Kiszivárgott az iPhone 5C kézikönyve?

Dan 2013.09.02. 21:22 Apple, Pletykák 10 hozzászólás 2 349

Egy ismeretlen felhasználó osztotta meg azokat a képeket egy kínai blogon, melyen feltehetően az Apple olcsóbb árkategóriás készülékének felhasználói gyorstalpalója látható.

A kínai Weibo nevű blogról származnak azok a képek, melyeket egy eddig ismeretlen felhasználó tett közzé. A képek minősége (nem meglepő módon) hagy némi kívánnivalót maga után, de ennek ellenére is viszonylag könnyen kiolvasható az iPhone 5C felirat. Az névtelen júzer szerint a fotókon az Apple olcsóbb árkategóriájú készülékének felhasználói kézikönyve látható, mely (hasonlóan az eddig megjelent modellekhez) a dokumentumokon túl, a SIM kártya behelyezésére szolgáló tűt is tartalmazza.

A 9to5Mac azt írja, a dokumentumok feltehetően abból a Pegatron gyárból származhatnak, mely korábban arról vált ismertté, hogy az Apple ebben a gyárban szerelteti majd össze az iPhone 5C-t, míg egy másikban az újabb generációs 5S-t. Ettől függetlenül a portál szerint szinte lehetetlen megállapítani azt, hogy a képeken látható papírok valódiak vagy sem, így mindenképpen kezeljük fenntartásokkal.

Nem lehet már túl sok hátra, hiszen jól látható, hogy ahogy közeledik az Apple hetek óta szóban forgó médiaeseménye, úgy kerülnek egyre-másra napvilágra az újabb információk.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

10 hozzászólás

  1. Wekar - 2013.09.02. 21:40

    Fehér háttér egy alapvetően fehér rendszerben? Számomra ez abszurd, az Apple sem ilyen minimalista és az iOS 7 alapértelmezett háttere sem ez:)

  2. Greg - 2013.09.02. 22:26

    Lassan már az iPhone 5c is kiszivárog… :D

  3. Goya - 2013.09.02. 23:07

    Mindig is büszkék voltak rá, hogy az ios-t olyan felhasználóbarátra alkották, hogy nincs szükség kézikönyvre. Úgyhogy ezt most nem értem…

  4. Szexuális Zaklatás Panda - 2013.09.03. 03:36

    Nehany kotelezo papirfecni minden termekhez dukalt…

  5. Bandita - 2013.09.03. 08:09

    Szerintem ez is egy Kínai másolat kézikönyve!Ott már az iphone 6 is megjelent:-)

  6. Sanyi - 2013.09.03. 13:00

    Iphone 5 c-ben 3g vagy 4g lesz?

  7. Huba - 2013.09.03. 17:21

    Sanyi te most azt kérdezed amit még senki se tud (kivéve Apple meg a hozzátartozói)

  8. R_alf - 2013.09.03. 20:19

    iPhone 5 (c)lone :)

  9. LALI - 2013.09.04. 13:50

    Most melyik-melyik?
    Az Iphone 5C is IOS 7-esel jön?

  10. Baki piszti - 2013.09.05. 20:34

    Es mennyibe kerul az iphone 5c

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.