Engedélyezési eljárás miatt csúszhat az iPhone 5C megjelenése Kínában

KeleMan 2013.08.26. 21:09 Apple, iPhone 36 hozzászólás 2 329

Egyes pletykák szerint a szeptemberre tervezett bemutató után, már október első heteiben a kínai boltok polcaira kerülhetett volna az iPhone 5C készülék. Persze azt sem tudjuk még, hogy vajon az Apple valóban bemutatja-e majd ezt a modellt, de a jelek mindenesetre biztatóak. Azt azonban, hogy a névben található “C” betű mire utalhat, csak találgathatjuk. Egyesek a “Colour”, azaz színes, míg mások a “Cheap”, azaz olcsóbb jelzőre teszik le a voksukat.

A leginkább találó azonban mégis a “China”, azaz kínai jelzőjű név lehetne, mivel feltételezhetően az Apple kifejezetten a kelet-ázsiai piacra koncentrálja majd ezen valószínűleg valóban olcsóbb modellt. A most felröppent hírek szerint viszont az engedélyeztetési procedúra miatt akár november végére is csúszhat a premier, egészen pontosan ez év november 28-ra, legalábbis Kínában – adta hírül a CNet.

A KGI Securities elemzője, Ming Chi Kuo megerősítette, hogy bár október elejére volt prognosztizálva a megjelenés, ezt a dátumot sajnos módosítaniuk kellett, majdnem két hónappal. Ennek egyik fő oka, hogy az iPhone 5C készülék ezen modelljéből készül egy kifejezetten TDD-LTE 4G-s verzió is kifejezetten a kínai piacra. A Morgan Stanley elemzőcégtől Katy Huberty például azt várja, hogy az új iPhone 5C eladásai 19%-al fogják majd fellendíteni az Apple eladásait. Kérdéses, hogy mire lesz elegendő az év utolsó hónapja.

Az még egyelőre nem tisztázott, hogy vajon az iPhone 5S modellből is készül-e a kínai piacra szánt változat, de jó hír, hogy egyre többen szeptember 20-át említik meg az új modellek hivatalos startjának, és szeptember 10-ét pedig a bemutató napjának.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

36 hozzászólás

  1. Balint - 2013.08.26. 23:11

    Ha ez a prémium termékeket gyártó cég (Apple) ki meri adni az olcsobb gagyi, nem prémium, színes telefonokat rengeteg csalódást fog okozni, és a márkahűségem megszűnik, és akkor már én is át pártolok.Isten nyugtassa szegény Steve-t forogni fog a sírjába .

  2. Pal007 - 2013.08.27. 00:28

    Pártolj…

  3. AppleUser #1 - 2013.08.27. 00:57

    Nem értem miért jobb az egyeseknek ha drágább a cucc? Attól függetlenül meg lehet ugyanúgy jó mert nem fémből hanem műanyagból készült a hátulja. Ne ez szabja meg nálatok h mi a jó és mi a szar! Nem mellesleg emlékszel az iPhone 3GS-re ? Ugyan úgy “műanyag” volt. Fasznak kell itt “prémium” termékekről beszélni. Mivan ha egy Apple cucc nem éri el a 200000 Ft-ot akkor már szar?

  4. Lvgaben - 2013.08.27. 00:59

    Hat Balint szerintem neked mar reg at kellett volna “partolnod”…

  5. Szexuális Zaklatás Panda - 2013.08.27. 01:05

    Kemény vagy!

  6. Beelush - 2013.08.27. 02:39

    Szerintem meg mindenki akinek baja van egy olcsóbb iPhone-val pártoljon át Bálint papával az élen, mert ezek az emberek nem a márka hűségük miatt használnak Apple termékeket, hanem azért, mert azt hiszik, hogy ettől menőbbek.

  7. Horvàth Pèter - 2013.08.27. 07:46

    Bàlint, te egy igazi is új gazdag nyomi lehetsz…. csak Magyarországon van túlértékelve minden… tudod Amerikában v Japánban kb mindenkinek iphone van… nem azért mert prémium kategoriás hanem mert ez a jó.. kint mint látszik sokkal olcsóbbak is..

