Ujjlenyomat-olvasó, A7 processzor, arany borítás: Itt az iPhone 5S!

Dan 2013.09.10. 22:11 Apple, iPhone, Kiemelt hírek 62 hozzászólás 11 950

Ahogyan az várható volt bemutatták a vállalat legújabb iPhone 5S-re keresztelt zászlóshajóját is, és bár a korábban napvilágra került információk csaknem teljes egészében bebizonyosodtak, az újdonság varázsa még így sem maradt el teljesen.

Ahogyan azt sejteni lehetett nemcsak a hardver, hanem a küllem is változott, az eddigi jól megszokott standard színek mellett lesz arany, ezüst és a fehér színvilágot felváltó „űr szürke” változatban is kapható iPhone 5S. Erőteljes változtatásokon esett át a processzor és kamera is, előbbi – nem túl meglepő módon – a gyártó legújabb üdvöskéjét az A7 egy speciális változatát kapta, mely egyébként 64-biten operál majd, így az új iPhone a világ első 64-bites architektúrán dolgozó mobilkészülékévé lépett elő.

Ezen kívül fontos megemlíteni, hogy az új technológia a sebesség mellett minden eddiginél nagyobb teljesítmény kipréselésére lesz majd képes, amely számszakilag (a legelső iPhone modellhez képest) 40-szer gyorsabb CPU, és 56-szor erősebb grafikai teljesítménnyel párosul.

Újdonság szintén a lassan legtöbb okosmobilban egyre nagyobb szerepet kapó egészségi állapotunkat mérő szenzorok, melyekből természetesen az 5S sem maradt ki. Az új M7 Motion coprocessor névre hallgató egység gyakorlatilag egyetlen kulcs funkcióvá egyesíti a gyorsulásmérőt, az iránytűt, és a giroszkópot, mely képes azonosítani a felhasználó mozgását, a kapcsolódó alkalmazások segítségével pedig átfogó adatokat kaphatunk aktuális egészségi helyzetünkre vonatkozóan.

Bámulatos fejlődésen ment keresztül a kamera is, mely bár megmaradt az iPhone 5-ben is használt 8-megapixeles modul, 15 százalékkal nagyobb szenzort kapott, mely az új dual-LED flash-nek köszönhetően lényegesen jobb, zajmentesebb fotókat készít még gyengébb fényviszonyok mellett is. Ennél hangzatosabb újítás viszont a másodpercenként 120 képkockát rögzítő lassított videofelvételre alkalmas funkció, amely 720p (HD) felbontású videókat készít.

A tavaly 356 millió dollárért felvásárolt AuthenTec által gyakorlatilag nyílt titokká vált az Apple több hónapig csak pletyka szintjén létező autentikáló mechanizmusa, melyről kedd este hivatalosan is lehullt a lepel: integrált ujjlenyomat-azonosító szenzort is kap az új 5S, amely lényegesen egyszerűbbé teszi majd a telefon feloldását, az appok vásárlását, ráadásul a vállalat elmondása szerint a beprogramozott ujjlenyomatunkra vonatkozó adatokat csak a készülék tárolja el, így többek között az Apple felhőszolgáltatásába sem kerül fel.

Ugyanakkor fontos megemlíteni azt is, hogy egyszerre akár több ujjlenyomat-adatot is tárolhatunk a készüléken, így a család többi tagjával is könnyedén megoszthatjuk a telefont, illetve az azon tárolt tartalmakat anélkül, hogy a biztonsági jelszavunkat, kódunkat átadnánk az említetteknek.

