A pletykák szerint nem kap majd Siri-t az iPhone 5C

Dan 2013.08.13. 21:52 Apple, iPhone 56 hozzászólás 1 522

Gene Munster, egyike az Piper Jaffray vagyonkezelő társaság pénzügyi elemzőinek, aki több alkalommal készített már piaci előrejelzéseket  egy – egy vállalat sikerterméke kapcsán. A szakembert most az Apple régóta pletykált olcsóbb iPhone-járól, pontosabban annak értékesítési stratégiájával kapcsolatban kérdeztek meg, aki meglehetősen érdekes választ adott a kérdésre.

A szakember úgy jósolja, – az egyik, egyébként kevésbé valószínű opció szerint -, hogy az Apple kizárólag az indiai és kínai piacot célozná meg az olcsóbb árkategóriájú telefonjával, hiszen ezeken a területeken lényegesen nagyobb akadályt jelentenek az árak. A másik nagyobb valószínűségű alternatíva szerint a készülékek némi kompromisszumok megkötése mellett lennének kaphatók, ami a hardveres fronton túl, lényegesen egyszerűbb szoftveres megoldásokkal párosulna, így az iPhone 3GS, és az iPhone 4-hez hasonlóan Siri nélkül jelenne meg az iPhone 5C is.

Ti mit gondoltok? Valóban a Siri lenne az az egyik funkció amit kihagynának az olcsóbb iPhone-ból?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

56 hozzászólás

  1. offline98 - 2013.08.13. 22:01

    szar

  2. Ács Ferenc - 2013.08.13. 22:02

    Esélyes.
    Hiszen a 4-ből is kihagyták.

  3. Berry - 2013.08.13. 22:08

    Neeeem,a 4-ből nem hagyták ki,hanem a 4S-l debütált!!! Némi különbség szerintem…

  4. laci1117 - 2013.08.13. 22:17

    Nem egy érvágás… sose használtam még, ja de egyszer kipróbáltam, hogy mire jó.
    Van olyan aki a mindennapokban hasznát veszi Sirinek???

  5. Roli - 2013.08.13. 22:23

    Én szoktam használni Sirit! Jó hogy van! Főleg télen nem kell kiszednem a kabát belső zsebéből a telefont. Fülhallgatóval és Sirivel felhívok akit akarok. :)

  6. Tomy - 2013.08.13. 22:29

    Roli én is ugyanekkor szoktam használni :) :P

  7. Slash - 2013.08.13. 22:33

    Én motorozás közbe használom headsettel telefonálni.:) Megérti a menetszél ellenére:D télen meg kabátzsebből hasznos.

  8. Seekay - 2013.08.13. 22:35

    Es hogy ejtitek ki angolul, hogy “call Pici Csibefalatom”?

  9. Waldo9 - 2013.08.13. 22:35

    Tuti lesz benne siri, ez azért nem kérdés, mert nincs ok amiért kihagyják, semmi hardwere nem kell hozzá majdnem. Én sokat használom sirit, szerintem hasznos :) főleg angol kiejtés gyakorlására.

  10. Sándor - 2013.08.13. 22:49

    Szerintem meg olcsó szar iphone nem kell

  11. Sándor - 2013.08.13. 22:50

    Gyerekek iphoneról beszélgetünk mért kell gyenge változat meg olcsó arra ott a többi műanyag vacak

  12. Safi - 2013.08.13. 23:15

    Jah…
    Szerintem meg android fog futni az 5c-n ios7 GUI-val :D

  13. Sagara07 - 2013.08.13. 23:36

    Ha egy iPad mini-be raktak Sirit, akkor tuti, hogy az 5C-ben is lesz…

  14. Rotring - 2013.08.13. 23:42

    4-ből azért hagyák ki, hogy 4S-t vegyenek, de hardveresen bírná a sirit, jailbreak-kel meg is lehet oldani

  15. Török Márkó - 2013.08.13. 23:50

    És a panoráma.

