Egyre biztosabb, hogy ezek az új Apple készülékek jelennek meg idén

Kacor 2013.07.23. 20:27 Apple, iPad 47 hozzászólás 5 140

Az egyik legmegbízhatóbb Apple elemző és persze pletyka gyáros összeállította az idei év hátralevő részére kalkulált Apple termékek megjelenésével és gyártásával kapcsolatos előrejelzéseit.

Kuo szerint ősszel valóban megjelenik az iPhone 5S és az olcsó, műanyag iPhone egyaránt. A Digitimes nemrégiben megjelent cikkével egybehangzóan Kuo is azt állítja, hogy az iPhone 5S esetében – az iPhone 5-höz hasonlóan – a termék indításakor még nem kezdenek a tömeggyártásba. A Digitimes szerint ennek oka a nehezen előállítható, sok pletyka tárgyát képező ujjlenyomatolvasó. Kuo szerint az iPhone 5S első szállítmánya szeptemberben érkezik a boltokba, a tömeggyártást pedig október-november környékén kezdik majd meg.

Ami az új, műanyag iPhone-t illeti, Kuo szerint a termék már szeptember elején elérhetővé válik, mivel könnyebben és gyorsabban előállítható, mint az iPhone 5S. Az új iPhone modell a kiszivárgott információk szerint új, egyelőre meghatározatlan fícsörökkel érkezik, és 450 és 550 dollár közötti áron fogják árusítani. Kuo azt is elmondja, hogy az olcsóbb iPhone-ból 2013-ban 26 millió egységnél nem fognak többet legyártani, ami a korábbi 30-40 millió darabról szóló várakozásoknak ellentmond.

Valószínűleg ugyancsak kora szeptemberben érkezik az újratervezett, normál méretű iPad. Ahogy arról korábban már írtunk, az ötödik generációs iPad szinte biztosan könnyebb és vékonyabb testtel érkezik. A 9to5Mac képein látszik, hogy az új készülék sok mindent át fog venni az iPad Mini dizájnjából. Ami pedig a Minit illeti, Kuo szerint az Apple idén ugyan nem bővíti a termékvonalat új modellel, viszont két új iPad Minit is fejleszt: egy Retinás és egy olcsóbb modellt, amelyet a jelenlegi Mini A5 csipje hajtana továbbra is.

Kuo szerint az utóbbi modell azért nem várható idén, mert a gyártás állítólag csak decemberben veszi kezdetét. Kuo azt is megjegyzi, hogy az új modell előállítási költsége nagyjából meg fog egyezni a jelenlegiével. Ami pedig a Retinás modellt illeti, az új készülékbe megerősített források szerint az A7-es csipet szerelik, a belső alkatrészeket újratervezik, és március-áprilisban jelentetik meg a készüléket.

És végül következzenek a Mac-előrejelzések: az Intel Haswell-alapú MacBook Air bejentések után Kuo nem tól meglepő módon mind az Apple MacBook Pro, mind az iMac esetében Haswell központú frissítésekre számít. Az új iMac elvileg augusztus végén jelenik meg, az új, Retinás MacBook Pro pedig szeptember közepén.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

A Gamestar és más nagy hazai lapok újságírója. iOS only teszteket már több mint három éve ír. Már a 80'-as évek óta aktív játékos. Számtalan gépet nyúzott: Commodore 64, Amiga, XT, 286, SNES, Gameboy stb... Most az iPhoneHungary-n szállítja a legfrissebb híreket és osztja meg véleményét az iOS játékokról.

47 hozzászólás

  1. Sándor - 2013.07.23. 20:42

    Ki vesz 100000 ért műanyag iphonet???

  2. Sándor - 2013.07.23. 20:42

    Nevetséges!!!

  3. Asd - 2013.07.23. 20:44

    Az iphone 5S szebb “kepet fog adni” mint az 5? Mármint szebb lesz a kijelzoje?xd

  4. ESzállás - 2013.07.23. 21:46

    És az 5s-ben az óra felhúzots lesz vagy digitális?

  5. ESzállás - 2013.07.23. 21:47

    Jaj bocsi azt hittem a hülye kérdések fórumában írtam :)))

  6. Yooozi - 2013.07.23. 21:48

    Például én megvenném a gyerekeimnek a műanyag iPhone-t, vagy az asszonynak. Szerintem igenis lesz létjogosultsága. Valami ilyesmi célja lehet a többi gyártó Mini modelljének is?