    Ez olyan ,hogy egy magadfajta beleül egy 10 éves audiba mert jól mutat… míg Nèmetországban kb egy takarítónak is az van mert, ők eszközként használják nem farok hosszabbítóként mint te …

  8. Kri$$$ - 2013.08.27. 10:07

    3-3GSre senki nem mondta h gagyi… Érdekes. Ha meg valakinek azért van iPhone-ja h villogjon vele, pártoljon is csak át, oda is való!

  9. Laci - 2013.08.27. 10:56

    Kedves Bálint!
    Csak annyit szólnék hozzá az átpártolok kommentedhez hogy: A prémium kategóriás android telefonok hátulja biza mind fémből van meg üvegből nemde?:)

  10. iMarc - 2013.08.27. 11:22

    Bálint!
    Ha neked az Apple a fém hátlapról szól tett amit jónak látsz. Nekem napi használatban van Android, iPhone, iPad készülék is. Hidd el nem irigylem senkitől a droidot :)

  11. Ádám - 2013.08.27. 11:33

    Beelush, a te hozzászólásod szerintem teljes mértékben megegyezik a Balint által írttal. Az Apple termékek igenis Premium termékek voltak, a 3gs idején (több éve) még az volt a premium, mára más lett. Ha jön egy “olcsó” iPhone (feltételezem 100 fölött lesz, ami olcsó?!) akkor elveszti az Apple azt, hogy MINDEN terméke premium, lesz egy középkategóriás is, ennyi. Megjegyezném, ha tényleg azt a kategóriát szeretnéd használni, amit az Apple jelenlegi termékei képviselnek, lesz rá lehetőséged ez után is, az 5s ugyanúgy full extrás lesz, mint az eddigiek.. -> Akinek van rá pénze veszi majd a fullost, akinek nincs meg veszi a “C” -t, amivel NEM tudsz majd villogni, mert azon az alma logó csak egy DÍSZ lesz, nem a minőség “jelképe”.

  12. Csonti168 - 2013.08.27. 12:33

    Balint kapja a mocskot rendesen az arcába..:) remélem lessz”olcsó”iphone kiváncsian várom.

  13. aggressor - 2013.08.27. 13:01

    biztos nem lesz az annyira olcsó iphone… biztos lesz annyi az ára mint most a iphone 4.. főleg nem egy műanyagra cseréléssel válik olcsóbbá.. tömeggyártásban szerintetek mennyibe kerül egy üveg vagy fém ház, pár ezer Ft. nem 100-ezrek

  14. scamp - 2013.08.27. 14:07

    Mi van, annyira gagyira sikeredett, hogy még a kínaiaknak sem kell?!:D

    Vagy csak húzzák az időt a sárgák, hogy a tömeggyártás előtt piacra dobhassák a saját olcsó iPhone gagyi változatát.Na az lesz az igazán komoly.500 Forintért a vurstliban ki lehet majd horgászni.

  15. Sváb Norbert - 2013.08.27. 14:27

    Nekem tetszik ez a kiadás

  16. Zol1 - 2013.08.27. 14:58

    Ezt a sok idiótát …! Azért mert lesz olcsóbb készülék attól még az iPhon nem lesz rosszabb. Az iPad Mini nagy siker lett! Gondolkodni kellene egy kicsit de úgy látom ez itt kevés embernek megy .

  17. Cruzolka - 2013.08.27. 15:07

    “Engedélyezési eljárás miatt csúszhat az iPhone 5C megjelenése Kínában”

    Most komolyan…tényleg érdekel valakit is itt “kishazánkban”, hogy mikor jelenik meg Kínában az új olcsóbb Szifon???

    Más: Nekem bejön az 5C-már ha lesz ilyen…

  18. aggressor - 2013.08.27. 15:34

    zol1 és a mini olcsó??

  19. Blabla - 2013.08.27. 15:49

    Talán a találgatások helyett inkább megirhatnátok azt hogy a mult hét ota mindenkinek elérhetö az iWork in the iCloud bétája :D ami szuper lett :D

  20. aggressor - 2013.08.27. 15:50

    nem lesz itt 5c sem 5s… 6 fog jönni most teljesen más formával…

  21. Zolit - 2013.08.27. 18:18

    A nagy iPad – hoz képest biztos olcsóbb …. de azt is leírtak es most meg nagy sikere van.

  22. aggressor - 2013.08.27. 18:27

    de nem olcsó.. sőt…

  23. aggressor - 2013.08.27. 18:28

    amúgy akármit is kreál az apple az biztos jó lesz… az ios verhetetlen.