  16. Stewie - 2013.08.14. 00:19

    Rotring
    A Siri az iPhone 4S-el debütált… Az sima 4-Ben nem is lehet Siri mert akkor meg nem is létezett amikor kiadták…

  17. Nick - 2013.08.14. 00:52

    Hol kell beallitani a sirit? :)

  18. gyurka - 2013.08.14. 01:48

    Anno a MacBook White (műanyag) sorozat is ugyan olyan népszerű volt mint az aluból készülű “Pro” társai.
    Nem hinném hogy az iphone-nál másképp lenne…

  19. blabla - 2013.08.14. 01:49

    NEM . viszafelé nem lépnek , remélem . Inkább az 5 és az 5s kaphatna szoftveresen eggy uj funkciot amit a C nem kap meg . De szerintem iyesmire nincs szukség azt fogja tudni mint az 5 :) aki mutogatni akarja az a drágát veszi akinek meg kell eggy iphone az meg veszi az olcsobbat .

  20. Costa - 2013.08.14. 04:21

    A sima 4-es is megkaphatta volna a Sirit frissitessel, de nem tortent meg… Hiaba 4S-el debutalt…

  21. Aradi Klára - 2013.08.14. 06:10

    A legolcsóbb 82 ezres touchban is van Siri. Abban A5 ös proci van és az olcsó iPhone is ezt fogja megkapni valószínűleg.

  22. Roli - 2013.08.14. 07:26

    Seekay csak mondd meg neki hogy ki neked az illető aztán tudni fogja! Pl én anyumat úgy hívom fel, higy “call my mom”

  23. Roli - 2013.08.14. 07:30

    Szerintem aki olcsó iPhone- t akar az vesz egy korábbi modellt! Szóval nem sok értelmét látom! Az meg milyen dolog lenne, ha olcsóbb lenne mint a 4 de többet tudna?

  24. Berry - 2013.08.14. 07:41

    Sándor: azért kell “olcsó” iPhone,hogy az emberek,akik nem engedhetik meg a csúcs kategóriát mégis almát vegyenek az gagyi műanyagok helyett! Ez ilyen egyszerű! Másrészt ez pozitív hatással lesz szerintem a következő szériás iPhone-ra is,hiszen aki meg veszi majd az “olcsón” s be jön neki,az majd meg fogja venni a következő,már csúcs kategóriás készüléket!!! Velem is(szerintem elég sokan vagyunk ezzel így) ez történt,anno meg vettem az iPhone-t,majd amikor szép lassan le cseréltem körülöttem mindent Apple-re… Ezt a szándékát az Apple-nál szerintem nem olyan nehéz átlátni…

  25. Bronski - 2013.08.14. 08:12

    Ott a pont seekay. :)

  26. Krisz - 2013.08.14. 08:16

    itt jön mindenki azzal, hogy “aki olcsó iphonet akar megveszi a régebbi modellt”, de az applenek most épp ez a szándéka, hogy ne akarjon régebbi modellt, hanem mindenki térjen át 4,7″ kijelzőre(ugye akkora van neki?!:P) és egységesen tudjanak a fejlesztők fejleszteni! nem értem mi a bajotok, annyiba fog kerülni mint most a 4 és jobb hardver-t kap mint a 4s
    (pletykák szerint). vagy nekem rossz a felfogásom, hogy az apple fejével gondolkodok?

  27. Milu79 - 2013.08.14. 08:24

    Ugy se lehet magyarul beszelni vele…de erdekes hogy emiatt olcsobb 80ezerrel…

  28. iphone5C - 2013.08.14. 09:15

    Retina kijelzoje lesz???

  29. Pal007 - 2013.08.14. 09:18

    Én az árazására lennék nagyon kiváncsi. Az operátoroknál olyan 100 és Max(!)130ezer között kellene árulniuk egy mezei előfizetéssel ahhoz, hogy játszhasson az olcsóbb model…

  30. Bandita - 2013.08.14. 10:00

    Olcsó iphone-t akarok veszek 4s-t amúgy is az a legszebb!

  31. Pal007 - 2013.08.14. 10:33

    És az hol olcsó? Független mérce szerint is…

  32. 007 - 2013.08.14. 10:40

    Nem értem ezt az olcsó mániát ha most valakinek nincs pénze rá, gyüjtsön még és vegye meg jövőre a 6-ost.