  7. iAm - 2013.07.23. 22:25

    Még iPad miniből is újabb két fajta lesz? Azt nem hiszem :)

  8. Krisz - 2013.07.23. 22:39

    És mi a helyzet az apple tv 4. gennel, vagy az “itv” vel? annak is ekkori megjelenést jósoltak.

  9. 5$ - 2013.07.23. 22:43

    Asd-> igen sokkal szebbet. Ezért kell rá várni szeptemberig. Addig polírozzák fényesre a displayeket kisgyerekek indiában. Olyan szép fényes éles lesz mint egy tükör.

  10. a.sebi - 2013.07.23. 23:49

    Amint lesz egy 5col vagy afeletti iphone azonnal adok egy utolsó esélyt az iosnek…amúgy mit rùgóznak ezen a retina faszságon ma már minden csùcs telefon sokkal jobb ppi vel rendelkezik mint a retina kijelző….pl iphone 5 326ppi sony xperia z samsung galaxy s4 lg g pro stbstb 441 ppi…tehát kéne egy felbontás növelés…..ja nem Munkás pityu megmondta ,hogy pont a 326 az aminél a szem nem látjahatja élesebbnek a kijelzőt. Azt nem mondta h csak a 3.5 col jó egy telefonba? Ipad minit mégsem említem….

  11. Kovács Ernő - 2013.07.24. 01:02

    azt rendesen megoldották, hogy az OLCSÓ iPhone 100E. ha ez az olcsó akkor azt gondolják végig kicsit ,hogy a NEM OLCSÓ iPhone 5-t már enyhén használtan megveszem 80E-ért :)

  12. scamp - 2013.07.24. 01:33

    Igen, egy gyereknek feltétlenül meg kell venni 100 rongyért ezt a műanyag csodát.Sőt, én még vennék mellé egy dzsásztin bíbör hátlapos szilikon karórát is 200 ezerért. Hogy lehetnek szülők ennyire degeneráltak?!

  13. Erdélyi Bence - 2013.07.24. 06:28

    Jól beszélsz!a vízbe mondjuk roszabb lenne ha beleesne.remélem nem olyan lesz a hàtlap mint a 3gsnél hogy repedezik meg elvàlik a kerettől!:)

  14. Yooz - 2013.07.24. 08:14

    Mert gondolom a 20 ezres HTC-t megvásároló szülők nem degeneráltak? Ha egyszer szinte minden az Apple-től van, akkor a gyereknek minek vennék mást?

  15. Bandita - 2013.07.24. 08:17

    Egy műagyag iphone-t én is veszek jó lesz gyerekeknek homokozó lapátnak,nálunk csak így megy!Külömben is már unják a samu 4 -et nem lehet szépen lesimítani a homokvárat vele:-)

  16. iLacko - 2013.07.24. 09:03

    Olyan bunkok vagytok had vegyen a gyerekeknek meg az asszonynak müanyagot maganak meg fem/ uveg iphone- t az Alfahimek gyongye!

  17. scamp - 2013.07.24. 12:42

    Kész van a brigád!:)

    Mondjuk igaz,ne égesse már a gyerek magát a suliba, szaros HTC-vel.A műanyag szifontól lesz egyedi,különleges.:)
    Nem is tudom mi, hogy a p.csába nőttünk fel 100 ezres telefon nélkül?!Örültünk, mint majom a farkának, a pár ezres Alcatelnek is.A szülők sok esetben megtehették volna a drágábbat, de tudták hol a határ és mi is.
    Ezért lesznek mostanában egyesek gyerekei, ilyen elkorcsosult, nyálas,metroszexuális kis b.zik.

  18. ESzállás - 2013.07.24. 12:45

    Mire jó ez a sok acsarkodás, a végen még depi leszek.
    Az Apple szinte biztosra veszem nem ad ki gagyi telefont.
    Az olcsó iPhone nagyon szép és remek készülék lesz majd meg látjátok.
    Anno az iPhone 3 is műanyag volt és az idejében a legjobb.

