bejövő híváskor a helyzet alapú lehetőség? Értesítés induláskor, érkezéskor stb.

  14. Norbert - 2013.09.26. 22:18

    I4 nagyon ratyi lassú lett, ez így marad? Vagy van valami megoldás? Bocs kicsit off.

  15. Okcal - 2013.09.26. 22:23

    Én sokat használom az elutasítást, ezért a felső kis vacak gomb használata szerintem nem praktikus egy és nem is logikus egy érintős telónál. Előbb tönkremegy, kényelmetlen stb. Remélem javítják. Amúgy kiadhatnának már egy víz- és porálló készüléket is :)

  16. Lawin - 2013.09.26. 22:45

    Szerintetek valamikor vissza lehet majd állni az ios 6.1.3-ra?

  17. M - 2013.09.26. 22:49

    Gyorsabb lett i4!!!:D

  18. Nagy Ádám - 2013.09.26. 23:08

    Kedved Lerobi ez iphone készülékeken úgy működik ha éppen le van zárva a telefon és nem használod nincs lehetőség elutasításra azonban ha a menüben vagy vagy épp használod a telefont bármit is csinálsz van lehetőséged az elutasításra
    Üdv:Ádám

    • Péter - 2013.09.29. 12:13

      Ebben nem teljesen van igazad, iOS6 ban ez volt az egyik nagy újítás, hogy ha lezárt állapotban volt a telefon, és úgy hivtak, a hivás fogadása csúszka melelt volt egy kis telefon ikon amit ha felhuztal, elutasíthattad a hivást, vagy gyors SMS-el válaszolhattal.
      Nos ez most az iOS7 el újra eltünt, és igy maradt a lezaró gombos elutasitás amivel megint visszafejlődtek.

  19. Anna - 2013.09.26. 23:13

    Ti be tudtok lepni instagramba?:/ nekem semmit nem tolt be azon belul

  20. Gitta - 2013.09.26. 23:23

    Anita: az iOS 6-ban sem volt elutasítás gomb amikor zárolt volt a képernyő.

  21. Belo - 2013.09.26. 23:30

    @Zsombor ahhh, tényleg! Thnx, Bro!

  22. Pici0925 - 2013.09.26. 23:40

    Sziasztok!

    A háttérkép beállításra van megoldás hogyha saját képet akarok ne nagyítsa fel 10000x-re?

    Köszi

  23. strucc007 - 2013.09.26. 23:50

    Az iOS 7-re optimalizált iHungary app mikor jön?

  24. Sagara07 - 2013.09.27. 00:06

    @Pici0925

    Sajnos nem lehet elkerülni azt hogy a háttérképet 1000x-re nagyitsa…
    Engem is nagyon zavar benne -.-

  25. Pici0925 - 2013.09.27. 00:29

    Sagara köszi a választ :-/ gondoltam mert már mindennel próbálkoztam,de azért megkérdeztem hátha :)

    Töltöttem le a Zedge appból képet azt nem nagyítja fel,beállítottunk mindent a saját képnél akkorára mint pl egy Zedge háttérkép,méret felbontás stb de az sem volt jó :-(

  26. Apu - 2013.09.27. 01:01

    Nektek sem tölti be a google-nál a képeket teljesen?
    Pl. keresek egy zenészt, rábökök a képek nézetre és nem tölt, csak 20-25 képet, egyenkénti megnézésnél pedig nem tudom léptetni a frissítés óta.
    Ez így lesz a továbbiakban, vagy elcseszték? :o

  27. Apu - 2013.09.27. 01:07

    Elcseszték.
    Átállítottam a keresőmotort Yahoo-ra és az jó.
    Ehhh! ):

  28. Zsolt - 2013.09.27. 01:09

    Ez nem sokat ér. Az Ipad még mindig laggol sok helyen. Nálam sokal lassabb az egész rendszer mint 6 alatt. :-(

  29. szbeno - 2013.09.27. 01:14

    @Apu, nekem is ugyan ez a problémám, akkor gondolom mindenki másnak is…

  30. Apu - 2013.09.27. 01:20

    Akkor jó, olyan értelemben, hogy talán erre is felhívják az Apple figyelmét.
    Gondolom. :o

  31. Mindegy - 2013.09.27. 01:28

    Nekem volt iOS 6-on i4s-en zárolt képernyőnel is hívás elutasítás.