  33. Építész - 2013.08.14. 10:41

    Berry: én értem, hogy bepánikolt az alma a piac visszaesésétől, de ez az eladási filozófia engem a Samsungokra emlékeztet.
    Ott is megjelen 1-2 tipus, aztán most már azt sem tudom hány darab van.
    A Rolls sem gyárt Phantom C-t, hogy a sima mezei polgár is meg tudja venni. A Rolls státusz szimbólum.
    Az Alma is az volt Európában. USA-ban persze 12 egy tucat lett, de ott pl az európai autók számítanak annak.
    Ha az Apple legagyisítja magát, akkor már az is tucat termék lesz. Akkor meg tényleg a szoftveres tudás lesz csak a lényeg. Azért a szoftverben az Alma nagyon zárt, és azért nem mondhatnám h überfasza.
    Sajnos szerintem Samsungosodik kicsit.
    Na de mindegy ez csak saját megérzés…

  34. Bandita - 2013.08.14. 11:40

    Azèrt kíváncsi lennék,hogy az Indiai piacon milyen a net lefedetség!Mert az ok,hogy a szegényebb országokat szeretnék meghóditani de nem hiszem,hogy ott a háztartásokban,sok elöfizetés lenne netre,anélkül meg nem ér semmit az iphone!

  35. Patrik - 2013.08.14. 11:55

    Kiveszik a siri-t hát ezek se komplettek
    Amugy irta az egyik valaszolo hogy ki hasznalja naponta a siri-t
    En speciál futár vagyok es biciklivel járok nagyrészt es a fülhallgato segitsegevel amit használok a sirin keresztül hívom a megrendelőt. Ha a 5C ből kiveszik azt is megveszik ugyanugy de nem lesz akkora kereslet rá mint a régebbi modellekre

  36. Rudolf - 2013.08.14. 12:11

    Amig nincs benne magyar nyelv addig szerintem nem is nagyon fogjuk használni. Régebben csináltam egy tesztet az S3 és az i5 között a google és siri aszisztensel és valahogy a Siri egyből felfogta hogy mit akarok mig a google elég furán átirta a szavaim. Piros pont én használnám a Sirit állandóan de most S3 tulaja vagyok :)

  37. Devid - 2013.08.14. 13:15

    Én nemis szoktam használni, úgyhogy ha kap, ha nem engem nemérdekel.

  38. Pal007 - 2013.08.14. 13:27

    A Rolls Royce és Apple iPhone között párhuzamat vonni, az hogy jön össze egyeseknél?? Az előbbi egy státusz szimbólum… az utóbbi pedig? Még gyengén keresőknek is finanszírozható, ha máshol képes meghozni az áldozatot érte.
    Tehát, aki azért érzi magát valakinek mert AZ iPhoneja van, nos az jól becsapja magát…, ellenben javaslom inkább gyűjtsön Rollsra. ;)

  39. a.sebi - 2013.08.14. 13:56

    Státuszszimbólum az agyad az te marha…. Ez egy telefon bazdmeg…a hulyegyerekenek a diszkóban statuszsznbólum….öcsém..te mekkora fasz vagy….
    Az státuszszimbólum hogy ülsz a t mobile előtt a szarban hogy megvehesd részletre? ….uhh iphonehungaryn mindíg felbaszom az agyamat….

  40. ESzállás - 2013.08.14. 14:19

    Minek ez a para ha úgyis Indiában és Kínában adják ki.
    Mondjuk nálunk is lenne létjogosultsága, mert van itt annyi szegény ember, hogy csuda.
    Én mindig rácsodálkozok a mi királyunk beszédére, mert mindig azt hirdeti milyen jól élünk :))

  41. Tamaci - 2013.08.14. 14:34

    Én el tudom képzelni, hogy nem lesz az 5C-ben Siri. Úgy gondolom, azért sem sietnek az újabb nyelvek Siribe integrálásával, mert a fél világot nem biztos, hogy ki tudná szolgálni a Siri szervere. Ahogy növekszik a kapacitása, úgy adják hozzá az újabb nemzetek adatait. Az 5C szerintem nálunk nem lesz kapható.

