Este érkezik az iOS 7! Készülj fel a telepítésére!

KeleMan 2013.09.18. 17:01 Apple, iOS 58 hozzászólás 2 979

Minden évben óriási figyelem övezi az Apple épp aktuális mobiloperációs rendszerének eljövetelét. Ez természetesen idén sincs másképp, sőt az iOS 7 igazi mérföldkőnek tekinthető. A 6 éve megszokott rendszer külalakra például teljesen megváltozik, azonban alapjaiban változatlan marad, így aki eddig is használta, nem lesz különösen furcsa megtalálni a fontos dolgokat.

El kell azonban azon is gondolkozni, hogy vajon megéri-e egyből telepíteni a rendszert és ha igen, úgy azt hogyan érdemes majd elvégezni. A nemzetközi tesztek során elmondható, hogy az iOS 7 béta változatai nagyon jól sikerültek, a végére már teljesen kiforrott rendszert kaptunk. Ettől függetlenül jól látható, hogy bizonyos iOS készüléktípusokra nem érdemes azokat telepíteni, mert hihetetlenül lelassítják majd a rendszert.

Bár az Apple az iOS 7 támogatását az iPhone 4, iPhone 4S és iPhone 5 készülékekre is nyújtja, mi csak a két utóbbi eszközre javasoljuk annak telepítését. Hogy miért? Az iPhone 4S-ben van még annyi kraft, hogy kezelje az új rendszert. Nyilván az iPhone 5-ös eszközökkel sem lesz gond, hiszen például az iPhone 5C is tulajdonképpen egy sima 5-ös készülék átdizájnolása.

Az iPhone 4 tulajdonosoknak viszont érdemes elgondolkozni, hogy a stabil iPhone 6.1.3-as verziót vajon leváltanák-e az új csili-vili LSD álomra, ezzel is kockáztatva azt, hogy az alkalmazások becrashelhetnek, és azok megnyitása is több 10 másodpercet vehet majd igénybe.

Az iPad készülékekke is szintén ugyanez a helyzet. Az iPad 4 és iPad Mini táblagépekre például minden további nélkül ajánlott az iOS 7 telepítése, remekül elboldogulnak vele. A második és harmadik generációs iPad készülékek esetében viszont mi egyáltalán nem ajánljuk a frissítést. Az iPad 2 valami elképesztően lelassul, de az iPad 3 is döcögősen működik. Persze később lehet, hogy az Apple ezt javítja majd az iOS 7.0.1 vagy későbbi verzióiban, de addig nem érdemes kockáztatni.

Az iPod touch készülékek tulajdonosai egyszerű helyzetben vannak, mivel az Apple itt csak az 5. generációs eszközökre engedélyezi a telepítést, és szerencsére ezeken kitűnően fut az iOS7.

Mindent összevetve ha mégis az iOS 7 telepítése mellett döntötök, úgy az első dolog az legyen, hogy készítetek egy biztonsági mentést a Mac vagy PC gépetekre, de akár az iCloud-ba is elvégezhetitek a biztonsági mentés feltöltését. Ezt érdemes még most megtenni, hogy később ne okozzon bosszúságot vagy álmatlan perceket az új iOS 7 telepítése.

Szintén fontos dolog, hogy letöltsük a legújabb iTunes verziót, mert csak ezzel fogjuk tudni telepíteni az iOS 7-es rendszert. Időközben szerencsére elérhetővé vált az iTunes 11.1-es változata. Innen tölthetitek vagy a már a telepített iTunes esetében a Szoftverfrissítés menüből.

A frissítés magyar idő szerint várhatóan este 7 órától lesz elérhető hazánkban.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

58 hozzászólás

  1. Vagány - 2013.09.18. 17:07

    Yes

  2. aszti22 - 2013.09.18. 17:10

    Akkor ma este az iTunes 11.1-es verzioja is elerheto lesz vagy továbbra is csak a beta Mac-re?

  3. ToTyA20 - 2013.09.18. 17:10

    Sziasztok! Nekem i4-em van, és az lenne a kérdésem hogy tuti az információ arról, hogy belassul a telefon?

  4. Qupido - 2013.09.18. 17:18

    Nekem i4 van es proba cseresznye!!! :))

  5. Pepe9974 - 2013.09.18. 17:19

    iPad 4 és iPhone 4-em van. Csak iPadra töltsem akkor?

  6. CEB - 2013.09.18. 17:20

    Nekem is 4esem van de nem birom megallni h ne toltsem le… Mar honappk ota visszaszamolom a napokat a megjelenesig. Ha ennek az az ara h elvesznek a fotoim.. Hat legyen. Legalabb lesz hely az ujaknak :)

  7. Ronnie - 2013.09.18. 17:21

    és ha nekem fent van a béta 6, akkor kifogja írni az iPhone, hogy frissítés, vay csak iTunes-ba tudom majd felrakni az iPhone visszaállítása opcióval ?

