Már javában készül az új Apple TV

Dan 2013.09.12. 18:18 Apple, Pletykák 20 hozzászólás 1 079

Az új iPhone-okkal kapcsolatos hírdömping mellett szépen csendben készül a vállalat legújabb Apple TV-je is, melyet feltehetően az októberben esedékes iPad-es médiaesemény kapcsán mutatnak be.

A pletykák szerint az új készülék bejelentése előtt egy jókora szoftveres frissítésre számíthatnak az Apple TV tulajdonosok, melyre legkorábban szeptember 18-án az iOS 7 hivatalos megjelenésének napján kerülhet sor – írja az Übergizmo. Az új készülék nem csak szoftveresen, hanem hardveresen is teljesen megújul, amit nem hivatalos információk szerint a vállalat októberben esedékes nagy iPad-es médiaeseménye alatt mutathat be. Elemzők szerint mindazonáltal az Apple régóta pletykált különálló HDTV-jére feltehetően még jó pár hetet, sőt akár hónapot is várni kell.

Az AppleInsider ugyanakkor emlékeztet: az Apple TV gyakorlatilag 2012 márciusa óta nem frissült, mely akkor 1080p felbontású HD lejátszást, alaposan átszabott felhasználói felületet, illetve az iCloud-dal kapcsolatos szorosabb együttműködést hozott.

Ti rendelkeztek Apple TV-vel?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

20 hozzászólás

  1. Máté - 2013.09.12. 18:25

    Van!

  2. Szapcsa - 2013.09.12. 18:40

    Igen, rendelkezem es szeretem is:) 3 generációs:)

    Üdv

  3. csab2 - 2013.09.12. 18:50

    Nekem nagyon tetszik, csak az vele a bajom, hogy azon kívül, hogy a TV-re kinyomatnám az iPad-em képét, semmire sem tudnám használni. Ha működne rendes multimédia lejátszóként, már ott figyelne a TV-m alatt.

  4. Béci - 2013.09.12. 18:52

    Nem mert nem látom értelmet . De lehet jo dolog .
    Nem érzem , hogy szükségem lenne rá

  5. Bali - 2013.09.12. 18:54

    Van. Ti futattok rajta plexconnectet? Az istennek nem birom rávenni, hogy müködjön :( azt irjak, hogy a legutóbbi frissitéssel odavágtak neki. Valakinel működik 3. Generaciónál?

  6. Phoenix - 2013.09.12. 19:06

    Pedig az egyik legjobb dolog, a sok közül! Csak hát jól kell használni!
    Imádom!
    Szóval, van es nagyon várom az új gépet!;-)

  7. MFeri - 2013.09.12. 19:18

    Van. Egy nagy hiányossága miatt nem szeretem: nem tud a Time Capsule-omról közvetlenül lejátszani. A MacBookomról kell a 2 TB-nyi mozit AirPlayen kiadnom rá. Remélem a frissítéssel orvosolják ezt.

  8. Orsos vinetuuuu - 2013.09.12. 19:43

    Nem lehet magyar szinkronos filmeket kolcsonozni, ne vegye senki akinem tud angolul

  9. Bali - 2013.09.12. 20:17

    Még a legújabb filmek is elérhetőek magyarul hülyeséget ne beszéljünk

  10. Phoenix - 2013.09.12. 20:28

    MFeri,
    Ez tény! Remelem ezt javítják!
    Ennek ellenére imádom és minden médiát ezen nézek, hallgatok..!
    Persze sok munka volt az átállás, érti akinek kell, de soha többet ablakos..!
    :-)

  11. Apple - 2013.09.12. 20:36

    Nem igazan ismerem. Tudnátok segíteni? Mondjuk a Western Digital dobozok hoz képest hol van funkcionalitasban? Vagy ez vmi mas?
    http://m.wdc.com/en/products/media-players/wd-tv-media-players