Mindent összegezve az iPhone 5S-el az eddigi S-széria legjobbját pakolta össze az Apple, amely kétéves hűségre kötött szerződés esetén a 16 gigabájtos modell 199 dollárba, a 32 gigabájtos 299 dollárba, míg a 64 gigabájtos változat 399 dollárba kerül majd.  A készülék várhatóan szeptember 20-án jelenik meg, de az előrendelések az Egyesült Államokban már a héten elkezdődnek. A hazai premierről, illetve a további menetrendről egyelőre nincs konkrét információ, csupán annyi, hogy az év végére már 100 országban és több mint 270 szolgáltatónál lesz megvásárolható.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

62 hozzászólás

  1. q - 2013.09.10. 22:52

    hát, én azért picit csalódtam. jó fless ez az ujjlenyomat olvasó, főként ha 100%-osan mükszik majd, de a többi nem nyűgözött le… az oké hogy mutatják a rommádizájnolt grafikonjaikat h. ez a telefon most mennyire rohadtul gyors lesz, de ez pont hidegen hagy, egy i5 eddig is elég gyors volt. az 5c meg… hát… titkon bíztam benne hogy nem lesznek meleg-mozgalom szinekben pompázó iphoneok homiknak, de oké, ez van, vegye aki akarja.

  2. Dudee - 2013.09.10. 22:58

    Sok pletyka beigazolodott, de az ujlenyomatolvasoban nem voltam biztos, hogy be is jon. Vartuk mar nagyon.

  3. Zoli - 2013.09.10. 23:09

    40x gyorsabb? Nem 40%-kal?

    • Dan - 2013.09.10. 23:18

      Nem, valóban 40-szer gyorsabb, grafikai teljesítményben pedig 56-szor erősebb :)

      • OrsosVinetouuu - 2013.09.11. 10:06

        Ez is csak egy marketing fogás 40x 56x hehe.
        Attól függ mihez hasonlítjuk. Az első iphonhoz van hasonlítva ami azért már matuzsálem.
        Ez kb olyan mint ha a Ford a T modellhez hasonlítaná a legújabb Ford GT-t. porhintééés….

  4. Greg - 2013.09.10. 23:30

    40x gyorsabb a legelső iPhone-hoz képest, az i5 höz képest meg 2x gyorsabb a CPU.

  5. Lvgaben - 2013.09.10. 23:56

    Greg, ott a pont! ;)

  6. Lajti - 2013.09.11. 00:03

    A múlt évek tapasztalataiból erre lehetett számítani,hogy nem lesz nagy dobás! Nem rossz,de ez szerintem kevés ahhoz,hogy lecseréljem az 5-öst s-re! Véleményem szerint nem leszek egyedül!

  7. Fárr Vince - 2013.09.11. 00:14

    Valaki el mondja hogyan is fog működni az M7 Motion chip? S mire jo? Milyen “Health” adatokat fog tudni a készülék??
    Értem hogy ugyanaz mind az S4-Ben, de nem értem mire jo, konkrétan mit is tud ez?

  8. Roland - 2013.09.11. 00:27

    Ez mind egész korrekt.. De most nagyon rámásztak az ujjlenyomat szenzorra. Önmagába szép és jó, de én személy szerint többet vártam.De azt a 326ppi-t igazán feljebb tolhatnák, ez már a negyedik generáció amiben ezt a kijelzőt láthatjuk.

    • OrsosVinetouuu - 2013.09.11. 10:08

      Milyen különbséget látsz a 326 ppi és mondjuk 400 ppi között? elárulom semmit:)

  9. Szexuális Zaklatás Panda - 2013.09.11. 00:46

    Javítani kellene a hibákat a cikkben!

  10. Mga - 2013.09.11. 01:19

    Kedves Roland. 326 ppi felett ugyan azt látod mint 326 ppi-n! Mivel az emberi szem 300 ppi felett már nem veszi észre a pixeleket.