  32. Építész - 2013.09.27. 02:40

    Én mondtam már egy hónapja, hogy tartok tőle h lassabb lesz. Be is jött.
    Maradok a IOS6- nál
    A kép hiba a google-nál már a 6-ban is felbaszta az agyam.
    Eddíg semmi olyan új dolog nincs se a 6-ban se az 7-ben amit az IOS5-tel ne tudtam volna kicsiholni, sőt ráadásul gyor és stabil volt.
    Ez a vacak most jött ki pár hete, de már a 7.0.2-nél tart.
    Lesz itt még 7.2.2 is.
    Nem volt rá idejük ????? Ja persze h nem mert a sok álhír és a marketing elvitte…

  33. Laci - 2013.09.27. 04:18

    Én félek leszedni. A 6.1.valahánynál elvileg egy kis hiba javitásos frissités volt és nagyon lecsökkent az aksi üzem ideje. Ios7 nél meg javult. De ha ezt megint eljátszák velem, én meg halok.

  34. Laci - 2013.09.27. 04:21

    Tudna valaki egy jó, meg bizható adat használat számolót?

    • aggressor - 2013.09.27. 15:11

      Data Usage

  35. Gyuri - 2013.09.27. 05:31

    Sziasztok
    Ha Németországból hozatok egy független telót akkor azt utudom itthon használni?

    • Alendope - 2013.09.27. 12:05

      En is nemetorszagban vettem fuggetlen i5-ot! Tudod hasznalni itthon is!

  36. Mókás Buszkilincs - 2013.09.27. 05:36

    @Laci: Traffic Monitor for iPhone
    https://itunes.apple.com/hu/app/traffic-monitor-speed-test/id482570191?mt=8
    Tökéletes app.

  37. strucc007 - 2013.09.27. 07:28

    @Gyuri: ha tuti független, akkor igen.

  38. Lya - 2013.09.27. 07:32

    @Gyuri Elvileg igen, én is anno Németországban magyar független telefont használtam kinti kártyával.

  39. Picasa1988 - 2013.09.27. 07:49

    Nálam minden ok az iOS 7-tel! Egyedül az zavar, hogy a teljes feltöltésnél MINDIG egy áram jelet mutat! Eltűnt a régi konnektor, amiből tudtam, hogy a 100% az tényleg annyi… Ezen kívül i5-ön szerintem előrelépés!

  40. Nigu - 2013.09.27. 07:51

    Nemem sincs vele semmi gondom.

  41. strucc007 - 2013.09.27. 08:13

    @Picasa: nálam csak addig van kint a feszültség jel, amíg a töltőn van a cucc.

  42. Csip@ - 2013.09.27. 09:03

    Érdeklődni szeretnék, hátha van valaki aki tud abban segíteni, hogy iPhone 4 re vissza rakják jól bevált iOS 6.1.3 oprendszert! 3 óra próbálkozás es leírások olvasása után sem sikerült! A hibakódot akkor is kiírja amikor az utasításokat mindig pontosan nyomon követve végrehajtottam! Az aláírással vannak problémák… Előre is köszönöm !

  43. Attila - 2013.09.27. 09:11

    Hogy lehet visszatakni az IOS 6.1.3 at ?? i4

  44. Bacsi - 2013.09.27. 09:18

    Laci;
    Tudna valaki egy jó, meg bizható adat használat számolót?
    Speedtest szerintem nagyon jó :)

  45. Joci - 2013.09.27. 09:42

    Sziasztok de állitolag 3dimenzios háttérkép is lett volna az uj softer be nem?

  46. Sándor - 2013.09.27. 10:16

    Gitta de volt rosszul tudod

  47. Pubi - 2013.09.27. 10:20

    “Gitta 2013-09-26 23:23:00
    Anita: az iOS 6-ban sem volt elutasítás gomb amikor zárolt volt a képernyő.”

    Kedves! Rosszul emlékszel, VOLT ELUTASITASRA LEHETŐSÉG ZAROLT KÉPERNYŐN!

  48. Pubi - 2013.09.27. 10:24

    Bacsi!

    DataMonitor egyszerű, de nagyszerű! :)

  49. Game - 2013.09.27. 10:33

    Sziasztok!
    Olvastam már itt is ott is pro és kontra érveket megfigyeléseket de szerintem az ios7 legnagyobb érvágása az akku üzemidő jelentős csökkenése…minden potenciális “nagyfogyasztó”ki van kapcsolva mégis eszi nagyon! I5-ös telóról van szó. Észrevettem h a kis óra ikonon is megy a mutató körbe körbe,pontos időt mutat,pontosan ilyen megoldás miatt vetették el h az időjárás ikon pontos hőmérsékletet mutasson mert az hú de fogyasztana! Nem vagyok biztos benne hogy eme kis mini “widget” nem pont ugyanezt teszi…. Persze kikapcsolni nem lehet… Legalábbis én nem leltem rá még hol lehetne… Bosszantó! Kezd csalódást okozni.. Remélem valamely frissítés ezt is orvosolja majd!

