Okostelefonok elleni szoftvertámadások Kínában

KeleMan 2013.08.19. 13:03 Apple, Egyéb 0 db 380

Különböző kártékony szoftverek több mint 480 millió támadását regisztrálták okostelefonok ellen 2013 első félévében Kínában, majdnem annyit, mint tavaly egész évben – áll egy kínai biztonsági szolgáltató cég hétvégén kiadott jelentésében.

A 360 Mobile elnevezésű vállalat biztonsági programja több mint 450 ezer trójait, malware-t és rosszindulatú hirdetés beépülő modulját (plugin) “fogta el”. A trójaiak 97 százalékát android operációs rendszert használó készülékeken találták.

A kártékony szoftverek több mint 60 százaléka legalább két féle célt szolgál. Egyrészt begyűjtik a felhasználó tartózkodási helyét, telefonhasználatának adatait és szöveges üzeneteit. Ezután ezeket feltöltik egy meghatározott szerverre – olvasható a jelentésben.

A 360 Mobile Safe program fejlesztője a New York-i tőzsdén bejegyzett Qihoo 360 Technology Co. Ltd. A cég első negyedéves jelentése szerint biztonsági programjának 275 millió felhasználója volt.

A kínai országos internet-hálózati központ június végi statisztikai adatai szerint 464 millió kínai használja a telefonját a világhálón való böngészésre, négy százalékkal többen, mint fél évvel korábban, 2012 végén.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Szólj hozzá Te is!