Megjelent a Google Maps 2.0!

Kacor 2013.07.17. 10:12 Apple, Programok 3 hozzászólás 977

A mai naptól elérhető a Google Maps 2.0! Az új verzió beltéri térképekkel és fejlesztett navigációval, valamint az iPad és az iPad mini nagyobb érintőképernyőjével kompatibilis kezelőfelülettel érkezik. 

A fejlesztett navigáció segítségével immár a balesetekről is jelentést kapunk, valamint a forgalmi helyzet folyamatosan frissül. Az új Felfedezés funkcióval éttermek, bevásárlóközpontok, szórakozóhelyek és szállodák között böngészhetünk (ez természetesen a Google Offers-en és a Zagat étterem-osztályzó rendszeren keresztül működik).

A 2.0-s fejlesztés implementálja a beltéri térképeket, így már a bevásárló központokban, a reptereken, a metróaluljárókban, vagy a pályaudvarokon sem fogunk eltévedni.

Az új verzióban a “menü” rész, vagyis a navigációs kezelőfelület a jobb oldalról átkerült a bal oldalra, a Google Maps ikonja is megváltozott, alulról kapott egy kis emelést, így kicsit domború hatást kelt.

Természetesen néhány dizájnbeli változás is érkezett. Az alkalmazásban a parkokat mostantól máshogy jelöli: a fa ikon egy kis körben van – mint az Apple Maps-ben -, a szöveg zöld, dőlt betűvel, valamint egy bizonyos nagyításnál az utcák, kerületek nevének a színe is világosbarnára változott a korábbi fekete helyett. Mondjuk ez kicsit zavaró is, mivel nem annyira látszik, nem annyira jól kivehető, mint a korábban. Ezzel még barátkoznunk kell.

Összességében örülünk az új verziónak és jó látni, hogy folyamatosan érkeznek az újabb fejlesztések az alkalmazáshoz és egyre jobb szolgáltatásokat kínálnak a felhasználóknak. Az új verzió a mai naptól érhető el az App Store-ban.

Google Maps - Transit & Food (AppStore Link) Google Maps – Transit & Food
Fejlesztő: Google LLC

Besorolás: 4+4.71218

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

A Gamestar és más nagy hazai lapok újságírója. iOS only teszteket már több mint három éve ír. Már a 80'-as évek óta aktív játékos. Számtalan gépet nyúzott: Commodore 64, Amiga, XT, 286, SNES, Gameboy stb... Most az iPhoneHungary-n szállítja a legfrissebb híreket és osztja meg véleményét az iOS játékokról.

3 hozzászólás

  1. Andris - 2013.07.17. 12:45

    Nagyon jó lett! Az Apple térkép ehez képest gyermekcipőben jár.

  2. Bela kovacs - 2013.07.17. 13:33

    Magyarországon is mukodik a beltéri dolog?

  3. Péter - 2013.07.20. 22:44

    Én régóta használom ezt, de most csúnyát szívtam miatta. Horváthországban egyáltalán nem működött a navigáció, pedig direkt ezért előfizettem adatroumingra. Térkép meg minden bejött, de csak “előnézet” volt az útvonalról, a navigációt elindítani nem lehetett. Amint átjöttem a határon már megint minden jó volt.
    Valaki ért hozzá, hogy miért?

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.