T-Mobile: lényegesen több iPhone talált gazdára, mint Galaxy S4

Dan 2013.08.09. 21:10 Apple, iPhone 24 hozzászólás 1 810

Közzétette második negyedévre vonatkozó eladási statisztikáját az amerikai T-mobile, melyből kiderült, a közel 1 millió új előfizető mellett, csak a három hónapos periódus alatt több mint 4 millió okostelefont értékesített a magentás vállalat.

A hivatalos sajtóközleményben foglaltak szerint a június 30-ig tartó időszakban a T-Mobile által eladott okostelefonok mintegy 29%-át csak az iPhone tette ki, ami a pontos eladási számokat tekintve mintegy 900,000 új készüléket jelent. Ez az első negyedévben közzétett eredményekhez képest igen szép eredmény, akkor ugyanis valamivel több mint 500,000 készülék eladásáról számolt be a vállalat.

További érdekesség, hogy míg az iPhone-ok sikere továbbra is töretlen, a Samsung által nem rég piacra dobott Galaxy S4 is szépen teljesített, a T-mobile legfrissebb jelentése szerint az androidos készülékből “csak” 600,000 darabot értékesítettek az április végétől júniusig tartó időszakban. Bár a versenynek még koránt sincs vége, a készülékek eladási számaiból láthatóan már most kezd körvonalazódni, hogy melyik gyártó könyvelhet majd el nagyobb piaci részesedést az év végére.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

24 hozzászólás

  1. Splash - 2013.08.09. 21:23

    ja, de azért a samu nem egy telefonnal van jelen… a piaci részesedést nem a csúcstelefon határozza meg :D

    • More - 2013.08.09. 21:40

      Hát igen. A szarszungnak sok termékre van szüksége ahhoz, hogy tudja hozni azt a színvonalat amit az Apple. Mert mondjuk amíg az apple kiad 1 iPhone -t addig a samu kiad kb 20 -22 fajta telefont

  2. Belédkötök - 2013.08.09. 21:39

    Csak a statisztika csal… Samsungból cask egy készülékről szól míg Apple oldalról csak annyit említ hogy iPhone…

  3. Bandita - 2013.08.09. 22:27

    Pedig mikor az iphone-t akartam venni még kaukciót is kértek volna sőt még akkor is csak ha a rendszer engedi!!!Aztán ugyananyi lett volna (elöfizu persze a dágábbikkal)mit egy független így vettem inkább azt!Nem tudom ilyen feltételekkel kinek adják el?Na meg az eladó azt mondta nem kaphat “akárki”iphonet !!

  4. tamzolcsi - 2013.08.09. 22:59

    Látod… Biztos tiszta elő élettel rendelkezel…

  5. Bandita - 2013.08.09. 23:17

    Tiszta az előéletem csak nem vagyok legalább fél éve előfizető,hát nem is leszek!

  6. Gaba - 2013.08.10. 00:01

    Bandita
    Felemelő olvasni magasröptű hozzászólásaidat. Neked KAUKCIÓ ellenében sem adnak el iPhone-t?! Nem te vagy az egyetlen… :)))

  7. Sword - 2013.08.10. 06:21

    Kaukció, elő élet, szakmai érvek helyetti “szarszungozás”. Van itt szint, a userek így reprezentálják a Apple-t, mint a minőség megtestesítőjét…
    Persze minek azt elolvasni, hogy mindez amerikai statisztika, ahol köztudottan erős lokál patriótizmus, nyilván több amerikai terméket vesznek meg, mint dél-kóreait, még akkor is, ha az a termék életgörbéje végén van (már mindenki az újat várja), a másik meg az elején (bugos firmware-ek stb.).

    • Sword - 2013.08.10. 06:22

      ó = o

  8. Segítek! - 2013.08.10. 07:28

    Ezt azért tényleg elkell ismerni hogy tényleg lényegesen több Iphone talált gazdára………….

    És ez nem azért van mert az Iphone olyan mindenható volna……………

    Hanem azért mert a Samsung Galaxy S4-től az emberek többet vártak………..

    És azzal hogy kiadták még egy Galaxy S4 minit is azzal már csak fát dobnak a tűzre………..
    Bár a nagy Galaxy S4-ben vannak elképesztő funciók…………. a többségrészben a telefon angol……………. És az új funkciókat is csak angol nyelven állíthatod be………………..

  9. Sword - 2013.08.10. 09:20

    Mini = olcsó iphone, ugyanaz a fa a tűzre + még ott van x féle változat, prociban, vízálló mit tudom én milyenek. Nem attól kéne hasra esni, hogy amerikában egy amerikai telefont többet adnak el, mint egy koreait, hanem az innovativitásától. Talán az iPhone 6.

  10. Henrik - 2013.08.10. 09:34

    Több iphone? Nem is csodálom.

  11. Bandita - 2013.08.10. 09:48

    Gaba nem kaukció kellett volna fizetnem,hogy kapjak amit 3hó után ha rendes elöfizető vagyok levontak volna a számlámból!

  12. Gaba - 2013.08.10. 10:06

    KA-UK-CI-Ó! Ha-ha-ha! :)))

  13. Bandita - 2013.08.10. 11:32

    kaució így jó? Jaj most ezen lovagolsz! Lényegen nem változtat,így is érted mit akartam irni.

  14. ESzállás - 2013.08.10. 11:50

    Vajon az amerikai t-mobilnál is olyan szar a 3G lefedettség mint nálunk?