  42. Segítek! - 2013.08.14. 16:18

    Persze hogy ki hagyják, hiszen kis árkategóriás készülék…….
    kis árkategóriába, közepes árkategóriában nincs SIRI!…………..
    Prémium kategóriában van csak SIRI!

    Kis árkategória:
    PL:Ipod touch. Iphone 3G-s. Iphone 2G-s
    hamarosan az Iphone 5C tartozik!

    Közepes árkategória: Iphone 4
    (8,16,32Gb)

    Prémium kategória: Iphone 4S, Iphone 5
    valamint hamarosan majd az Iphone 5S, jövőre az Iphone 6 és így tovább…………..

    Még az is lehet hogy csak Indiába és Kínába gyártanák az Iphone 5C-t, nem lennénk meg lepve!

    Bár lehet hogy egész Amerikában és Európa bizonyos részein, Kínába, Indiába elterjed……………..

    Majd meg látjuk…………………

    És kérlek ne írjatok már ekkora hülyeséget aminek semmi értelme nincs! Az Iphone 5C kis-kategóriás készülék tehát abba a büdös életbe nem fogunk látni SIRI-t!
    Sőt talán Magyarországon nem is lesz kapható!

    Bemutatják majd a MAC Pro operációs új szoftvert is!
    Ami már MACBOOK-ok és IMAC-kek következő nemzedékének lesz az operációs rendszere! Erről több mint valószínű hogy még Szeptemberbe kapunk tájékoztatót!

    És csak a következő évi Keynote előadáson kapják meg az új gépek nemzedéke amikről szintén lehull majd a lepel…………

    Az Iphone 5S-ről is lehull valószínűleg Szeptemberbe a vasfüggöny, a véleményem szerint nem lesz nagy szám,de inkább ne legyen igazam….. :D

    Az Iphone 5C-vel meglássuk mi lesz………

  43. Bandita - 2013.08.14. 16:56

    A.sebi nem az a hülye szerintem aki többnek érzi magát az aki isteniti!!!De ez lehet egy roncs merci is!Mint vett a gyerek nálunk egy e-s mercit millio kilóméterrel de milyen irigyek rá sokan!Még akinek 3millás suzukia van az is egy fél millás mercire na ezek a legnagyobb hülyék!

  44. Bandita - 2013.08.14. 16:58

    Ja és ezek rendes felnőtt emberek 30-45 év közöttiek nem 16-éves suhancok!

  45. Q - 2013.08.14. 17:28

    Pontosan, olcsó iphoneban nem lesz Siri (se olyan kamera, se olyan hardver mint a drágában) ha mégis akkor nem lesz olcsó, ilyen egyszerű

  46. Laca - 2013.08.14. 23:29

    a.sebi
    Szívemből beszélsz! :-)
    Az ilyen “státusszimbólumozó” lófaszjóskák miatt szégyellem néha,hogy én is használok apple termékeket…
    Ezek csak eszközök. Jók nagyon,meg szerethetőek,de hogy “státusszimbólum” lenne… OMFG… :-)

  47. a.sebi - 2013.08.15. 00:11

    Hihetetlen nem? Katasztrófa…nekem egy sony xperia z m van akkor én most nyomi vagyok….
    Nem baj leszarom….éj tisztelem az applet, de nem innovatív és csak korlàtolt a rendszerük de szeretném hogy jók legyenek mert akkor az én szeretett android rendszerem is jobb lesz…észrevettéttek hogy amióta az apple gyengül úgy a droid is csak . Fullhd kijelzőkkel meg a megapixelekkel fejlődik…nézd csak meg android 4.1 4.2 4.3 mind jellybean és nem is veszed észre a különbséget….kell az apple hogy terelje a népet…hajrá szurkolók…

  48. Bandita - 2013.08.15. 07:11

    Nem tudom mért kell egymást szidni!!Ha valaki a Samsungot szereti,nem kell leszólni,ha valaki iphone-tól érzi többnek magát akkor érezze,ha valaki a sony,lg,stb szereti az már nem is ember? Iphone elött milyen telefonotok volt??Nem tudom mért jó ezt csináli egymással jó megbántani a másikat??

  49. Q - 2013.08.15. 10:20

    Hát persze, ez a magyar kommentelés lényege.