  19. Yooz - 2013.07.24. 14:10

    Nagyon tetszik ez a sok felháborodás, nem is értem milyen fórum ez itt. Miért baj az, ha egy gyereknek iPhone-ja van? (a homokozós korból már rég kinőttek…). Azt hittem itt olyanok vannak, akik kedvelik az Apple termékeket… A két gyerekemnek 32GB iPhone 4S-e van, egy fekete és egy fehér, illetve 1-1 iPad4, most akkor szarul kell éreznem magam?

  20. Laca - 2013.07.24. 14:35

    Scamp.
    R.E.S.P.E.C.T.
    Szívemből szólsz.

  21. Bandita - 2013.07.24. 14:52

    Meg a fiataloknál/gyerekeknél nem ez a menő sony meg htc persze a Samsung iphone nem menő!

  22. scamp - 2013.07.24. 15:31

    Yooz- Félre ne érts.Eszem ágában sincs mások zsebében turkálni és megítélni valakit, akit nem is ismerek.
    Nekem furcsa, ahogy egyesek élik az életüket és az értékrendekkel.
    Megtehetném, de értelmetlennek tartom egy gyerek kezébe 100 vagy több száz ezres készüléket adni.
    Az adott értékeket, tárgyakat akkor értékeljük igazán, ha azért megdolgoztunk és nem puszira az ölünkbe hullott.
    Egy hülyeségnek tartom, hogy egy 100 ezres készülékkel gyerekeket, fiatalokat célozzanak meg.Bár a fészbukhoz és telefonáláshoz más már gondolom nem is jó.
    Azért azt ne felejtsük el, hogy egy ilyen készülék áráért sokan 1 egész hónapot ledolgoznak!

  23. scamp - 2013.07.24. 15:34

    *és nem értek egyet az értékrendekkel

  24. Bandita - 2013.07.24. 16:18

    Ernő!Hol veszel iphone 5-öt 80 e ért?mikor 4-is 60,4s még mindíg 100-120e?

  25. ESzállás - 2013.07.24. 17:42

    Iphone5 80ezerért bizonyára Kínából, de azok mellé adnak gumi kesztyűt is, hogy ne csapjon agyon:)))

  26. aggressor - 2013.07.24. 19:52

    hallottátok a bmw is gyárt furnérból bmw-t, hogy mindenki bmw tulaj legyen…

  27. Beteg - 2013.07.24. 20:38

    Scamp mert ne lehetne egy gyerek kezében iPhone ha ő is megdolgozik érte, vagy arra gyűjt akkor megveheti.
    Az pedig egy más kérdés,hogy ki hogyan becsüli meg…pl nekem van egy iPhone 5 öm karcmentes hibátlan…Tehát nem értelek Scamp
    Az ára pedig nagyon megéri mert jó a minősége.

  28. Yooz - 2013.07.24. 21:10

    Így azért már kicsit kellemesebb a hangnem. Amit viszont még mindig nem értek, miért baj, ha egy gyereknek (15 és 17 évesek) iPhone-ja van? Amúgy a kor teljesen mindegy. Ez is csak egy telefon. Ha nyaralni megyünk, a gyerekeket nem rakom rosszabb szobába, hogy gyengébb ellátást kapjon, akkor egy szaros telefon miért ne lehetne legalább olyan jó mint az apjáé? Most jól felhúztam magam és biztos hogy mind a kettő 5S-t fog kapni, csak jönne már ki.
    Én nem csorgatom a nyálam Ferrari fórumokon, mert az tudom, hogy elérhetetlen számomra, de az azért már sok, hogy valaki megmondja, hogy mit vegyek, vagy se.
    Azt veszek, amit megtehetek. És jó lenne ha a többség is ezt tenné és nem mindenféle hitelre venne dolgokat…

  29. Bandita - 2013.07.24. 21:29

    Hol édekli a gyereket,hogy iphone vagy nem iphone csak a szülő erölteti rá.Az enyémek nem foglalkoznak ezzel,volt 3g az egyiknek de nem lett fanatikus cserélgetik egymás közt de ekkora harc nincs hogy iphone vagy samsung sony stb. De nem vennék én sem 100-ért telefont na azért sem mert egy buli után általában törik:-)

  30. Phoenix - 2013.07.24. 23:08

    Próbáljátok ezt: http://www.ilajkyou.hu/like/81911/

    Ezek voltunk mi…nézd mi lett a maiakbol…

  31. Kovács Ernő - 2013.07.24. 23:52

    scamp annyit tudok mondani hogy egy korlátozott felfogású sötét ember vagy mert ugy tűnik nem jött le ,hogy haladni kellene a korral . tudod ami akkor alkatel volt annak ugy örültél mint majom a farkának mert akkor az olyan telefon volt aminél jjobbat még ember nem látott … na most ugyanez van itt is csak ez 2013 . és különben meg nem kell itt az ember kedvét rontani azzal hogy itt arcoskodsz ha ennyire rosszindulatú fos vagy akkor légy szíves és ne irritáld embertársaid….