  11. Nándi - 2013.09.11. 02:26

    En csalodtam egy kicsit
    Jo meg fasza meg minden ilyesmi
    Az ujlenyomat olvaso es a dual Led vaku lenyugozo
    Dee… En nekem az iphoneban a legnagyobb jellegzetesseget a home gomb jelentette
    A nagy korben egy kicsi negyzet :-<
    Le vagyok lombozva
    -Ugy nez ki anelkul a negyzet nelkul mint egy jo kinai masolat
    Es meg jobban le leszek lombozva ha az a gomb erinto gomb es nem fizikai gomb
    -Szamomra ez nagyon fog hianyozni
    Amugy en sem vagyok akkor az az egyeduli szemely aki nem csereli le az i5-ot 5S-re

  12. Sword - 2013.09.11. 06:19

    Hihetetlen, hogy semmi újat nem tudtak eltitkolni a bemutatóig. Nem mintha sok lenne:
    – ujjlenyomat olvasó (inkább parasztvakítás, mint valós biztonsági megoldás, kb. annyit ér, mint a Samsungnál a legyezve irányítás)
    – végre van szappantartója az Apple-nek is
    – méggyorsabb tökugyanaz
    Amire viszont nem lehetett számítani a kiszivárgó képek alapján és egyben és amit a legjobban sajnálok:
    – nincs új iPad…

    Amire gondoltam, hogy talán… hátha… csak nem lopták ki az infókat:
    -iWatch… lassan már a Kovács és Tsa Kft. is gyárt.. az Apple még nem.

  13. Adam - 2013.09.11. 06:25

    40x gyorsabb az első iphone hoz képest .

  14. Ricsi - 2013.09.11. 06:27

    De a telefon nagyobb lesz az 5 tol

  15. Adam - 2013.09.11. 06:28

    @sword gyakran látni emberek kezén az okos órákat , ja mégsem. Minek gyártanának bármit amire nincs es egy darabig nem is lesz kereslet.

    • Sword - 2013.09.11. 20:21

      Nekem van egy ideje.

  16. Krisz - 2013.09.11. 06:39

    Egyébként! Eddig az iphoneok nem 1080p-ben rögzítettek? most meg 720p?????
    ez, hogy van?

  17. Papi a Star - 2013.09.11. 06:44

    Most itt mit vártatok??? Benne van a nevében “5s” !!!! Haho van otthon valaki??? Ugyan az kicsit feljebb húzva, proci, néhány alkalmazás, gimbvariáció, stb pont ennyit lehetett várni!!! Majd ha lesz 6 széria ott már lehet fikázni…?! és még így is a gyümölcsök közt az ” alma” a király!!!

  18. Phoenix - 2013.09.11. 06:47

    Szerintem meg szuper az 5s! Pont annyi változott, amennyit szerettem volna! :-)
    Aki csalódott, az meg menjen a p…ba!

  19. Phoenix - 2013.09.11. 06:48

    …mert mindig többet akartok!

  20. Zuzu - 2013.09.11. 06:52

    4S-t érdemes lenne lecserélni 5S-re?? Miért??

  21. Spike - 2013.09.11. 07:05

    Engem konkrétan az érdekelne, hogy ennek a modellen is úgy fog kopni a festék, mint az 5-ösön?
    Vagy festetlen alu körbe, mint a 4, vagy 4S?

  22. Juhejj - 2013.09.11. 07:12

    Krisz! Tud 1080p-s videót 30fps-al, 720p-s videót pedig 120fps-al amivel lassított lejátszásnál is éles képet ad.

  23. Vogel - 2013.09.11. 07:32

    Ki hiszi el nekik, hogy a CIA nem fogja begyűjteni az újlenyomatokat.

    • dani - 2013.09.11. 13:13

      Mert semmi szüksége rá! Ha belépsz az USA-ba, kötelezően leveszik nem csak 1, hanem mind a 10 ujjad nyomát!

      Továbbá nem is reprodukálható az ujjad ezekből az adatokból, maximum kap egy nagy adatbázis halmazt, amivel semmit sem tud kezdeni.