  50. Apu - 2013.09.27. 10:41

    A legjobb szerintem a My Data Mgr!
    Töltsd le, ismerkedj vele!
    Limitet állíthatsz, figyelmeztet, stb.
    Más:
    Aki azt mondja jó a guglija képekre, nyissa meg a képeket és léptesse, hogy úgy is jó-e?
    Mert most már mutatja a kis képeket, de megnézésnél minden egyes kisképet újra megkell nyitni.
    Régen ez nem így volt!
    Vagyis a képre rányomva tovább nem nyitja meg a többi képet (így esetleg érthető a problémám).
    Viszont azt vettem észre, hogy készenlétben kb 3 óra alatt egy százalékot sem esett vissza az akkumulátor töltöttsége, míg az előző verziónál volt 10 százalék is.
    Vélemény?

  51. jani_ka - 2013.09.27. 11:12

    iOS 6.1.4 én is keresem a lehetöséget
    a visszaálításra mert az
    AKKU a SZÍNEK és a NAPTÁR
    kiborító már lent van nekem is
    a iOS 7.0.2 de ez sem segített
    de mejd talán oktober 15 én a
    iOS 7.1 segít rajtunk

  52. sneeblejack - 2013.09.27. 11:49

    Sziasztok ! I4 van. Jelez 10 frissített,de ha rányomja keri a jelszót,ami jelzi hogy fizetős ! Minden frissítéssel ez van, miért dobja mindig el a B. Kártya CVC kódját ??? Tudtok valami megoldást erre ??

  53. NoveltY - 2013.09.27. 14:49

    Mióta felraktam a 7.0.2.-t, óránként 8-10%-ot merül az aksi úgy, hogy hozzá nem érek… Tegnap este 18órakor levettem a töltőről 100%-on, és éjszaka kikapcsolt a készülék annyira lemerült. Ma reggel 08:30kor szintén 100%-on levettem a töltőről, Most délután 15óra előtt egy picivel 30%-on van a telefonom. iPhone 4 készülékről beszélünk. Szánalom..

  54. Pwolf - 2013.09.27. 15:07

    i4s: szerintem majdnem tökéletes, a felületet még szokni kell, de a sebesség érezhetően nem romlott, akkut csak a frissítés utáni két töltési ciklusig ette ( full merítés-full töltés) azóta az is vissza állt

  55. Pubi - 2013.09.27. 15:18

    Semmi nem állt vissza! Töltés ide töltés oda… :( rohamosan merul ha kezembe veszem! Milyen értelmetlen h a proci azzal nyeli az energiat h megjelenitse az ikonban lévő óran a pontos időt!! Feloldasnal úgy is latom h mennyi az idő, utána meg nem azt fogom bamulni!

  56. Shepi - 2013.09.27. 15:29

    De vegre nincsen az a glitch vagy mi hogy amikor mappaba rendeznem a dolgokat es veletlenul a group also reszehez huzom az ikont akkor kiugrik az osszes eleme a fokepernyore. De ahogy latom a tenerpatonnales a lezart kijelzos hivasoknal levo elutasitas hianyaval nem tudtak meg mit kezdeni. Felek nem is fognak.

  57. Márkus - 2013.09.27. 15:52

    Most frissítettem és nincs az ipadon hang!! Maxon van és mielött frissítettem volna még jó volt! Mit tegyek??

  58. TTom - 2013.09.27. 17:51

    Nekem 4S-en rendesen megy a 7. Elsőre nekem is lemerült 1 éjszaka alatt, meg is ijedtem. Valaki ajanlotta vmelyik topicban, h a home és a kapcsoló együttes nyomásával csinaljunk ‘soft resetet’. Nemtudom, h az segített-e, v spontán javult meg, de azóta a korábbiakhoz hasonlóan merül. Az időjárás widget szerintem a GPS és a gyakori frissítés és nem az animáció miatt merített sokat. A nagy csodát sajnos én sem látom, alig van tényleg hasznos újdonság. A design nekem személy szerint bem tetszik, a 6 nekem jobban bejött. Különösen ramaty a naptár, meg az időjárás widget a NC-ben. Elutasítás gomb nekem is hiányzik, biztos, h volt a 6-ban. A kapcsoló megnyomása nekem új infó, köszi érte.

