Microsoft: akár iOS-re is megjelenhet az Office

Dan 2013.09.22. 15:23 Apple, Pletykák 28 hozzászólás 930

Steve Ballmer, Microsoft-vezér legutóbb tett megjegyzése alaposan beindította a találgatásokat. A vállalat úgy tűnik, egyáltalán nem zárkózik el attól, hogy Windows platform mellett, előbb-utóbb mobileszközökre, így iOS-re is megjelentesse irodai szoftvercsomagját.

Érdekes kijelentést tett a Microsoft vezérizgatója Steve Ballmer, egy még csütörtökön lezajlott beszélgetésen, melyben a Wall Street elemzője a vállalat jövőjéről faggatta a redmondiak vezérét. Ballmer ködös megfogalmazása szerint előbb vagy utóbb akár mobileszközökre, így Android platform mellett iOS-re is megjelenhet a vállalat Office csomagja, s mint fogalmazott: “nincs homokba dugva a fejünk, már azon is dolgozunk amiről azt gondolják, hogy dolgoznunk kellene”.

A keveset sejtető információkból az Übergizmo arra következtet, hogy bár a hírnek egészen biztosan sok felhasználó örülne, ugyanakkor kevés esély van arra, hogy valóban így is legyen, hiszen évek óta “könyörögnek” az Office-júzerek egy ilyesfajta megoldásért, ennek ellenére mégsem történt eddig semmi. Mindenesetre Ballmer-nek egyébként nem ez lenne az első “furcsa” lépése, legutóbbi attrakciója a vállalat teljes átszervezését jelentette, majd derült égből villámcsapásként bejelentette egy éven belüli visszavonulását.

Ti örülnétek ha az Office-t iOS-en is használhatnátok?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

28 hozzászólás

  1. 007 - 2013.09.22. 15:41

    most, hogy ingyé megkaptam az iWork-ot, felesleges…
    Ezt is becseszte a májkroszoft…
    Megjelenthették volna még nyáron 0,89€ ért darabja és rengeteget kaszálnak.

  2. Norbi - 2013.09.22. 15:43

    Ha ingyenes akkor igen!

  3. Balázs - 2013.09.22. 17:03

    Fölösleges, az egész office szar. Ott van az iwork, az egy proffeszionális programcsomag.

  4. OLaza - 2013.09.22. 17:31

    Olvasom, hogy ingyen kaptad meg az iWork csomagot, de kerdem hogyan? Ugyan tobb beharangozo volt erról, de én mindig 3×8.9€ tudnam csak letölteni a iPad-ra. Valamit rosszul csinlálok (7 verzió van fent a gepemen)

  5. iForgi - 2013.09.22. 17:35

    Mikor volt ingyenes az iWork???

  6. Fehérsólyom - 2013.09.22. 17:37

    Igen hasznos lenne. Remélhetőleg nem egy agyonbutított változatot adnak majd. Az MS Office a legkomolyabb, leghasznalhatóbb a témában.

  7. Zoli - 2013.09.22. 18:06

    Kérlek osszátok meg velem melyik az az iWork. Így nem találom, ha anyira komplett, akkor érdekelne, de ezen a néven nem találom. Köszönöm.

  8. zsolt - 2013.09.22. 18:06

    Új vásárlóknak lett ingyenes IOSra az iWork.

  9. zsolt - 2013.09.22. 18:08

    Keresöbe beírod iWork, elsö helyen kapod: http://www.apple.com/hu/iwork/ .

  10. strucc007 - 2013.09.22. 18:11

    Nem azé, de már elérhető iPhone-ra. Vagy ők külön értik az összes alprogramját? Annak örülnék, főleg ha az MS accounton belül is elérhető lenne.

  11. iMarc - 2013.09.22. 18:50

    Mindennapi munkára tökéletes az iWork. Akkor minek erőlködjek a Microsoft méltatlanul istenített szarával?
    Szal felőlem akár meg is jelenhet, nekem ingyen sem kell.

