Ezek a top alkalmazások Amerikában

Dan 2013.09.14. 21:25 Apple, Egyéb 14 hozzászólás 2 781

Érdekes összeállítást készített a Statista kutatásának adataiból a ComScore, melyben azt vizsgálták milyen alkalmazásokat töltenek le szívesebben az amerikai felhasználók okostelefonjaikra. Mutatjuk az eredményt.

Az iOS és Android platformot vizsgálva készítette el legfrissebb statisztikai kutatását a Statista, melyben ezúttal célirányosan az amerikai felhasználók kedvenc alkalmazásait állították toplistába. A sorrendet elnézve nem túl meglepő eredmény született: első helyezett lett a Facebook, második a Youtube, míg bronzérmes az Android platform saját alkalmazásboltjának okostelefonos appja, a Google Play. Ennél talán érdekesebb lehet, hogy míg a Facebook-app elképesztő népszerűség örvend mind iOS mind pedig Android platformon, addig a közösségi oldal chatelés-re szánt különálló alkalmazása meglepő módon a lista utolsó helyét szerezte meg.

Szintén érdekes lehet a Youtube (53.7%), a Google Play (53.6%) és a Google Search (53.5%)-re vonatkozó eredmény is, mely szerint a három alkalmazás némi különbséggel ugyan, de szinte fej fej mellett végzett.

 Egy top 3-as listán Nektek mik a kedvenc alkalmazásaitok?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

14 hozzászólás

  1. Onemore - 2013.09.14. 23:25

    Nálam facebook, itube, instagram

  2. Stewie - 2013.09.15. 00:00

    A Google play mire való??

  3. Jana - 2013.09.15. 03:12

    Viber is jó szerintem

  4. Roby76 - 2013.09.15. 07:41

    Google Play az Android rendszer store-ja

  5. iAm - 2013.09.15. 08:02

    Google play = androidos appstore :)

  6. Laci - 2013.09.15. 10:51

    Ez nem ide tartozik de valaki mondhatna valami okosat. Én mit tehetek lassan egy éve van az iphone 5 öm meg még van rajta 5 hónap részlet meg 17 hónap van még a vodafone red csomagból és szeretném kicserélni 5S re. Mit tudok csinálni hogy minél olcsobban usszam meg ki mit tanácsol?

  7. Zoli - 2013.09.15. 11:13

    En is eleg sokat hasznalom a vibert…es a whatsapot is.

  8. Adi - 2013.09.15. 11:15

    Beadod egy hasznaltba az i5ot es veszel egy 5s-t:)

  9. tottypatt1986 - 2013.09.15. 15:20

    Viber…király! :)
    YouTube-ot letöltöttem. Az is nagyon jó.

    Facebook app miért jobb, mint Safariból megnyitni?

    Játékokból a Zombie Café nagyon über király.
    Imádom. :)))

  10. D.Zoli - 2013.09.15. 20:46

    Mi az az Apple app suite?

  11. Adam - 2013.09.15. 22:08

    Top 3 , amiket a legtöbbet használok :
    1. AppStore ( ha mar Google play )
    2. Safari
    3. Zene

    Ha általam telepített akkor :
    1. FB messenger
    2. YouTube
    3. Penultimate

  12. Adam - 2013.09.15. 22:09

    @tott az alkalmazás jobban mobilra optimalizált , egyszerűbb chatelni , egyszerűbb gyorsabb gördülékenyebb minden..

  13. tottypatty1986 - 2014.04.14. 20:55

    Adam:

    Köszi a választ. :)

  14. tottypatty1986 - 2014.04.14. 20:58

    …Hát majdnem egy év telt el mire visszajöttem…és megköszöntem. :))) XD

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.