Íme, a 2013-as év iPhone-fotópályázatának nyertes munkái

Dan 2013.08.15. 17:24 Apple, Egyéb 1 db 1 254

Közzétette az évről évre megrendezésre kerülő verseny 2013-as évi győztes munkáit a világ egyik leghíresebb, iPhone-os fotópályázatának szervezete.

Az iPhone Photography Awards, azaz iPPAWARDS, a világ egyik legrégebben indult fotópályázata, mely 2007 óta (gyakorlatilag az első iPhone modell megjelenésével egy időben) több mint 38 ország részvétel folyik. Az évente megrendezésre kerülő verseny nevezéséhez mindössze egy iPhone készülékre, illetve internet csatlakozásra van szükség, a munkákat ugyanis egy online galéria felületén pontozza a hivatásos fotósokból, és művészekből álló zsűri. A képeket kizárólag a telefonhoz letölthető alkalmazásokkal lehet manipulálni, így a külső szoftverek használata nem engedélyezett.

A pályázaton számtalan kategóriában lehet indulni, mint a tájfotózás, az állatok vagy a naplemente, de az iPPAWARDS esetében sokkal inkább nagyobb szerepet kap a kreativitás, a megszokottól eltérő ötlet.  A legkiválóbb képek egy az iTunes-ból letölthető digitális könyvsorozatban is megjelennek, a nívós díjak mellett a győztesek az “Év Fotósa” címmel is gazdagodnak. Az iDownloadBlog ennek apropóján egy remek válogatást készített, de a pályázat hivatalos honlapján még több fotó közül szemezgethetünk (bár a dolgot nagyban megnehezíti, hogy az oldal a cikk megírásának pillanatában karbantartási munkálatok miatt nem volt elérhető).

[juicebox gallery_id=”27″]

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Kelcsiot - 2013.08.16. 14:12

    Erre már Magyarországon is láttam próbálkozást, természetesen nem ilyen szintűt… de csak iphone telefonokkal készített fotókat fogadnak el. http://iphone5foto.hu/

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.