Itt az újabb Apple-ellenes reklám hirdetés

Dan 2013.08.10. 21:19 Apple, iPad 27 hozzászólás 1 861

Alig pár napja, hogy a Nokia harcba küldte legújabb Lumia-ját az iPhone 5 ellen, most a Microsoft folytatja a piszkálódást, ezúttal a vállalat negyedik generációs iPad-je ellen.

Az utóbbi időszakban egyre többen firtatják az Apple telefonjait, táblagépeit. Néhány napja a Nokia próbálta bosszantani a Cupertino-iakat iPhone-ellenes hirdetésükkel, most pedig úgy tűnik az egyik legnagyobb “ellenfél”, a Microsoft sem kíván kimaradni a sorból.

A redmondi óriás ezúttal Surface RT táblagépét állítja szembe az Apple negyedik generációs iPad-jével. A közel másfél perces videóban többek között szó esik a táblagépek közötti méretkülönbségekről, a rendszerről, a multitasking-ról, valamint az iPad esetében az Office hiányáról, de hibának rója fel a Microsoft például azt is, hogy míg a Surface-hez beépített állvány, valamint különálló billentyűzet is csatlakoztatható  (bár ennek árát érdekes módon nem említik a videóban) addig az iPad-et “csak” fogni lehet.

A videó alatti kommentek erőteljesen megoszlanak, és bár többen a Microsoft táblagépét részesítik inkább előnyben (miközben a Windows 8-at, valamint a Surface-re letölthető alkalmazások számát kritizálják) ennek ellenére mégis sokan az iPad mellett teszik le voksukat, egyszerűsége és felhasználó központú használhatósága miatt.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

27 hozzászólás

  1. Candoor - 2013.08.10. 21:31

    Ez egy osszehasonlito reklam ennyi. Erdemes merlegelni! Nekem ipadem van.

  2. CEB - 2013.08.10. 21:37

    Èn az apple mellett àllok a hugombak windowst vettünk de meg is bàntuk bonyolult volt es neha le is fagyott. Persze vannak jo tulajdonsagai is. Mindenesetre orulok hogy nem volt beszed a reklamban de szerintem igy is eleg szanalmas hogy mas ceg termekeit huzzak le..

  3. Dávid - 2013.08.10. 23:06

    Szimplán szólva, csak irigyek, és ezért “gúnyoló” reklámokat készítenek, egyébként meg, a SurfaceRT rengetegszer lefagy, miközben az iPad sosem, az Apple szerintem hibátlan termékeket dob piacra, de ennek az ára is ugyan megvan, ettől függetlenűl, eléggé mocsok dolog, igazából, csak irigység vezeti őket. :)
    Mint ahogy olvastam a kommenteket, igaz, hogy van benne jó dolog is, de egy idő után megbánod ha megveszed.

  4. Patrik - 2013.08.10. 23:39

    Ezekkel a leminősítő videókkal is jobb az Apple.

  5. patrik9710 - 2013.08.11. 00:10

    Labdaba sem rughat a Surface az iPad mellett …

  6. iMarc - 2013.08.11. 04:54

    No akkor mindjárt egy csuszi. A Surface a felhasználó irányába akkor volt 32-es, mikor anyám búgócsigát futtatott az epsomi derbyn. Pont akkor. Igaz az iPad sem hozza a 16-ot, de alig-alig marad el tőle. Szal egyezzünk ki a Surface esetében is 16 körül.

    Kitámasztó. Mivel a seggfej a Surfacet is tokban akarja hordani gondolom evidens, hogy az iPadet is. No ebben a pillanatban oldotta meg ezt a kérdést. Én legalább is, mivel több variációban támikázhatom kifele. Akár állva, akár fekve.

    Billentyűzet. Nem is kell. Én akartam, de nem kell. S ha igen, ott az előbbi tok kérdés, és egyben a kettőt rövidre lehet zárni.

    Microsoft Office. Ez ugye nincs (még) hivatalosan a peden. Figyu! A mi Istenünk legyen áldot emiatt!!! Ingyen sem!!! A jelenleg futó projectem, hogy családom újságíró tagjait irgalmatlan iramban szoktatom le róla.
    Hirtelen ennyi.