  8. Anonimus - 2013.09.18. 17:23

    Szerintem ha az i4en ennyire “szar” lenne az iOS 7 akkor valószínüleg már ki se adta volna az apple a sima i4re…szóval nekem is i4 van és le fogom tölteni ..legfeljebb visszatöltöm rá a 6.1.3-mat..

  9. Szabó Gábor - 2013.09.18. 17:25

    Az lenne a kérdésem,ha frissítek a 7-esre,akkor a fényképek meg az alkalmazások meg maradnak-e a telefonon???

  10. Fekete Bendegúz - 2013.09.18. 17:28

    Ios 7 bétát lehet frissîteni?

  11. dani - 2013.09.18. 17:29

    Egyszer valaki elmagyarázhatná az Applenél ezt a lassítást… Az iPad 2-vel a kijelző méretét leszámítva (ám a pixelszám ugyanannyi) gyakorlatilag mindenben megegyező iPad minire miért is ajánlott, a 2-re pedig miért nem? És a jóval erősebb 3-ra?

  12. B - 2013.09.18. 17:30

    Szinten az a véleményem, hogy ha szar lenne i4-re akkor nem adna mar arra ki az Apple vagy megéri nekik az egést, hogy be lassítja … 3GS ios 6 -tál tökéletes volt, mem lassult stb ciki lenne ha i4 behalna

  13. Guetta - 2013.09.18. 17:31

    Nekem mar fent van a golden Master akkor erre most le kell meg frissitenem vagy mar nem?

  14. 007 - 2013.09.18. 17:36

    kb mennyi szabad hely kell neki

  15. Ikaruga - 2013.09.18. 17:36

    Nekem pont i4 és ipad3 van de mindkettőre felteszem. Szeretem a változatosságot.:)

  16. Petii - 2013.09.18. 17:37

    Akinek a GM fentvan annak mukodni fog az OTA frissites?

  17. Adam24 - 2013.09.18. 17:47

    A kérdésem az lenne, hogy ha mondjuk telepítem az iOS 7-et, de esetleg az iPhone 4-en tapasztalt teljesítménycsökkenés miatt visszatérnék az iOS 6.1.3-ra akkor erre van lehetőség?

  18. Attila - 2013.09.18. 17:47

    már tölthető a itunes 11.1-es

  19. JayCircus - 2013.09.18. 17:47

    Én iPhone 4S-es vagyok és igen, le fogom tölteni, mert mar legalább egy éve várok ra. Írtóra szimpatikus az iOS 7!!! Ha esetleg lenne vele bármilyen hiba, akkor ez van. Ha belegondoltok tavaly meg év elején is mekkora problémák voltak a 6.xy-nal. A wifi kapcsolódás illetve lekapcsolódás. Stb. Kétlem, hogy az Apple orbitális hibával dobná ki az iOS 7-et! Vagy ha megis, úgyis ott lesz a frissítés! ;) Azert alapokra biztosan képes lesz az iPhone. :)))

  20. Csabex - 2013.09.18. 17:51

    ToTYA20 nekem is 4i-m van és rajta az új ios7, teljesen jól müködik!

  21. Wyc - 2013.09.18. 18:00

    Hát… Ha egy kicsit is szaggatni v akadozni fog a mostanihoz képest, biztos, h rángatózni fognak az i4 tulajok. Meg én is mert az vagyok és most kb <65%, hogy felrakom.

    Amugy az hallottam, hogy nem olyan egyszerű a visszatáncolás, hogy restore és kész.

  22. Zoli - 2013.09.18. 18:01

    Attila! Honnan?

  23. Bea - 2013.09.18. 18:01

    Ha mégsem akarom a 7-est, hogy teszem vissza a 6.1.3-at? (4s-em van)

  24. Attila - 2013.09.18. 18:02

    az apple.hu-rol macra

  25. hugyiz - 2013.09.18. 18:08

    Az mi már h ipad2re nem ajánlott de ipad minire meg igen…ugyan az van benne kb…
    Ja es ipad3ra se?! Ez hogy van?! Most dobjam ki mert fel evvel elobb vettem mint az ipad 4?! Idiotasag…

  26. mkls. - 2013.09.18. 18:11

    iPhone 4re megéri feltenni?

  27. J - 2013.09.18. 18:18

    Most akkor elvesznek a fotók vagy nem??

  28. Bacsi - 2013.09.18. 18:20

    De jó :)

  29. Sz_B - 2013.09.18. 18:27

    A béta illetve GM tulajdonosok véleménye szerint, az iphone 4en az IOS 7 tökéletesen fut, van esély az akadásra de kizárólag a 8gb-os készülék esetében, mert annak kevesebb tárhelye van az op rendszernek.:-) szóval i4 re nyugodtan!

  30. Reaper - 2013.09.18. 18:28

    iPad 2-re tényleg nem érdemes ?pedig nagyon várom. Valaki estleg gm tapasztalat?:)

  31. Denis - 2013.09.18. 18:29

    Lenne egy olyan kerdesem, h nekem 4Sem van es ha telepitem ezt a verziot es nem tetszik… Az ellozot visszatudom allitani ?