  32. Bandita - 2013.07.25. 06:28

    Scamp irt az mért iritálló?Csak egy vélemény igy be lehetne kötni bárki véleményébe!

  33. Csájnafón - 2013.07.25. 08:58

    Ilyen “túlárazott” telefonokért egy lyukas petákot sem szabad adni. A kritika tárgyát képező “alma” modellek árának több mint 50%-a a márka eltartása ill. eladási marketingje. Ezzel nem mondtam újat azt hiszem. Röhögve fogom a hasam amikor az készülékárakat látom. A trend áldozatai vagyunk. Ide Európába ezeket a modelleket hozzák a gyártók. Veszed, vagy nem nem kapsz mást, pedig “sárga” testvéreink “belföldi” modelljei közt vannak elképesztő minőségű modellek. Aki vásárlás előtt áll annak javaslom, hogy ne műanyag almát vegyen, hanem nézzen szét csájnafónok között. Csájnafón is very good!

  34. Q - 2013.07.25. 21:15

    Kovács Ernő, te majom, gondolkozzál már! kíváncsi lennék hogy a haladjunk a korral baromságokat akkor is lökni fogod, amikor a 4 éves kölyköd telefonon fog felhívni a budiról hogy segíts kitörölni a seggét. Vagy mondjuk amikor hozzád se fog szólni napokig, csak bent gubbaszt a szobájában a telefonját baszkurálva. Vagy, amikor a gyerek közli majd veled hogy ne te olvasd az esti mesét, mert szarul olvasol a telefon sokkal jobban felolvas. Ha meg el akarod venni tőle mert megelégelted hogy a gyerek jobban szereti a telefonját mint téged, akkor te leszel a szemét, akit utálni kell. Erre gondoltál már? Lehet te már nem voltál abban a korban amikor a pc elterjedt, hogy igazi függővé válj, de egy kisgyerek ha túl korán kezdi az ilyesmit, az megpecsételi az életét. Egy ilyen retardált hozzáállással/kommenttel egyedül te rontod itt a levegőt. De tudod mit? Neveld csak a gyereket egy média-központú agyhalottnak. Végülis az a jövő, nem?

  35. Tádé - 2013.07.26. 00:54

    Maximális egyetértésem, Scamp, Q! A jövő nemzedékét a mai kor szülői teszik majommá. Ernő, nézz körül. De nagyon fontos, hogy ne csak nézz, hanem láss is. Sajnos, a kelleténél gyakrabban szembesülök vele, hogy már a mai fiatalok sem akarnak dolgozni. Vezérigazgatói állás kéne nekik, persze csak olyan, amiben nem kell dolgozni. Sajnos, ez az eredménye annak, hogy anyuci törli a popsit még 21 éves korukban is. Sajnos, közrejátszik az is, hogy nyaffantásra kapnak meg mindent. Nem lenne baj ezzel, ha megdolgozna Pistike a 200 rugós telóért, és érezné a súlyát, nőne a felelősségérzet is, nem csak a mellény. A szájba repült sült galambot nem értékeli az ember, az út a fontos, ahogyan megszerzi a javakat. Ha megdolgozik érte, kockáztat, hajt, küzd keményen, használja az eszét, és összejön neki a Ferrari, nem szabad iregyelni tőle, el kell ismerni, okosabb, ügyesebb, bevállalósabb a többségnél, ott a pont. Azt viszont nem tartom szerencsésnek, hogy a nem kiemelkedőt nyújtó gyermek átlag feletti presztízscuccokkal legyen elhalmozva, majd a haverok előtt idegen (apuci által alá tolt kocsival, telefonnal) veri a nyálát és ez alapján kezdi mérni társait, hogy kinek milye van… Személyes tapasztalat: anyuci által eltartott hülyegyerek, életében nem dolgozott még 2 hétnél többet egy helyen, benyögi, hogy a fél éve 160 ezerért vett ( igazából a maga okosságából az életben nem tudna megvenni még egy e51-es Nokiát sem, anyutól kapta a lelkem) telefon sz@r, le kell cserélni 200 ezresre, mert a 160-as már ciki (neki). Sajnos, nem egyedi példa , amit leírtam, és , sajnos, nem kell a szomszéd utcába sem elmenni általában a hasonló példákért. Ernő: nem mondja meg Neked senki, hogy mit vegyél a gyermekednek. Csak arra szeretnék rávilágítani a véleményemmel, hogy a pokolba vezető út sokszor jó szándékkal van kikövezve.