  7. Pergamen - 2013.08.11. 08:47

    Persze a hibákat nem említik… Pl.
    Nekem van egy windows 8-as gépem Core i 7-es szóval nem az lassú. Mégis tegnap amikor szügségem volt rá egyszer csak lefagyott, de úgy hogy hogy bármit csináltam(kiszedtem az akut stb.) mindig csak az a lefagyott win 8 töltés jött be, az i eszközeim nem a legújabb generációk, de még az életben nem fagytak le. Még ez a gép rögtön az első hónap használat után. Na? Ez nem fért volna belle a reklámba?
    A másik példa, míg az i eszközeimet már az első nap ki ismertem minden jó kis funkcióját, addig a win 8-as gépemnél még most is vannak dolgok amit nem tudok, úgy hogy már 2 ilyen win 8-as segítőfüzetet is elolvastam.

  8. Zoli - 2013.08.11. 09:12

    Apple termekeket hasznalok mar tobb eve en is ipad,iphone,macbook de semmi penzert nem ternek vissza mas rendszerre. Stabil megbizhato. Szamomra ezek fontosak. Nem akadnak nem fagynak nincs veluk semmi gond. Minden ugy mukodik ahogy kell.

  9. Dani - 2013.08.11. 09:22

    Vajon mièrt van az, hogy nem egy Samsungot , Acert vagy Microsoftot kóstolgat minden konkurens cèg nyelvlógatva, utànuk loholva?
    Szègyen ha valaki úgy tud/akar fölènyhez jutni, hogy csak fikàzza a jobbat!
    Az Apple-nek erre nincs szüksège, elegànsan töri az utat…. A többi meg, hàt igyekzzen tartani a tempót!

  10. Geri - 2013.08.11. 10:16

    A surfacehez plusz 100 $ a billentyűzet

  11. ESzállás - 2013.08.11. 10:29

    Én meg azt mondom a cupertinoiak szedjék össze magukat és lássunk megint valami újat, innovatívat.
    Ne üljenek a babérokra. Jó az ipad én is ezt használom, de lenne még min javítani.
    Pl.: nagyobb képernyő, multitasking, USB, amiket az összehasonlító videó is mutat. A súlyáról nem is beszélve.
    Szerintem ez a videó egyáltalán nem ellenséges, rámutat nehány gyenge pontjára az ipadnek.
    Az Apple pont ezt csinálta már jó párszor.

  12. Thommen - 2013.08.11. 11:45

    A reklámmal nem az Applet járatja le az MS hanem a saját célközönségét, hiszen azt feltételezi róluk, hogy buták, mert nem látják, hogy az RT nagyobb, több a memóriája, van hozzá billentyűzet és még ráadásul olcsóbb is.
    Ennek ellenére nem az Surfacet veszik.
    Tehát meg kell nekik magyarázni….

  13. Wiilmos - 2013.08.11. 14:01

    Sziasztok!

    Tudom, hogy ez nagyon nem tartozik ide, de kérlek mihamarabb válaszoljatok a kérdésemre. Az lenne, hogy nem tudja valaki, hogy amikor regisztráltam (apple id) és le akarok tölteni valamit, de amikor megnyomom az INSTAL APP -ot akkor kéri a régiómat, (fogadjam el a feltételeket), és , hogy adjam meg a bankszámlaszámom stb. Tehát amikor ezt mind megirom akkor azt írja ki pirossal, hogy: „Your payment method was declined. Please enter a new payment method.” Kérlek segítsetek, hogy ezen valahogy átléphessek.

    Előre is köszönöm
    Heim Vilmos

  14. Pal007 - 2013.08.11. 14:09

    Azért ezek az osztott képernyős dolgok – meg kell vallani – nagyon ott vannak!…

  15. iMarc - 2013.08.11. 16:44

    Wiilmos!
    Nekem akkor írogatott ilyet, mikor az Apple regisztrációhoz kapcsolt bankszámlámon nem volt pénz. Ha a tiéden mégis van, akkor hívd a bankodat, ők látni fogják, hogy egyáltalán próbálkozott-e az Apple a számlára nyúlással. Ekkor már azt is megmondják miért nem sikerült.