  24. Pgx - 2013.09.11. 07:33

    Naigen. Jó tudni, hogy a 300 ppi már nyomdai minőség, azaz olyan képet jelent, amelynél szabad szemmel egyáltalán nem látod a pixeleket. Minden 300 ppi feletti felbontás parasztvakítás.
    Az ujjlenyomat-olvasó nagyon is fasza újítás. Ha megbízható az alkalmazott scanner technológia, akkor ezernyi helyzetben használható lesz majd.
    Nincs messze az a lehetőség, hogy a telefon API-n keresztül lehet majd azonosítani a felhasználót úgy, hogy valójában nem adsz meg semmilyen személyes adatot.
    Fejlesztőként nagy fantáziát látok ebben, komoly fejlődési irány kezdetét indította el az Apple ezzel.
    Fontos mérföldkőként fog emlékezni a világ az 5s-re…! :)

  25. Vogel - 2013.09.11. 07:33

    Bocs! Ujjlenyomat! :)

  26. Roland1981 - 2013.09.11. 08:02

    Én azért vártam volna egy nagyobb teljesítményű kamerát is mert a konkurencia 12-14 megapixeles cuccokkal már kint van a piacon és egy év múlva ez már elavultnak fog számítani!!!

    • OrsosVinetouuu - 2013.09.11. 10:16

      Igazából nem a megapixellel van a gond, ez is csak marketing parasztvakítás:) a lényeg a lencse, ami ugye ezekben mütyür és a fény sosem fog úgy átjutni rajta mint az én 6mpx-s Nikon D50-esemen.

  27. Szexuális Zaklatás Panda - 2013.09.11. 08:06

    Aludtam rá egyet, de belegondolva nekem csalódás. Nem éri meg váltani.

  28. Fárr Vince - 2013.09.11. 08:12

    Elmondja kérem akkor valaki az M7 lényeget??

  29. Zoli - 2013.09.11. 08:35

    Az M7es jarhato nincs semmi fentakadas…:)

  30. scamp - 2013.09.11. 08:56

    Tényleg érdekes, hogy szinte mindegyik találgatás megvalósult.Hihetetlen, hogy egy ilyen neves cégtől is kiszivároghatnak a legkomolyabb titkok, hacsak nem direkt történik, hogy már jóelőre ezzel foglalkozzon a sajtó és hogy “beizzítsa” a tömeget.
    Számomra nem csalódás az 5S, viszonylag sok és hasznos változás történt az i5- höz képest(külső-belső egyaránt).Nem tudom egyesek mit vártak, hiszen ez csak egy sima ráncfelvarrás, nem egy újabb modell.Ez az autóiparban is bevett szokás.
    Majd ha befut az 5S, kijavítgatják az esetleges hibákat, addigra jó kis készülék lesz.Na majd akkor cserélem le rá az imádott i4-emet.

  31. scamp - 2013.09.11. 09:07

    Az M7 lényege, hogy hozzá kapcsolódva letöltsél majd egy csomó hasztalan app-et.
    Ezek majd figyelmeztetnek, hogy sz@rul érzed magad, vizelned vagy sz@rnod kell, hogy herpesz lesz a szádon, lassú az anyagcseréd és, hogy éppen leépül a májad egy jól sikerült buli után.Sőt, reméljük lassan a gondolkodásunkat és az érzéseinket is a gépek fogják irányítani és akkor boldogan élhetünk zombikként.:)

  32. Bandita - 2013.09.11. 09:23

    Scamp itt egy cikk az előre kiszivárgott hírekről lehet benne igazság!:A bemutatott újdonságok összességében közel sem értek fel a várakozásokig. Ha egy pillanatra minden naivitás nélkül elfogadjuk, hogy az összes, korábban megjelent, és utólag nagyon is pontosnak bizonyuló pletykát az Apple terjesztette el, azt is beláthatjuk, hogy ez nem a jó stratégia arra, hogy felkészítsék a piacot és az elemzőket a várható lépésekre, hogy így csökkentsék az amúgy borítékolható csalódottságot.