  50. Scamp - 2013.08.15. 10:57

    Nem értem mit kell itt feszkózni?!Egyértelmű, hogy akinek androidja van, illetve más márkájú készüléke, az arra veri, akinek iPhone-ja, az pedig arra.Ha nem így lenne, akkor nem azt használná.
    Egy tény és ebben szerintem az itt jelenlévők többsége egyetért velem, hogy az Apple egy minőségi termék, minden tekintetben.Innentől kezdve egyesek azt hihetik, hogy ők emiatt különlegesek, különbek másoknál.Pedig egy nagy lóf@szt.Az embert nem a telefonja alapján ítélünk meg, nem attól lesz valaki.Aki gyökér, az iPhone-nal is az lesz, aki értelmes, tisztességes, az pedig egy régi Nokia 3310-zel is az marad.

  51. Építész - 2013.08.15. 13:31

    Pal007:
    Biztos én fogalmaztam rosszul. Lehet, hogy Neked egy röpke 250 ezer semmi, és Te úgy látod, hogy az átlag magyar ennyit keres, de nézzél már szét kicsit. Sajna az átlag magyar 80-90-et keres sajnos. Akkor ne mond, hogy bárki számára elérhető. Persze 17-20 ezres havidíjjal, tényleg elérhető, de ez az átlagnak a fizetésének negyede. Az is barom aki ennyit költ telefonra…
    Én nekem személyszerint 5 db szifonom van, de az átlag nem engedheti meg magának hidd el.
    Akkor nem értetted mit akartam írni.
    Ez azoknak szólt akiknek nincs más életük mint az Apple. Lesz-e 5C nem lesz 5C, lesz e Siri, nem lesz Siri, lesz e zöldben, nem lesz zöldben… stb.
    Kit érdekel… Ez USA-ban munkaeszköz. Ennek csak mi kerítünk ekkora feneket, meg az a néhány, akinek az anyuci kifizeti a számláit, és csak a telefonra kell költenie.
    Lehet h nem jól fogalmaztam akkor.

    a.sebi:
    Én nem személyeskedtem, és nem marháztam és faszoztam.

    Ha az átlag magyarnak nem jelentene felsőbbrendűséget a szifon, akkor nem pofáznának róla ennyit, és nem rágnák a gittet nap mint nap az 5C-ről. Én szarok rá miről telefonálok mert nem vagyok iphone függő, és nem fogok vagyonokat kifizetni, egy telekommunikációs eszközért, mert értelmetlen, ellentétben az itt jelenlévők javarészével…
    Bocs de nem 16 éves vagyok, és nekem nem az anyuci fizeti a számláimat, tehát nekem nem csak a telefon ami költség egy hónapban.
    Tudod nekem az Apple-n kívűl is van életem, ellentétben nagyon sok itt jelenlévővel, akinek más gondja nincs is.

    Laca: Téged nem jellemezlek, mert Te ezt megtetted értékes hozzászólásodban.

    Bandita: Köszönöm

    Már kurvára unom ezt a sok parasztot, akinek más gondja sincs mint az Apple. Én csak a saját véleményem írtam le, de ezt jeleztem is.

  52. a.sebi - 2013.08.15. 13:40

    Nem adők ki ennyi pénzt egy telekomunikációs eszközért.
    5 darab szifonom van…omg?????????????????????

  53. Építész - 2013.08.15. 16:04

    Bocs de én nem adtam ki ennyit …
    Nem írtam egy szóval sem, hogy magyarországon vettem, és azt sem, hogy magyarországon élek.

    Nekem darabja került 200 dollárba, korlátlan internettel, és a havi előfizuk 56 dollárba kerülnek, korlátlan beszélgetéssel.
    Nem tudom miért kell mindíg kötekedni.
    Ez már életforma ???

  54. a.sebi - 2013.08.15. 22:51

    Oké sorry…akkor csak 1000dollárt adtál ki és havi 280 át az 5 előfizura, én sem otthon élek…

  55. Motyon - 2013.08.17. 00:28

    Jo lenne ha legalábbszoftveresen szarabbat kapnának a csórók :)

  56. a.sebi - 2013.08.17. 14:05

    Igen persze mert aki csóró az nem ember…te primitív alja szar…te

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.