  24. Ádám - 2013.08.27. 18:32

    Bazzeg tényleg a mini az egy olcsó ipad, miért nem gondoltam rá, a fene vigye el. Legylé már reális drága barátom, a kisebb kijelzőtől nem lesz “olcsó”, az i5c paramétereiben megegyezik az i5-tel, nem kisebb annál, maximum teljesítményben, ja abban sem. Ne ragozzuk, ez nem talált. #Zol1

  25. Zol1 - 2013.08.27. 19:59

    A kisebb kijelzőtől szerintem sem az de nem is retina…, igaz en nem tudom, hogy mennyibe kerül.
    A lényeg az, hogy az iPhonom es az iPadom akkor is kellene , ha csak a felébe kerülne, mint amibe került ….

  26. Bandita - 2013.08.27. 20:02

    Összegezve az iphone gagyisodik,ha már a rendszer is szar lesz akkor vége!

  27. Zol1 - 2013.08.27. 20:04

    Az olvasót csak azért írtam mert mihez képest olcsóbb … Nyilván ha van egy telefon ami 2 százezer es annak megcsinálják a 150-es kisebb változatát akkor az olcsóbb . Mindenki azt vesz, amit akar es amit megtud venni….

  28. Zol1 - 2013.08.27. 20:05

    Olcsobbat !

  29. Eper - 2013.08.27. 22:26

    kapjátok be az összes óccó ájfonos cikkeitekkel együtt!!!
    baszod!

  30. Beelush - 2013.08.27. 23:53

    Kedves Ádám. Valószínűleg félre értettél. Lehet én írtam félre érthetően, de a lényeg, hogy én nem bánnám, ha jönne egy olcsóbb készülék, főleg, ha tényleg elérhető áron lesz. Egyszerűen csak azért, mert akkor valószínűleg olyanok is megengedhetik maguknak, akik eddig nem tehették meg. És azok, akik csak azért használnak Apple terméket, hogy felvágjanak vele, tőlem nyugodtan átpártolhatnak a fos androidra ezek után. Én eddig is iPhonet használtam, és ezután is azt fogok.

  31. Makao - 2013.08.28. 08:21

    Szerintetek csak azért lesz az olcsóbb iphone olvcsób ,merthogy a hátulja más anyagból lesz??!…Ugyanmár.Azért lesz olcsóbb mert kisebb teljesítményre lesz képes.És ez nekem se tetszik.Erre ott van a Samsung.Az Iphone arról híres hogy nem ad ki szar letefont!

  32. Orsos vinetuuuu - 2013.08.28. 11:17

    Eszrevettetek, hogy legtobbszor az elso kommenteket iq bajnokok irjak;)))

  33. 007 - 2013.08.28. 15:12

    agybajt kapok ha mégegyszer leírja valaki az iPhone-t ,,iPhon”-nak vagy Iphone-nak

  34. Pal007 - 2013.08.28. 15:48

    Óccsó és finoom àjfont akarok!!!! :))) Basszàtok meg! ;)

  35. Lvgaben - 2013.08.28. 23:06

    Sotet barmok nem azert lesz olcsobb iphone mert gagyisodik, ez elsosorban a gyerekeknek van kitalalva. Amerikaban mindenkinek iphonja van, es most mar a gyerekeknek is az lesz, ennyi, qrva sok penz…
    Aki huzza emiatt a szajat, es h milyen gagyi lesz ettol az iphone, annak csak azert van iphonja hogy gizduljon… Az ilyen paraszt ha esetleg atteved amerikaba, telibe szarjak a szajat, mert senkit nem erdekel a h milyen telefonja van… Es ott mar nem lesz gizda jani…

  36. nemearc - 2013.08.29. 12:41

    Magyarországon élünk(olcsóbb,de még mindig drága) és ez a lényeg,látszik hogy nem tudunk viselkedni,s csak pofázni és fikázni,az jól megy.Milyen érdekes mikor arról szólt a cikk hogy mennyire jó dolog hogy olcsóbb ájphont lehet majd venni és még több szempontból boncolgatva jöttek a jobbnál jobb érvek,akkor a komment jánosok csak dicsérgették,eg örvendeztek,semmi negatív komment nem volt,Most hogy egyre több hír megy róla,akkor meg…pfff Birkaszellem az működik.,gondolkodni meg luxus,de azért vegyünk telefont,mert az gizda

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.