  33. Lvgaben - 2013.09.11. 10:16

    En nem csalodtam, csak ti meg nem latjatok at, hogy mennyi uj lehetoseg relylik ezekben az ujitasokban…

  34. OrsosVinetouuu - 2013.09.11. 10:23

    Miért lennénk csalódottak?
    Legfeljebb az I5 tulajok lehetnek azok, mert ha nekem 5 lenne tuti nem váltanék 5S-re, mert ez csak felvart 5-ös.
    Akinek I4 van annak megéri váltani, mert szerintem az I5 hibáit biztos kijavítják, és talán nem fog kopni stb.
    Végre van egy picike innováció. Az ujjlenyomat olvasó nagyszerű dolog lesz, a jövőben a telefon úgyis kiváltja a fizetőeszközöket, személyi igazolványt, jogsit stb… (hangsúlyozom a jövőben)

  35. scamp - 2013.09.11. 10:25

    *Bandita* – Én úgy gondolom, hogy ha valamiről beszélnek, cikkeznek(legyen benne szó bármiről), akkor az reklám.Az emberek kíváncsivá válnak, beszélnek róla, ahogyan ezt mi is tettük hónapokig.
    Véleményem szerint sokkal több azoknak a száma, akiknek felkeltették a figyelmüket, mint a csalódott embereké.Hiszen a csalódott, nagyrészt iPhone tulajdonos úgyis hű marad a márkához(ezt az Apple-nél nagyon jól tudják), emellett egy rakat új felhasználót nyerhetnek meg maguknak.
    Ha nem direkt történt a kiszivárogtatás, akkor viszont el kéne gondolkodni azon az Apple-nél, hogy megéri-e az olcsó sárga munkaerő, gyártó, beszállító vagy inkább megbízható(titoktartó) cégekkel, alkalmazottakkal kellene gyüttműködni.Persze akkor nem lehetne kizsákmányolni az embereket.

    Én úgy gondolom, hogy sokan hiú ábrándokat kergettek, egyeseknél túl nagy volt az elvárás az 5S-sel kapcsolatban.Azok most csalódottak lehetnek.De ha reálisan végiggondolod és visszatekintesz az elmúl évekre és modellekre, akkor beláthatod, hogy ez az elődöknél sem történt máshogy.Minimális,de mégis hangzatos változtatások, ráncfelvarrások.
    Valószínűleg látványos, monumentális módosításokkal majd az i6-nál lehet találkozni.

  36. Infy - 2013.09.11. 10:42

    40x gyorsabb CPU és 56x gyorsabb grafikai teljesítmény az ELSŐ (2007 -ben megjelent) iPhone -hoz képest. Ez tisztán látszódik a grafikonon, nem tudom sokan miért értelmezik DIREKT félre. Aki meg nem látta a grafikont, az ne terjesszen hülyeségeket.
    Az iPhone 5 -höz képest kb. kétszer-háromszor lett gyorsabb, de inkább csak kétszer.

  37. Berci - 2013.09.11. 10:43

    Ami hatalmas dolog lenne,ami minden iphone felhasználónak most talán az egyik legnagyobb problémája,többek közt nekem is,hogy hiányzik egy szuper erős aksi is! Remélem a 6-nál már erre is figyelnek! :-)

  38. Phoenix - 2013.09.11. 11:04

    Kb erre számítottam, bejött és nagyon jó, hogy átgondolt, tökéletes stratégiával dolgoztak az Apple-nél. Látható a párhuzam a 911-es Porsche esetében…! 50 éve jelen van, kicsit mindig jobb..!

    Szerintem jól csináljak!!!;-)))

  39. Bandita - 2013.09.11. 11:12

    *scamp* én nem is az 5s-ben csalódtam hanem a színes 5c-ben na meg a megszüntetett 5-ös szériában.Ez milyen lépés volt?Egy éves telefont megszüntetni!Akkor már csináltak volna egy 4s-t szinesbe és azt szüntették volna meg!Na meg jövőre megszünteti az 5s és az jön ki műanyag verzióba?Ha lesz lehetőségem váltok 5s re de mindenáron nem!

