Az Apple Magyarországon is elindítja adapter-csere programját!

Dan 2013.08.20. 18:59 Apple, iPhone, Kiemelt hírek 19 hozzászólás 3 136

Bár a Nemzeti ünnep lévén a hazai üzletektől egyelőre még nem érkezett megerősítés, egyre biztosabb, hogy az Apple hazánkra is kiterjeszti adapter-csere akcióját.

Még augusztus első hetében hirdette meg nem mindennapi csereprogramját a cupertinoi nagyvállalat, melynek értelmében a nem hivatalos gyártótól származó USB töltőket begyűjtik, majd megsemmisítik, a leadott eszközökért cserébe plusz némi fizetség ellenében pedig jóval olcsóbban lehet megvásárolni az Apple által gyártott hivatalos adaptereket. A kezdeményezés célja, hogy csökkentsék a nem hivatalos töltők által okozott sérüléseket, baleseteket.

A csereprogramot eddig csupán néhány erre meghatározott főként amerikai Apple kereskedésben, illetve viszonteladónál lehetett igénybe venni, azonban a nagy sikerre való tekintettel további országokat vonnak be az akcióban résztvevők közé. Az Apple már hivatalos weboldalát is frissítette, ahol a cserére jogosult országok díjszabása is megjelent, köztük Magyarországé is. Itthon állítólag 3.090 Ft-ot kell majd fizetnünk, ha leadjuk a nem hivatalos töltőt és helyette új, gyári adaptert igénylünk.

Ez számunkra is jót jelenthet, ugyanis bár hivatalos megerősítés egyelőre nem érkezett a hazai üzletektől, még is egyre biztosabb, hogy az Apple hazánkban is elindítja óvintézkedéssel egybekötött kampányát.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

19 hozzászólás

  1. xors - 2013.08.20. 19:48

    Ugye jól gondolom, hogy csak a hálózati töltő fejet cserélik, az adatkábelt nem?

  2. Brave - 2013.08.20. 20:34

    Tudom nem ide tartozik de nem akartok irni a kiszivárgott ujjlenyomatolvaról ami elvileg az IPhone 5S-ben lesz: http://m.index.hu/tech/2013/08/20/kiszivargott_az_iphone_5s_nagy_durranasa/

  3. Huba - 2013.08.20. 20:53

    Szerintem is…:)

  4. Boxoló - 2013.08.20. 21:10

    Nincs nagy különbség, az lehet,hogy a nagyobb pixelü kamera,dupla vaku,proci… 1 éve vette Apple azt a céget nem hinném,h benne lesz most az 5s-ben. De az mekkora dömping lenne ha ez a sok minden kijön-kijönne: 5s, 5c, Ipad, Iwatch, TV..

  5. Hapsi - 2013.08.21. 03:39

    Vajon a szivargyújtós töltőt is cserélik? Esetleg, ha valaki hozzászólna a problémámhoz megköszönném. Telekomnál vettem Belkin autós töltőt, azt mondták, hogy ez a cég az IPhone-nak hivatalos beszállítója. 4s-ről van szó. Már egyszer kicserélték másikra, de ez is azt csinálja, hogy először feltölti, utána nem. Hiába van be dugva, a telefon jelzi a kapcsolatot, mégis képes teljesen lemerülni. Másnap megint feltölti. Lehet, hogy a telefonnal van a baj? A Faq- olvastam, ott erről nincs szó. Köszi, ha valaki segít!

    • Helme - 2013.08.21. 04:55

      Szia! Nem a szivargyújtó fejével van a gond? Nálam egy csomószor az szokott lenni a gond, hogy vezetés közben nincs csontig nyomva a szivargyújtóba. Minden alkalommal ki kell szedni és utána visszanyomni. Remélem megoldja a problémád.

  6. Hapsi - 2013.08.21. 07:42

    Szia! Köszönöm a válaszod, kedves Tőled, mindig figyelem és a fejen a visszajelző LED világít, mégis merül.

  7. Hapsi - 2013.08.21. 07:47

    Már kábelt is cseréltem, a telefon szerint is töltőt van. Képes teljesen lemerülni. Pl. ma reggel is fetöltötte, már merül. Ha bekapcsolnám a navigációt másfél óra múlva teljesen lemerülne hiába van összedugva.

  8. LALI - 2013.08.21. 08:02

    Szerintem azért cserélik, mert már történt egy halál esett amiért az Iphone 5 új adapterét hibáztatják!
    Ezért kicserélik egy másikra!

  9. LALI - 2013.08.21. 08:09

    Hapsi:Az a javaslatom hogy, vegyél egy másik adapteres töltőt!
    Ha probléma továbbra is fent áll, akkor nem a töltővel hanem a telefonnal van gond!
    Ebbe az esetben már csak azt teheted, hogy veszel egy másik telefont!

  10. Hapsi - 2013.08.21. 09:06

    Lali: köszi a tanácsot, még garanciális.

    • laci1117 - 2013.08.21. 10:16

      Lehet a szivargyújtónál van a probléma, vagy az kizárt? Más készülékkel pl navival próbáltad már?

  11. Hapsi - 2013.08.21. 12:01

    A munkahelyi meg a saját autó is ugyanazt csinálja.

  12. NagymesterB - 2013.08.21. 12:20

    Hapsi: hasonlo problemam nekem is volt, mas gyartmanyu teloval. A tolto a ludas, vagy pedig a kabel. Csereld le, a telonak semmi baja.

  13. Zoli - 2013.08.21. 13:09

    Az is lehetséges, hogy nem elég a töltő a telefon kapacitásához és pl:ha megy 3G meg a navi akkor túl sokat fogyaszt a telo és nem bír eleget tölteni a töltő.
    Faternak is ez volt a gond az után gyártott töltővel, a gyárival már nincs ilyen gond. Ez is lehet egy opció.

  14. LALI - 2013.08.21. 15:21

    Elmondta hogy már vett másik kábelt de még mindig ez a probléma fenáll!

    Szerintem ennyiért még nem fogyasztana sokat egy teló!
    Esetleg, próbáld meg mindegyik még éppen futtó alkalmazásokat is kikapcsolni!
    Ez azt jelenti, hogy egyszerűen hiába veszel tőltőket ha a probléma nem javul…………….

    Szerintem pedig magával a telefonnal van gond! Talán a telód belső aksija a ludas!
    Esetleg vidd el egy mobilszervízbe, hátha tudnak neked segíteni……….

    a telódat és a töltőt a kábelel együtt nézesd meg!
    Próbáld meg elvinni egy mobilszervízbe!
    Ott majd megmondják, hogy mi lehet a baj!

  15. biiuss - 2013.08.21. 21:42

    nem vagyok nagy iphone szaki, nekem ezaz első kis drágaságom sok idő várakozás után. és ahonnan rendeltem a telefont ott sajnos nem jelezték előre hogy a töltő egyébként nem magyar szabvány lesz, hanem szerintem ez angol.. viszont voltak olyan “drágák” és mellékeltek egy utángyártott töltőt.. szerintetek ebből származhat bármi problémám, valóban nem tesz jót a telefonnak? mert akkor sürgősen lecserélem…

  16. Hapsi - 2013.08.22. 04:09

    Köszönöm szépen a sok érdekes, hasznos hozzászólást.

  17. Bencee - 2013.08.25. 10:50

    Hapsi: nekem is a belkin szivargyujtó adapter ugyan ezt csinàlja bedugom jelzi hogy töltés és lemerűl iPhone 4 et simán feltölti de a 4S és az 5 öt már nem hajlandó! Egyszerübb ha veszel a benzinkuton egy iPhone autós töltőt.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.