  32. Adam - 2013.09.18. 18:31

    Szerintem nagyon jól néznek ki ! Kár hogy nincs fekete :(

  33. Martin06 - 2013.09.18. 18:32

    Nekem minin van es i4 !! Letöltöm minire aztán meglátjuk :)))

  34. Pidi18 - 2013.09.18. 18:35

    ááá…már alig várom :)

  35. Lucifer - 2013.09.18. 18:35

    Sziasztok! Nekem ipone 5 öm van és az a kérdésem hogy frissitéskor meg marad minden a telefonomon pl: képek videok stb

  36. Piromárk - 2013.09.18. 18:41

    I4-em van töltsem vagy ne ????

  37. Bence - 2013.09.18. 18:42

    De ez rohadt jó, hogy én is megvettem az ipad 3-at és most basszus ahogy kijön az ios7, egy ilyen “félkész” munkát kapok amit mellesleg nem tudok használni amíg 2 hét múlva ki nem javítják…

  38. Qwertz - 2013.09.18. 18:54

    Sziasztok!
    Ha igazak a hírek és tényleg szaggatni fog iPad 3-on akkor megtudnátok mondani, hogy tudom visszatenni a készülékemre az IOS 6.1.3.-at?

    Előre is köszönöm;)

  39. Fekete Bendegúz - 2013.09.18. 18:56

    Ios 7 betát lehet majd frissíteni IOS 7 golden masterre??
    Előre is köszi, várom a választ;)

  40. Zolika - 2013.09.18. 18:57

    Már lehet tölteni!!! 18:54

  41. 007 - 2013.09.18. 18:58

    már jön!!!!!! ipod touch 5 !!!

  42. Xiti - 2013.09.18. 18:59

    Mar töltöm is, elérhető :)

  43. 007 - 2013.09.18. 19:02

    25 ről felugrott 3órára :(((

  44. barny - 2013.09.18. 19:03

    nah már csurgadozik lefele ! :)

  45. Babesz - 2013.09.18. 19:03

    Már kb. 1 hónapja letöltettem a 5-ösre a 7-es bétát… De akkor még sok hibával müködött, ( pl. az iphon keresés kidobott állandóan), akkor az adataim még megvoltak. De mikor visszatértem a 6-oshoz minden elveszett a telóról…most kb. 2 hete újra visszatettem a 7-es béta verziót, mert javították a hibákat, és szerintem folyamatosan fogják is. Én imádom a 7-es verziót :)

  46. Molszab - 2013.09.18. 19:06

    Valakinek marfeldobta a frissitest?

  47. Molszab - 2013.09.18. 19:06

    Itunest muszaj frissiteni? Es telefonomon 6.0.1 van

  48. offline98 - 2013.09.18. 19:09

    áááááá ezzzzzazzzzz :)))))))))

  49. Molszab - 2013.09.18. 19:09

    Neekm csak 6.1.4et dobja fel :/

  50. Templomos - 2013.09.18. 19:11

    Már szedi :)

  51. Apu - 2013.09.18. 23:55

    Apu 2013-09-18 23:14:10
    Eleg sokáig nem volt elérhető az IHungary? Miért?
    Már biztos unalmas, ha valaki olvasta a régebbi hozzászólásaimat, de nekem tökéletesen lejött -kb 12 perc alatt- és kb 25 perc alatt frissítette, ellenőrizte, telepítette!
    Teljesen jó, ráadásul már tetszik is!
    Iphone 5 64-es.

    Apu 2013-09-18 23:54:00
    Ja, 18:59-kor kezdtem tölteni!
    Csodálkoztam is, milyen simán ment!

    • KeleMan - 2013.09.19. 00:05

      Nagyon sok látogatónk érkezett az iOS 7 frissítés miatt és meghalt az iPhoneHungary szervere is. Elnézést kérünk a kellemetlenségek miatt. Az oldal valóban pár óráig nem volt elérhető.

  52. Omni - 2013.09.19. 07:03

    Érdeklődnék, hogy más is tapasztalta-e, hogy Notification Centerbe iPhone 4S en nem működik se a pause, se a play és a számváltás szintúgy nem..??
    5ön elvileg ez a probléma nem áll fent.

  53. Bianka - 2013.09.19. 10:55

    Király az új iOS ! iPad 4, iPhone 5 S

  54. Apu - 2013.09.19. 11:31

    Omni!
    Nekem sem működik!
    Pedig 5-ösöm van.
    Na, most ez nem tökéletes…

  55. Apu - 2013.09.19. 11:36

    Újraindítás után működik! :)
    A technika ördöge játszik velünk…
    :)

  56. Erik - 2013.09.19. 11:48

    Nekem az ipad2-semen tökétetessen fut és mindent megtartott, sőt a képeket is mappákba rendezte hogy mikor készültek.

  57. X - 2013.09.22. 10:36

    ez.. egy… szar…

Szólj hozzá Te is!