  15. kk - 2013.08.10. 14:37

    More: szerintem ne iteld meg az Applet ilyen uberszupernek az Iphone-od alapjan… Nem beszelve arrol, hogy RENGETEG hiba van bennuk es igen-igen le vannak maradva… Szoval ez az Apple egbe emeleses sztori mar reg nem allja meg a helyet. Semmi nem azon mulik, hogy melyik ceg hany kulonbozo tipusu keszuleket hoz ki, de ha mar osszehasonlitgatunk(?), meg szarszungozunk, azert meg lehet nezni a Samsung Active-ot is… Szoval az Apple bizonyos tekintetekben mar nincs sehol sajnos.

  16. Orsos vinetuuuu - 2013.08.10. 19:21

    Hardwer teren le van maradva, de az ios ezerszer stabilabb mind a droid.
    Akkor emlegesd a samsungot amikor valami eredetit is fel tud mutatni.
    A gagyi muanyagrol nem is beszrlve.

  17. Jim - 2013.08.10. 21:18

    USA ban a TMO – nak a lefedettsege 3G – ben: varoson belul is szarakodik, van ahol a 4G is megy, de hogy mondjuk 10 km – es tavban pl Edge van, az szinfos, a palyan meg ne almodj egy kis E betunel tobbet. Igaz,a tavok nagyok, de azert meg siralmasan szar. Viszont a prepay az ritka jo, FULL KORLATLAN opcio 70 USD, 5GB adattal, korlatlan sms, hivas, mms – 50 USD. Nos, az egyenerteku egy Voda RED – el, es aki egy honapig is kinn van, nagyon is megeri.

  18. Elferi - 2013.08.11. 11:29

    Szerintem egyenesen bunko dolog a vilag egyik legnagyobb telefongyartojat “szar”-nak nevezni. Ez rendkivul alacsony inteligenciara vall.
    Nagyon jo es okos telefonnak tartom a Samsungot…sokaig nekem is volt bizonyos okok miatt vettem Iphone-t de csak nehany bunko sznob nevezi szarnak a versenytarsakat…..

  19. Wiilmos - 2013.08.11. 14:02

    Sziasztok!

    Tudom, hogy ez nagyon nem tartozik ide, de kérlek mihamarabb válaszoljatok a kérdésemre. Az lenne, hogy nem tudja valaki, hogy amikor regisztráltam (apple id) és le akarok tölteni valamit, de amikor megnyomom az INSTAL APP -ot akkor kéri a régiómat, (fogadjam el a feltételeket), és , hogy adjam meg a bankszámlaszámom stb. Tehát amikor ezt mind megirom akkor azt írja ki pirossal, hogy: „Your payment method was declined. Please enter a new payment method.” Kérlek segítsetek, hogy ezen valahogy átléphessek.

    Előre is köszönöm
    Heim Vilmos

  20. Tádé - 2013.08.12. 00:50

    Már bocsánat, Elferi, hogy ha megzavarom lelki világodat, de a kategória, melyről eszmét cseréltek, nem lenne Jobs nélkül. Amikor megalkotta az Iphonet, szembe ment a piaci trendekkel, innovatív módon hozott létre értéket, mert kockáztatni, és sziklaszilárdan hitt a sikerben. Nézzük, mit tett a Samsung: profitot szimatolva ellopott sok sok innovatív ötletet, amit más a GYAKORLATBAN piac képessé tett, megtetszett neki a siker, melyhez az az út vezetett, amit más a GYAKORLATBAN kitaposott és elkezdett másolni. Úgy, mint a többi 12 egy tucat cég, csak a samsung azzal emelkedett ki a másolók soraiból, hogy minőségileg jobban csinálta a dolgot.
    Az Iphone- Samsung kérdés innentől számomra nem alacsonyodik le hardverek összehasonlítására, hanem két különböző út közül a VÁLASZTÁST, szavazatot jelenti. Én arra adom le a szavazatomat, aki MERT ÉS HITT, FANATIKUSAN, MAXIMALISTA módon, mert nagyon kevés az ilyen ember jelenleg a világban, és világnézetembe ez illik bele. Tőlem a Samsung bemutathat 16 processzoros, 32 Gigás, 512 ssd-s szuperszörnyet is, akkor is Iphonera szavazok. Ha a Tiédbe a másik út passzol bele, az a Te dolgod. Kinek a pap, kinek a papné! Ettől még a Samsung számomra nem lesz kívánatosabb egy kalap sz.rnál, és úgy gondolom, hogy ha másnak is hasonló a véleménye, ugyanúgy joga van hozzá, mint Neked a Tiédhez.

  21. Phoenix - 2013.08.12. 13:51

    Tádé!
    :-)

  22. iJoeMaster - 2013.08.13. 17:39

    A Földművelők Trágyatermelő Szakosztálya nevében tiltakozni kívánok az ellen, hogy a samsung-ot szarnak nevezze valaki!! A szarnak = trágyának értéke van, el lehet adni, táplálja a talajt, növeli a termelékenységet, környezetbarát stb., de ki tudná ezt elmondani egy sutyerák, pocsék, a lefagyásokban rekordot döntögető androidos szamszungról? Az – kérem szépen – nem más, mint veszélyes hulladék. Csak figyeljék meg, hogyan tartja az árát bármelyik Apple termék és próbálják összehasonlítani egy ugyanabban az időpontban piacra dobott szamszung choda-chilli-villi telefonnal! Ennyi! :-)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.