Komoly fejlesztések várhatók Siri-nél

Dan 2013.08.01. 15:12 Apple, Pletykák 19 hozzászólás 2 549

Belső információk szerint egy külön a Siri fejlesztésére szakosodott speciális csoportot toboroz a vállalat, hogy a jövőben számos újdonsággal bővítsék majd az Apple intelligens személyi asszisztensét.

A Siri gyakorlatilag az iOS 5 óta része az operációs rendszernek, melynek funkciót az iOS rendszerek fejlődésével párhuzamosan bővítették. Ha hihetünk a legutóbbi iparági pletykáknak hamarosan további újdonságokkal bővül majd a Cupertino-iak tudásnavigátora, az Apple ugyanis a Bostoni, valamint a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) közelében található irodájába toboroz beszédfelismeréssel foglalkozó kutatókat. A hírt egyébként tovább erősítheti az is, hogy az Apple még az idei év elején több álláshirdetésében mérnököket keresett a Siri fejlesztéséhez.

A szakemberek pontos munkaköri feladata egyelőre ismeretlen, de vélhetően elsődleges céljaik között a Siri nyelvi kapacitásának tovább bővítése áll majd – írja az Übergizmo. Ez számunkra is jó hír lehet, hiszen így közelebb kerültünk ahhoz, hogy előbb – utóbb végre a magyar nyelvre is kibővítsék a szoftver használatát.

Több jel is arra utal tehát, hogy az Apple valóban bővíteni kívánja a Siri egyelőre korlátozott nyelvi támogatottságát, így a kérdés már csupán az, hogy mikor.  Az új termékek őszi debütálásával várhatóan a funkcionális újdonságok köre is bővül(het), így tavalyhoz hasonlóan idén is számos praktikus szolgáltatást hoz majd a személyi asszisztens, aminek remélhetőleg mi magyarok is hasznát vesszük majd.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

19 hozzászólás

  1. Sándor - 2013.08.01. 15:19

    De jo lenne! Eddig a sok baromság közűl ez a legjobb hír!!!!

  2. Kovi - 2013.08.01. 16:31

    Fasza lenne ha magyar nyelvű is lenne a siri

  3. Gibby - 2013.08.01. 17:33

    Like kovi más nyelvet csak akcentussal ért meg :D

  4. Nick - 2013.08.01. 19:24

    Magyar az még pár év azér is mert bonyolult meg azér is mert nem sokan használják, legkorábban ios8 de szerintem ios 10ra már szerintem lehet hogy lesz magyar siri

  5. Valaki - 2013.08.01. 19:31

    Ugyan már, pont ebbe a kis országba?? Sztem majd ha 2017re megkapjuk örülünk, annyi nagyobb piacon nincs még a saját nyelvükön, oda fogják először . Aztán jönnek majd a kisebb országok mint mi.

  6. strucc007 - 2013.08.01. 19:34

    Tuti nem lesz egyhamar magyar. 10 millió ember miatt, akinek a 90%-a csóró??? Én is az iOS 10-re tippelem, már ha lesz egyáltalán. Én simán elvagyok az angol verzióval is, már ha nagy ritkán használom egyáltalán. Azt is csak a poén kedvéért, mert jól hangzik a “call my bytch” parancs ;) Most ki van kapcsolva, ne fogyasszon, úgyis mindig a telót nyomkodom… :D

  7. Apple - 2013.08.01. 21:13

    Használja bárki a mindennapokban? Beszélgetni egy műszaki kütyüvel???? Jajj…nagyon gaaaaz…

  8. Yeti - 2013.08.01. 21:37

    Szerintem jól használható lenne! Egyetértek Struccal, nem is a csórósag miatt, hanem mert egy ilyen fejlesztés nem kis beruházás s Mo a piaci szegmens nagyon pici részét képviseli

  9. ESzállás - 2013.08.01. 21:49

    Akkor lesz magyar Siri amikor bevezetik nálunk az eurót kb.2020.

  10. Q - 2013.08.01. 22:39

    A Siri az én fogalomtáramban annyit tesz, hogy: egy hülyeség, ami húzza az akksit. 2011 novembere óta, mikor a 4s-t vettem ki van kapcsolva.

  11. jani_ka - 2013.08.02. 05:49

    nem ide vág de amikor már akár 15 évvel ezelött vettem Sony vagy Samsung terméket külföldön már akkoriban is volt benne magyar menü
    egyszerüen manapság már kisfogyasztó sajnos Magyarország
    nem törödnek velünk

  12. Taylor - 2013.08.02. 11:31

    Személy szerint jó dolognak tartom a Siri-t, de szerintem sem lesz mostanában odahaza . Aki szerint meg hülyeség vagy kapcsolja ki vagy ami nehezebb tanuljon meg normálisan angolul :)) Tény hogy nem kormoknak van kitalálva, de szerintem jópofa!

  13. Laca - 2013.08.02. 11:40

    A siri nyelvi bővítése elengedhetetlen,és szerintem korábban lesz magyar,mint gondolnánk. A legtöbb új autót már ios/android kompatibilisre tervezik,melynek fontos biztonságtechnikai része az is,hogy minél több mindent hangutasítással vezérelhessünk. Mivel ezeket az autókat a világ számos pontján,így Magyarországon is forgalmazzák, elengedhetetlen,hogy minél több nyelven “beszéljenek” ezek a rendszerek.

  14. Lalik Valentin - 2013.08.02. 12:40

    Siri-nél komoly változások lesznek………………………………..

  15. Taylor - 2013.08.02. 13:54

    Laca, nekem 2006os évjáratú Peugeot 607es van 8 nyelvet tud alapból, közte a magyart is,és a funkciók legalább 90%a vezérelhető hanggal. Mégegyszer ez egy hét éves francia autó. Ennek ellenére én szeretem a Sirit és örülök ha fejlesztik!

  16. Azo - 2013.08.04. 18:11

    Lószerszámot sem ér, ha angol.

  17. BZs - 2013.08.07. 17:00

    Taylor. Kapd már be a seggem.

  18. Misi - 2013.11.28. 01:16

    Vegyetek egy komoly androidos telót és felejtsétek el a sirit. Én nem bírtam kivárni, úgyhogy váltottam, gyorsdiktálásban felismer mindent és álom használni. Xperia Z-vel tolom és simán van iphone színvonal

    • Wanted plaza - 2015.08.29. 09:00

      Android ez komoly? Ne szórakozzál.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.