  59. 007 - 2013.09.27. 18:29

    @TTom: és a soft reset törölt minden adatot?

  60. asder - 2013.09.27. 18:46

    Nekem meghibásodott a frissítés közben és most állíthatok vissza mindent a gyárira valakinek még ilyen gond esetleg?

  61. Phoenix - 2013.09.27. 19:07

    Nem ertem. Nekem minden kütyümön tökéletes!
    Értetlenül olvasom ezeket!
    :-)

  62. TTom - 2013.09.27. 19:49

    @007 Nem törölt semmit, gondolom azért soft :-). Addig kell nyomni, míg magától ki nem kapcsol. Arra már nem emlékszem, h automatikusan újraindult-e, v be kellett kapcsolni :-). Valaki az iOS 7 frissítés első topikjában ajánlotta.

  63. 007 - 2013.09.27. 21:26

    @TTom: tényleg semmit? még beállításokat sem?

  64. Laci - 2013.09.27. 22:49

    Data countert tesztelem most eddig jónak tünik. Köszönöm a segitséget.

  65. TTom - 2013.09.27. 23:26

    @007: Tényleg semmit. Maradt minden, ahogy volt. Úgy rémlik azt írták, h a rendszerben csinál rendet, de nem értek a programozáshoz, csak használom :-). Közben feltettem a 7.0.2-t és nálam azzal is minden rendben (4S).

  66. TTom - 2013.09.27. 23:31

    @Laci: Én többet kipróbáltam (végül maradtam a My Data Manager-nél) és arra jöttem rá, h akkor számolnak pontosan, ha naponta, de legalább kikapcsolás előtt elindítom az appot, ha ez kimarad alulszámol (Telenor on-line adatához képest).

  67. Blabla - 2013.09.28. 02:48

    Észrevettétek hogy ebben a frissitésben javitották azt a hibát hogy néha nem mukodtek a zene vezérlö gombok lezárt képernyön :D néha a controll centerbe sem , most tökéletesen mukodik nekem csak ennyi gondom volt az ios 7 tel :D hja még annyi hogy a parallax efekt 4S en eggy nagyon kicsit néha akad azt még megoldhatnák valahogy és akk tökéletes :D am a aksi ido nekem sokkal jobb lett , és a rendszer is gyorsabbnak tunik mint az ios 6 :D

  68. Laci - 2013.09.28. 07:11

    Üdv! A háttérképet be lehet állítani úgy hogy a teljes méretet mutassa csak a beállításoknál a kisegítő lehetőségeknél a mozgás csökkentése legyen bekapcsolva.

  69. Laci - 2013.09.28. 07:17

    Ekkor a parallaxiseffektus megszűnik ezzel nőhet az akksi idő.

  70. Klacidorium - 2013.09.28. 11:03

    Telepítettem Gevej (ultraS ios6)kártyás,Rogers-es telomra telenort használva müködik csak kellene még egykis jailbrek a többi cuccomhoz amugy nem lett sem lassubb sem aksi evős :-)

  71. Laci - 2013.09.29. 13:58

    Data counter nagyon bejött. Ha külföldön vagy 100kb os elszámolás van tehát 1000kb egy mb nem pedig 1024 és a data counternél betudtam állitan hogy 1000 kb os elszámolás legyen. Beállitottam a napi 50 mb os limitet küldi az értesitéseket százalékban is mutatja az elhasznált forgalmat emelett a le és fel töltött adat is megnézhető meg van benne pár tetsző aproság. Nekem nagyon meg érte a 89€ centet! Csak ajánlani tudom!

  72. Lovely - 2013.09.29. 20:03

    Itt is van lehetőség a zárolt képernyőn való kinyomásra. Az értesítés 1 óra múlva foglaltat jelez a hívónak és egy óra múlva jelez a telefon, hogy vissza kéne hívni az illetőt. Ha nem akarjuk h jelezzen akkor az emlékeztetőben kitöröljük a jelzést

  73. BZs - 2013.09.29. 22:24

    Iszonyatosanakadabillentyuzetgyakorlatilaghasznalhatatlananaptarugyszintenamostanifrissitesnelsemlettjobbanaptarbanhavibontasbannemlatomaszeptemerhonapotkiirva

  74. Laca - 2013.09.30. 18:41

    Eddig nemsikerült szart kidobni az apple telokra most itt az iOS 7. Én is segítséget kérek vissza lehet telepíteni IOS 6 ot segítsetek!