  36. Imruskah - 2013.07.26. 10:53

    Túl olcsó az internet, az a baj!

  37. scamp - 2013.07.26. 12:11

    Ernő koma, vegyél vissza az arcodból vagy belelépek!

    Fiatal szülőként teljesen tisztában vagyok vele, hogy mik az igényei egy normálisan nevelt gyermeknek.Hidd el, hogy nem az a fontos, hogy éppen a legmenőbb, legújabb alma csücsüljön a zsebébe.Nekem is szifonom van hosszú évek óta, mert imádom, de eszembe nem jutna ezt a “fanatizmust” ráerőltetni a családra.Mert a kolléga szavaiból tisztán látszik, hogy csak azért vesz ilyen a kölyköknek, mert megteheti.A kérdésem csak az, hogy jót tesz e a fiataloknak ha mindent megkapnak(és főleg ilyen értékben), amire csak rágondolnak?!Még ha ez anyagilag nem is okoz gondot.
    Az Alcateles példát azért hoztam fel pont, csak nem jutott el ahhoz a csökött agyadhoz, mert annak idején is voltak drága, komoly készülékek(nem az Alcatel volt az),de a szülőknek és nekünk mégsem az volt a legfontosabb, hogy hány 10 vagy 100 ezres kacat lapul a farzsebben.DE nem is voltunk ilyen kis korcsok, mint ma sokan(tisztelet a kivételnek).
    És igen, erről jórészt a szülők tehetnek,mert azt hiszik, hogy úgy lesznek jó szülők és mintapéldányok, ha megveszik ezt a sok sz.rt.Aztán majd csodálkoznak ha 40-50 évesen a kölök rá sem nyitja az ajtót, csak rácsörög a hiperszuper mobilon.

  38. Springenczeisz Erik - 2013.07.26. 15:14

    Nem értem hogy miért szóltok bele hogy mit vesz a gyerekeinek és mit nem… Ti életetek?? Szerintem nem.. Azt vesz nekik amit akar. Hagy döntse már ő el hogy mit vesz nekik.. Jól teszi.

  39. Elferi - 2013.07.28. 13:01

    Mindenkinek joga van olyan hulyegyereket nevelnie amilyet csak akar vagy amilyen az O viselkedes mintaja.
    Nem ertem minek mentek le az ……..na jo barkinek a szntjere?

  40. Lalik Valentin - 2013.07.28. 13:26

    Komolyan?
    Milyen információk?

  41. Plés Tamás - 2013.08.10. 19:24

    Most komolyan 30-40 komment arról van , hogy valaki dolgozik (lehet mint egy kutya) és esetleg nem olyan családi körülményből jött vagy bármi, az ő szülei nem tehették meg hogy megadjanak neki mindent , és ő úgy gondolja, hogy a saját pénzét a gyerekekre fordítja.

    Nem ismerem kedves kollega életét, de lehet ő olyankor is a munkahelyén van amikor sokan otthon döglenek a TV előtt aztán meg könnyű azt mondani , hogy jajj a gyereknek kinyalod a ….ét….

    Nem mondom hogy 15 éves gyereknek feltétlen iPhone 4S kell ,és lehet mutogatja is (nem ismerem tehát nyílván nem tudhatom) de akkor mi van ?

    Azt nem értem valaki ma magyarországon elejt egy mondatot fórumon valamiről és mindenki hirtelen rohadt okos pszichológus lesz és kielemzi az életét .