    • KeleMan - 2013.09.11. 12:14

      Pedig ezt már eljátszották egyszer múlt év végén, amikor kijött az iPad 4! Simán megszüntették az iPad 3 forgalmazását. Maradt az iPad 2 és iPad 4! Ennyi!

      • Sword - 2013.09.11. 20:23

        A megmaradt iPad 3 készleteket meg eladták sütőlapnak :) Valószínűleg ezért szüntették meg, mert “hibás” volt.

  40. scamp - 2013.09.11. 11:46

    *Bandita* Ja, így már értelek.Az 5C miatt én is csalódtam, reméltem, hogy nem vetik be a “titkos fegyvert”.Megérteni nem fogjuk őket soha, hiszen mi felhasználó fejjel gondolkodunk, nekünk teljesen mások fontosak, mint nekik.
    Valóban, az i5-nek nem kedvez az 5c megjelenése, de reménykedjünk abban, hogy egészen más a célközönsége a két modellnek, így nem lesz kevésbé keresett az 5-ös.
    Ha már mindenáron akartak olcsó mobilt, akkor azt bedobhatták volna jövőre a 6-tal.
    Most nagyon egykupacban van a 4S-5-5C.
    Én 4-es tulajként tuti váltok majd 5S-re,de nektek szerintem a 6-os lesz a nagy áttörés.

  41. Seeting - 2013.09.11. 11:55

    Szerintem az a baj, hogy az iPhone 5C egyáltalán nem lesz olyan olcsó, mint ahogy a pletykákban beharangozták. Arra tippelek, hogy itthon maximum 50 ezer FT külömbség lesz a C és az S között. Így meg már nem éri meg C-t venni.

  42. Bobek - 2013.09.11. 12:02

    Egyébkémt eláruljàtok a “fikàzàsok” okàt?
    Nèha olyan, mintha sok ember azt gondolnà, hogy bàrmi amit itt leír, hatàssal lesz bàrmire is.

    • q - 2013.09.11. 13:05

      hát… az ios7 ikonjainál bejött a tömeghisztéria…:)

  43. Sándor - 2013.09.11. 12:24

    I5 mehet a levesbe mert az 5c ugyan azt tudja csak olcsóbb és műanyag jól ki basztak velünk i5 kel!

  44. gergő - 2013.09.11. 14:41

    Kicsit attól félek, hogy kijött a brutál erős 64 bites processzor, és elvileg az iOS7-et ehhez fejlesztették… Nem fog az új op rendszertől belassulni a még mindig csilli-villi iPhone 5-m?
    Mondjuk az 5C-t is iOS7-el adják ki, az meg ugyanaz a hardver mint a sima 5, de akkor is tartok tőle… :(

  45. Robi - 2013.09.11. 16:41

    :) Kitalálhatnák az extra faxa aksit is… mert bele tehetem a f…m ha 2 óra alatt lemerül…

  46. László - 2013.09.11. 17:17

    Sziasztok, szerintetek számíthatunk iPad 5-nál Touch ID-re???

  47. Építész - 2013.09.12. 11:51

    Ezt pofázom hónapok óta, de tisztelet a kivételnek mindenki leugatott.
    Ez gyerekek nulla. Nem fejlesztés.
    A konkurencia is kínlódik, de amit az alma csinál szánalmas.
    Nagy cirkusz a semmiért.
    Fú most akkor kék kárpitot kapott az autó nem barnát… Ez eddíg nulla.
    A tőzsde is eséssel reagált rá.
    Mindenki többre számított, de csak ennyi sikerült. Arról nem is beszélve h kurva drága. 2 év hűség ??? Na ne már. Ezt lassan az únióban tiltani fogják.
    Egy biztos, almát nem veszek többet.

  48. Jaffika - 2013.09.12. 11:57

    Sziasztok!