  12. Phoenix - 2013.09.12. 21:14

    Ha jók a formátumok, onnantól olyan élvezet az egész, hogy beszarás! Olyan élmény a szoftvere, mint az iOS az iPhone-on….! A grafikája gyönyörű, nem olyan fos, mint az általam ismert korábbi 3 mediaplayer..!
    Viszont, ha az elején elszúrod a teljes rendszered kiépítését, akkor szívás ez is es nem lesz örömöd benne!
    Jó tanács: keress segítséget, építs új rendszert onnantól, hogy bejön a lakásba a “net”..ja es ha kész, akkor keresd meg újra meg újra a szűk keresztmetszetet benne es javítsd ki..!;-)
    Hamarosan szakember leszel, még az is lehet, hogy új állásod lesz!:-)

  13. lackoo - 2013.09.12. 22:37

    En nagyon szeretem! Laptopon vannak a filmjeim, melyeket a nappaliban nezek az Apple TV segitsegevel ugy hogy a laptop kozben a masik szobaban van es a gyerekek jatszanak rajta!! En pedig a TV elott ulve taviranyitoval kezelem az iTunes-os mediatart a gepemrol! Ha pedig vendegek jonnek, akkor az iPhone-rol iCloudban megosztott fotoadatfolyamot lapozgatva mutogatom a csladi fotokat.. nagyon pazar!
    Arrol nem is beszelve mikor ugy bulizunk, hogy a telefonrol AirPlay YouTube videok a TV-n jatszodnak le, es mindez a hazimozin szol!
    En a videotarat nem hasznalom, de rengeteg magyar film van rajta, full hd-ben!
    Ja, es a kepernyokimelonek beallitottam a gyerkocok fotoival megtomott fotoadatfolyamot, igy mindig a legfrissebb kepeket nezegethetjuk :)
    Nagyon megeri az arat, erdemes kiprobalni!!

  14. Phoenix - 2013.09.12. 22:46

    Lackoo,
    En is imádom ezeket..;-)

  15. Pool - 2013.09.13. 00:05

    Üdv. Nekem nagyon hiányzik a Google kereső és marha szar h ha játékot tükrözők akkor a telefont kell néznem folyamatosan hiába ott a kép a tv én :(( ja ipod tuch 4 tükrözés 0 iphon 4 tükrözés 0 szóval vannak hibák. Amúgy marha igényes kis kütyü szeretem.

  16. zsolt - 2013.09.13. 00:44

    A francba, és kávét sem főz, úgyhogy szar… Katasztrófa némelyik hozzászólás.

  17. akira - 2013.09.13. 07:46

    “Nem lehet magyar szinkronos filmeket kolcsonozni, ne vegye senki akinem tud angolul”

    Aki rud angolul az azert vegye, aki meg nem, az majd megtanul, mire megnez vagy szaz filmet

  18. csab2 - 2013.09.13. 12:05

    Bali:
    Összesen 24 db magyarnyelvű film van az iTunes-ban. Ok-ok, hogy egyre több, de ez még mindig nagyon kevés.

  19. Phoenix - 2013.09.13. 23:35

    En a DVD-imrol csináltam egy db biztonsági másolatot a megfelelő formátumban. Igy mindet az A TV-n nézem. Magyarul persze!;-)

  20. Bali - 2013.09.14. 09:44

    Csab2
    Ok. Megszámoltad?? :)
    De azert az ne felejtsük el, hogy ez magyarorszag ahol nem sokan fognak fizetni bérlésért egy ft-ot se. Mivel lekapod torrentről átfordítod itunesra aztan enjoy :)
    Ha lusta vagy akkor veszel 2. Generaciot arra van JB aztan xbmc-vel már nem kell konvertalnod semmit. 3. Gen-nél pedig a plexconnect segíthet.
    Visszatérve jöjjenek a hun filmek, aztán hátha valaki majd kölcsönöz vagy vásárol….

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.