  75. LordLoss1100 - 2013.10.01. 20:22

    A frissítés óra a zenelejátszó rendszeresen kifagy (a gyári) ez normális? (ha igen, az elég szomorú)

  76. Cooltib - 2013.10.03. 18:57

    Nagyot csalódtam az apple-ben amikor felraktam és megláttam ezt a “flat dizájn” névre keresztelt szörnyűséget. Egyenesen ocsmány az előzőhöz képest. Az meg egyenesen felháborító hogy nem is engedi hogy vissza rakd a régit. “nesze paraszt” majd én megmondom neked hogy mi tetszik. Értem én hogy nem lehet mindenki tetszésére tenni de akkor legalább a választás jogát meghagyhatták volna. Ráadásul amiket beleraktak újdonságok egy sapka sz*rt nem ér. Amióta frissítettem rengeteg problémával találkoztam. pl wifi, időzítő, aksi idő, hívás elutasítás, fotóknál, stb… eddig semmi problémám nem volt a készülékkel amíg nem frissítettem most meg számtalan probléma és ki tudja hogy orvosolva lesz e mind vagy sz*rnak bele.

  77. Cooltib - 2013.10.03. 19:05

    1 hónapja van meg az új i5 de már elgondolkoztam rajta hogy lecserélem mert ez így ezzel a kinézettel egy 10.000 ft-os készülék hatását kelti 160.000-ért. Eltűnt belőle az apple szépség.

  78. CharlieBrown - 2013.10.04. 21:17

    Tudtok segíteni? Lezárt képernyőnél ha elutasítok egy hívást, ios6-nál kiadta a hívót a lock screenre, ahonnan simán tudtam hívni.
    most ios7 alatt ez nem jelenik meg, így unlockolhatom, és mehetek be a hívásokhoz…
    van erre valami megoldás?

  79. Pityesz - 2013.10.05. 16:40

    Sziasztok! Tud valaki segíteni hogy 7ven be lehet-e állítani hogy ha hívás közben a fülemhez emelem a telót ugyanúgy elsötétüljön a képernyő mint 6-ban 4sen? Roppant idegesítő hogy ha egy kicsit is hozzá ér az arcomhoz a képernyő akkor véletlenül vagy kihangosítom vagy szétkapcsolom stb.

  80. Tom - 2013.10.05. 19:49

    Valaki tudna nekem segíteni?

    iPhone 4s készülékem van, és frissitettem 6.1.3 ról a 7.0.2 re.
    Az előző szoftverrel is az volt a bajom mint a mostanival.
    Nem tudom a Wi- Fi -t bekapcsolni, és a bluethoot ot sem tudom egyáltalán használni.
    Tudtok nekem erre valami javítást mondani ?
    Előre is köszi

  81. Misi - 2013.10.06. 10:57

    sziasztok!

    van egy apple iphone 4, amin frissítve lett az ios, 7.0.2-re, de a progik nem bírják ezt az újítást. Viberen, messengeren, sima sms-nél is… az írás lassú, mp-ek telnek el mire megjelenik mit is írtunk… stb… próbálkoztam bizt.mentéssel az itunesban, majd a visszarakással de nem sikerült… vissza kellene állítani a korábbi ios-t, backgrown-olni, azt hiszem ez a neve.

    Szerintetek meg lehet csinálni? és ha igen, valaki leírná nekem hogyan? Nem ismerem az iphone-okat, nokiám volt, azt viszont már moddoltam, hackeltem… most egy androidom van, ez meg más teloja, de meg kellene csinálnom.

    A válaszokat előre is köszönöm

    • Kukori79 - 2013.10.18. 09:42

      Szia Misi
      Sikerült kijavítani az írásos opciót?

  82. LALI - 2013.10.08. 18:59

    Ennek örülök, csak sajnos az a gond hogy ez még jobban zabálja az aksit……

    DANGER!:: A túlzott IOS 7 használás:
    fejfájást,hányingert, okozhat! :)

    Én nem tudom Misi……. :)

  83. Kukori79 - 2013.10.18. 09:39

    Sziasztok
    Valaki tudna segíteni, a szöveg begépelése nagyon lelassult a 7.0.2 frissítése után! Szeretnem kijavítani ezt a hibat! Fagy a szöveg be viteli opció
    Köszi a segítséget!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.