    Minek ? ???? Valszeg lesz műanyag iPhone … kinek ? Üzletembereknek , orvosoknak ? Nyílván nem mert bármikor kicsengetik az árát …. A fiatalságnak , relatíve egyszerűbb embereknek… És igen ez MO-n 100 e ft és sokaknak egy havi fizetés. De gyerekek az apple nem a 10 m magyarországnak gyárt telefont azt csak a magyar ember hiszi, hogy mi vagyunk a világ közepe… Amcsiba ez olyan lesz kb mintha azt mondanám neked h 25-30e … mit vennél a gyerekednek ? Samsunk galaxy akármiket vagy iPhone -t 30 ért ?

  42. Bro - 2013.08.12. 11:12

    Yooz, tiszteletem, hogy mindent megadsz a gyerekeidnek. De pont az ilyenek miatt vannak az anti-férfi kis cicafiúk mert “apuci-anyuci megveszi nekem a legújabbat, mert a mostani szar elavult és megvanmár 1 hete”. Ezeket a kiskölköket én speckó lenézem.

  43. Pool - 2013.08.12. 23:57

    :)) üdv mindenki. Ez az egész egy nagy faszság. Igen vannak szülők akik túl lőnek a célon de vannak a normálisabbak is. Az h elavult a 4s azt énis túlzásnak tartom főleg ha egy 15 éves srác ghasználja. Viszont van egy 7 éves fiam neki vettünk egy ipod tuch 4 et. Az ok. Nekem és a páromnak is Iphone van. Kihasználjuk pl: imasige stb… A Samu és a többi ijet nemad. Szóval nemvetfel minket a pénz de a gyerek nagyon elvan a cuccal mert amin az a kütyü átment azt a többi ne hiszem h kibirta volna. Azért vagyok majom mert minőségi dolgot veszek a kölöknek? Ez csak nálunk van h azt nézzük h ez egy alma. Kint mindenki ezt használja és nincsenek hasra esve az áráról. Én ne tartom olyan kurva drágának mert a minőség amit vissza ad az kárpótol picit és szeretem h a gyerek normálisan tudja élvezni használat közben , nemjön h lefagy nem indul stb…. Nem mondom h adnék neki i5 öt mert most az a legujjabb lehet normális dolgokat normális módon. Ennyi a véleményem. Amúgy vegyen valaki kézbe egy Asus padfont és nézze meg a minőséget aztán az árát. Aztán hebegjen h az alma mijen drága.

  44. Pool - 2013.08.13. 00:04

    Aztmeg h a mostani fiatalok mijenek a szülő és amit lát a médiából. Az én gyerekem normálisan eljár edzésre nem hord ojan buzi bőülepü gatyát és nem gizdázik a suliba v a táborba h neki ipod van mert kisem viszi a lakásból. Szóval ojan a gyerek amijennek neveli a szülő. Legyen ijen ojan dolga csak használja ésszel ésszerű dolgokra. Ezt mi szülők tudjuk beléjük nevelni h normális értékrendje legyen a kölkeinknek.

  45. Pool - 2013.08.13. 00:11

    Mondjuk itt gondolom a téma amúgy az új olcsóbb Iphone. Nem? Akkor miért arról beszélünk h ki mit miért vesz a gyereknek? Igen normálisnak tartom h valaki megveszi a 15 éves gyereknek. Melyik gyártó ad 100 ezer forintért normális telefont? Szerintem eggyik sem. Ha mindenki almát használ akkor a gyerekem ha szereti miért vegyek neki htc v sonyt v samsung ot? Ezt normálisan tudja kezelni, kiszolgálja tud fotót küldeni pl ha valami olyat lát vagy történik vel. Az az okos telefon dolog tudtommal erről szól. Amíg vigyáz rá és normálisan használja és énis ugylátom addig aztmondom h meglehet neki venni amellett h tudom van Iphone 5 is.

  46. Pool - 2013.08.13. 00:15

    Ja ha ottlenék és látnám h a gyerekemet valaki lenézi mert azt használ amit, szerintem simán pofánbasznám. Arról h van egy rossz összkép valakiben nenézze le a gyerekemet addig ameddig tisztelet tudó és normális.

  47. stiglar - 2013.08.16. 15:41

    yooz,
    szarjál a sok gyökérre simán csak savanyű nekik a szőlő,igen is vedd meg a gyereknek ha már egyébként is minden apple a családban, az a gondjuk, h ők a diákhitelt teszik félre a telefonra, viszont így már nem marad 300 ft app-ra sem és nyomatják a jail-break-et.
    irigyek, ennyi…

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.