    Megközelítőleg végigolvastam az eddig érkezett hozzászólásokat, kapott az alma hideget meleget. Tőlem is meleget fog kapni. Nekem személy szerint az i5 desig nem tetszett/tetszik, (nekem az üveg hátlap jobban bejött) de ez a néhány (de igen hasznosnak vélt) technikai újdonság (5Sről volt szó tehát nem lehetett űrjárót várni, de ehhez képest nem egy 4-4S közötti különbséget kaptunk, attól jóval többet! ) feledtetni tudja velem a nem tetsző formát. Úgy gondolom, az apple igen jó irányba indult az új készülékével! Dupla vaku, ami képes magának sok ezer árnyalatból kikeverni az éppen legjobbnak vélt fényt, úgy gondolom nem hangzik nagy dolognak, de biztos vagyok benne, hogy nem kis munka ezt megírni. A7-es processor 64bit-es, zseniális újításnak gondolom, ezért is nem egy zöld robot aki a processorok számával és órajelével próbál elérni egy használható készüléket. Újjlenyomat olvasó: Sose gondoltam volna hogy egy tappal fel tudom oldani a személyesként lezárt MOBILKÉSZÜLÉKEM. Remek ötlet a fejlesztőktől! Sem a CIA sem az apple és véleményem szerint más szervezet sem kíváncsi a név nélküli újjlenyomatainkra! Kijelző: sokan hiányoljátok, hogy nem érkezett nagy újítás, hiszen ez is “csak” 326ppi. Igen sokan jól látják a helyzetet, miszerint teljes mértékben fölösleges a 300 fölötti pixel szám, hiszen az emberi szem képtelen ekkor kijelző felbontásban érzékelni a pixeleket.
    Megközelítőleg ennyi jutott eszembe, és tőlem egy NAGY PIROS PONT AZ APPLE-NEK! :)

    • a.sebi - 2013.09.14. 23:29

      Persze hogy 300ppi felett nem látszik a különbség, mert Munkás Pista azt mondta!
      Fogtál már htc onet vagy s 4 et a kezedben?
      Valószínűleg nem….. Mert akkor nem hinnél Pityu bá őszinte szavaiban!
      Te értelmes gyereknek tűnsz, de már tudom ha az i6 600 ppi s retina, sárgapont kijelzős lesz, akkor már hihetetlenül innovatív és amazing jelzővel FOGod illetni…

  49. Fannee - 2013.09.16. 20:19

    Hogy lehet hogy ilyen olcsó?vagy csak Magyarországon ilyen drága?

  50. Pummancs - 2013.09.22. 06:07

    Apple. … Már megint újra feltalálta a spanyol viaszt. :) Motorola atrix… 2011.

    Szintén Motorola okosság, hogy van ujjlenyomat olvasó is, ez nem csak szoftver, hanem hardver kérdése is. A hátulra ültetett bekapcsoló gomb ugyanis nem véletlenül ilyen nagy: ezen kell lehúznunk az ujjunkat ahhoz, hogy feloldjon aképernyő. A jobb és abal kezünkkel is három sikeres húzást kell prezentálnunk, hogy abiometrikus azonosítónkhoz rendelje aszoftver az engedélyt, ezt követően már működik is, s bizony nagyon jó hatásfokkal teszi ezt.

  51. Pummancs - 2013.09.22. 06:08

    motorola Atrix 2011

    Szintén Motorola okosság, hogy van ujjlenyomat olvasó is, ez nem csak szoftver, hanem hardver kérdése is. A hátulra ültetett bekapcsoló gomb ugyanis nem véletlenül ilyen nagy: ezen kell lehúznunk az ujjunkat ahhoz, hogy feloldjon aképernyő. A jobb és abal kezünkkel is három sikeres húzást kell prezentálnunk, hogy abiometrikus azonosítónkhoz rendelje aszoftver az engedélyt, ezt követően már működik is, s bizony nagyon jó hatásfokkal teszi ezt.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.