  16. iMonster - 2013.08.11. 22:24

    iMarcnál a pont. Gagyi reklám gagyi embereknek. Legalább jót nevettem, de nálam még a Nokia vezet a fullfos reklámmal!

  17. Berry - 2013.08.11. 22:48

    Wiilmos!
    Ne jól adtad meg a bankszámla számodat,vagy netes fizetésre nem alkalmas a kártyád! Az utolsó négy számot a kártya hátoldalán találod,azt is meg kell adni az utolsó kis kockában! Vagy még egy bibi lehet,nem igazoltad vissza a regisztrációs mailt.

  18. Berry - 2013.08.11. 22:52

    A reklámról meg csak annyit:
    Ki a fene használ 2013-ban pendrive-t? Én vagy négy éve nem… Minek? Az internet korában? iCloud,különböző felhő alkakmazások,s meg van oldva minden ilyen probléma.
    Ha tokot teszek a Win gépre,akkor minek az a támasztó?
    Egy pozitívum van az eddigi reklámokhoz képest: végre a 16GB-os padhoz mérik a 32 GB-os Safot… Mert akkor ugyan annyi kb a memória mind a két kütyüben…

  19. Geri - 2013.08.12. 10:23

    Berry milyen igazad van

  20. Pal007 - 2013.08.12. 11:31

    Berry: “Ki a fene használ 2013-ban pendrive-t? ”
    Napi szinten… Filmek kiírása, hogy aztán a tv-n lehessen azokat nézni. Nem ismerős? A felhő erre nem ideális… Még nem az.

  21. Phoenix - 2013.08.12. 14:03

    Na most megy a háztól a PC-m! Ilyen marketing erkölcs nekem nem jön be, megengedhetetlen! Úgyis gondolkodtam a váltáson, ez megoldotta a kérdést! Köszönöm!

  22. strucc007 - 2013.08.12. 15:16

    Berry: ráadásul a legtöbb munkahelyen le van tiltva a felhő, webmail és társai. A pendrive nagyon is jó dolog, az USB 3-mal meg végre elég gyors is. Nem napi szinten, de heti szinten én is használok pendrivet. Majd ha 1Gbit lesz az átlagnet gyorsasága, korlátlan és ingyenes lesz a felhő (bár a saját adataimat sosem tölteném fel egy cég tárhelyére), akkor talán, esetleg, de addig csak szánalmas próbálkozás :(

  23. Rooliiiiii - 2013.08.14. 10:25

    Igazán nevetséges ez a reklám..Hiába a piszkálódás az Apple a legnagyobb cég,és a legjobb is…Én csak azért nem veszek Apple terméket,,mert árak terén el vannak szállva maguktól…Az android egy szar fos,nekem is az van,de ki törölhetem vele a seggemet,a windows.meg már a pc nél megbukott…Az Apple a legjobb,engemet csak az árak irritálnak :)

  24. iAm - 2013.08.17. 08:44

    4.0 felett már jó az android is (általában) de nem veri az ios-t

  25. Szaky - 2013.08.22. 22:32

    Androidból és a win ből egy életre elegem lett.

  26. Pepe9974 - 2013.09.17. 19:06

    Pal007: Hogyne működne tv-n a felhő? Smart tv már létezik és állítólag az Apple is csinál már egy tv-t kijelzővel.

  27. Noanme - 2013.10.13. 13:07

    Nem háborogni kéne,hanem javítani az alapvető hibákat applenél
    Pár napja sikerült beszereznem egy ipad4et,és télleg alapvető dolgok hiányoznak róla
    Multitask ügyben télleg kezdhetnének már valamit
    Az meg különösen felcseszett hogy még egy retek zenét,videót sem lehet rá letölteni,minden szirszarért gépre kell dugni…
    Nem azért vettem 100000ért egy gépet hogy ilyen alapvető dolgokat se lehessen vele csinálni,ez már a sony xperia minimnél is ment…
    Gondolkodóba estem hogy lecserélem egy androidos tabletre

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.