  12. 007 - 2013.09.22. 19:12

    Csak azok kapják ingyen az iWorköt akik szept. 1 után regisztrálták az iOS 7 képes eszközüket. nekem pont mákom volt, 3.-án vettem ;)

  13. Motyon - 2013.09.22. 19:22

    És ha a meglévő telómhoz csinálok egy új Apple ID-t akkor jó lesz? Ingyenlesz akkor nekem is?

  14. 007 - 2013.09.22. 20:42

    @Motyon: Sajna mem mert a te iCuccodat már egyszer beregelted az Apple-nél :(

  15. Phoenix - 2013.09.22. 21:05

    Ugye most nem 8$-rol keseregtek..!?
    Bakker, aki dohányzik, többet szív 2 nap alatt..!
    Ingyen…na nem folytatom..!;-)

  16. Pepe - 2013.09.22. 21:37

    Botrány hogy több százezer forintos termékekhez még külön kell ezeket megvenni. Lehúzás. Kértek volna 5 ezerrel többet a termékért és most nem keseregne ezen senki.

  17. strucc007 - 2013.09.22. 23:27

    @Pepe: akkor meg azon keseregnének, hogy milyen drága a termék… Most komolyan, aki csak lopni tud, az minek vesz drága telót???

  18. Motyon - 2013.09.23. 00:00

    Én sok szart megvettem a telóra, legalább 30 appot, mert 1 eurokat kiadok értük de 5-8 eurót nincs az az isten. Ezért a drágább cuccokat loptam énis, de most ugye már nincs jailbreak.

  19. Phoenix - 2013.09.23. 00:41

    AtyaIsten! Miről beszélünk?

  20. Phoenix - 2013.09.23. 00:44

    Szégyen

  21. Tila - 2013.09.23. 02:46

    @Phoenix
    Te te torrenteztel valaha?!

  22. Phoenix - 2013.09.23. 06:47

    Miért kérdezed?
    De ha azert, amire gondolok, akkor közlöm, hogy nem erkölcsi dilemmaim vannak. Hanem az zavar, hogy egy pizza áráról beszélünk…es még csak nem is havonta egyről, hanem egyszeri koltsegrol!
    Valami színvonal kellene…ertem, hogy hir, de ha nem ingyen van, ha egy euró, akkor nem kell…!
    Szóval cikkíró, ha valami tobb mint 80cent arról ne írj..!

  23. Phoenix - 2013.09.23. 06:48

    Ezért szégyen!

  24. Horvàth Pèter - 2013.09.23. 10:59

    Szerintem is szégyen 1-2 EUR ..? kb 1 kenyér ára, vagy 1 kávé… aki ezeken sír fa..ért vesz apple termékeket.. Ez a pitiség 100.000-200.000 ezres telo kell a villógáshoz de 300-2000ft màr nincs a programokra.. Én személy szerint kb mindent megvettem Europe Igotól a játékokig, és totál megérte….

  25. Phoenix - 2013.09.23. 13:07

    Persze, hogy megéri! De az úgyse érti, aki nem vesz €1-től felfelé app-okat..!
    Francba már, leállok ilyen hülyeségekkel foglalkozni!

  26. OrsosVinetouuu - 2013.09.23. 13:14

    Szerintem nem jól látjátok a dolgot.
    Személy szerint én is minden programot megvettem, de vannak olyanok pl. akik ugyanilyen fertőzöttek mint mi, de nincs pénzük, ezért nagy-nehezen megveszik a t-nél azt 2 évig nyögik az árát.
    Na ezeknek minden fillér számít és én megértem, hogy nem akar kifizetni 1 eurót sem.

  27. Phoenix - 2013.09.23. 18:42

    Elfogadom!
    De, mint mondtam kb ezer Ft egy doboz cigi! Tuti, hogy letehetné!
    Mar csak azért is, mert káros!
    (Vagy egy napot kihagy..!)
    Erre nincs mentség!

  28. Phoenix - 2013.09.23. 18:58

    Na új cikk az alternativáról…Quickoffice, ingyen!
    Lehet tovább cigizni!;-)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.