Napenergiával működő mobilok fejlesztéséhez keres szakembert az Apple

Dan 2013.09.15. 12:23 Apple, Kiemelt hírek 10 hozzászólás 606

Egy új alternatív energiaforrás megvalósításán dolgozik az Apple, amelyet egy nemrég megjelent álláshirdetés is megerősít.

Érdekes hirdetés jelent meg a vállalat karrier lehetőségekkel foglalkozó oldalán, melynek tartalma szerint olyan mérnököket keres az Apple, akik kellő tapasztalattal rendelkeznek a napenergiát használó technológiai megvalósításokban. A szakemberek elsődleges feladata a napenergiával működő vékonyréteg-technológiát alkalmazó elektronikus rendszerek fejlesztése lenne, mellyel egy különálló csoport foglalkozna. Bár az álláshirdetés önmagában túl sok mindent nem árul el, a 9to5mac következtetése szerint ez csak megerősítheti azt a korábban megjelent hírt, miszerint a vállalat egy életképes alternatív energiaforrás megvalósításán dolgozik, amit feltehetően a jövőbeni (mobil) készülékekben alkalmaznának.

Az Apple 2011-ben nyújtotta be napenergiát használó mechanizmusára vonatkozó szabadalmi kérvényét, amit idén újabb szabadalom erősített meg. A 2013 februárjában benyújtott dokumentum tartalma szerint a vállalat egy napenergiát használó integrált szenzor megvalósításán dolgozik, amelyet elsősorban hordozható eszközökben kívánnak alkalmazni.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

10 hozzászólás

  1. Lego - 2013.09.15. 14:05

    Kb 30 éve volt az elsö kis napelemes kalkulátorom ami leginkább egy bankkártyához volt hasonlíthatò vagyis az ötlet életképes!

  2. Hehehe - 2013.09.15. 15:22

    Arra biztos elég jó hogy meghosszabbítsa az üzemidőt.

  3. Tomi - 2013.09.15. 15:58

    Így van. Nem azt a célt fogja szolgálni, hogy csak napenergiával használhatjuk a telefont,de arra kiváló h az üzemidot kitoljuk akar órákkal,felhasznalastol függően akar egy nappal is.
    Támogatom!

  4. Fehérsólyom - 2013.09.15. 16:13

    A kezelési utasításban pedig benne lesz, hogy kifejezetten tanácsos az autó szélvédője mögött hagyni. Átlátszó zsebű zakókat is fognak árusítani hozzá. :)
    Persze azért jó dolog.

  5. Lacika54 - 2013.09.15. 18:45

    A Citizen évek óta gyárt fény(nem csak nap)energiával működő órákat, melyeket soha nem kell tölteni és rádiójel vezérlésű, vagyis mindig halálpontos, ez az eco-drive. Miért ne lehetne egy mobil is az? Mármint ami a töltést illeti. Elég nagy felülete van ahhoz hogy megvalósítható legyen. Go Apple!!!

  6. Juhejj - 2013.09.15. 20:40

    Egy karóra nagyságrendekkel kevesebb energiát fogyaszt mint 1 iPhone.

  7. Tomy - 2013.09.15. 20:51

    Én még a februárban olvastam egy cikket hogy van egy bizonyos védőfolia amit valahogy rákötnek az akura persze csak okostelefonokra és a napfényt energiává alakítja …. 5 perc töltés megfelel +1 perc beszed idővel és hogy 6 óra kell ahhoz hogy 1% -tol 100%-ra föl teljen persze nem használat alatt meg hogy 2013 decemberben lehet majd megvásárolni és 1$-ba kerül …

  8. Gangxtag - 2013.09.16. 01:29

    Na ez mikor lesz valóság?
    https://www.youtube.com/watch?v=IX-gTobCJHs
    Ezt miért nem az apple találta ki?
    Ha valaki holnap elő jönne ezzel a telefonnal hajlandó lennék akár több millió forintot is rászánni ,és szerintem ezzel nem vagyok egyedül.
    Érdemes a videó dátumát is megnézni!!!! 2008!!!!!!

  9. Lvgaben - 2013.09.16. 09:45

    Gangxtag, megkerdezhetem hogy te hany eves vagy??

  10. Avici Bááci - 2013.10.04. 14:16

    Szerintem tök jó lenne, ha mondjuk a hátulját napelemekből csinálnák meg, és akkor kirakod a napra és már tölt is :D. Nagyon nagy dobás lenne!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.