Erősebb hardverrel jöhet az új iPad mini, jövőre meg a Retinás modell?

Kacor 2013.07.16. 19:43 Apple, iPad 20 hozzászólás 1 066

Ha hihetünk a Digitimes tegnapi cikkének, az Apple idén egy erősebb hardverrel szerelt iPad minivel fog előrukkolni az ünnepekre. A részleteket még nem tudni pontosan, de a hír alapján egy frissített, könnyebb, vékonyabb és nagyobb teljesítményű modell fog megjelenni 2013 második felében. Érdekes kérdés, hogy van-e értelme az iPad mini méretét már most megváltoztatni, de egy erősebb CPU/GPU igencsak szívesen látott , stratégiailag indokolt fejlesztés lenne, ahogy egy 30 dollár körüli árcsökkentés is. A cikk szerint a 2048×1536-os felbontású Retina kijelzős iPad minire még 2014 elejéig várnunk kell, mert a gyártás csak 2013 fejeződik be. Ez nagy változás, hiszen a Digitimes előző havi riportjában még az idei ünnepekre prognosztizálta az új modellt.

Ami talán még érdekesebb, az az, hogy az Apple állítólag egy képernyőkeret nélküli megoldást fejleszt a Retina mini számára, melynek köszönhetően vagy a készülék lehet kisebb, vagy a képernyő nagyobb ugyanilyen méretek esetében. Az Apple-nek ugyanakkor növelnie kellene az akku méretét és a GPU-t is, hasonlóan az első Retinás iPad 3-hoz.

Értesüléseink szerint az Apple a Retina panel technológiát egy 2048×1536-os felbontású képernyővel tárná a közönség elé a következő generációs, 7,9 incses iPad mini esetében. Az Apple ugyanakkor a vázat is átalakítja, hogy a következő generációs iPad miniben a képernyő a készülék teljes oldalát lefedhesse. Ugyanezektől a forrásoktól tudjuk, hogy az Apple ötödik generációs iPad-ja vékony-filmes érintőképernyő technológiát alkalmazna, melynek segítségével a készülék súlya 20-30 %-al csökkenne. Mindezek mellett a készülék vékonyabb kerettel érezne, így a képernyő mérete is megnőne.

Az ötödik generációs iPad 5-öt egy kisebb mennyiségben idén  júliusban gyártják le, ezt pedig augusztus-szeptemberben 2-3 millió készülék legyártása követ majd. Októberre a készülékszállítmányok várhatóan 25-30 %-al növekednek a források szerint. A Digitimes korábban azt is megszellőztette, hogy forrásaik szerint az új iPad 5 súlya kevesebb, mint 450 gramm lesz (összehasonlítás képpen az iPad mini súlya 308 gramm).

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

A Gamestar és más nagy hazai lapok újságírója. iOS only teszteket már több mint három éve ír. Már a 80'-as évek óta aktív játékos. Számtalan gépet nyúzott: Commodore 64, Amiga, XT, 286, SNES, Gameboy stb... Most az iPhoneHungary-n szállítja a legfrissebb híreket és osztja meg véleményét az iOS játékokról.

20 hozzászólás

  1. Jana - 2013.07.16. 19:54

    nekem elég volna egy retinás ipad mini

  2. Gyuszi - 2013.07.16. 20:47

    Nekem most Ipad 4-em van szerintetek erdemes majd valtani retinas minire vagy Iapd 5-re??

  3. Csaba - 2013.07.16. 22:00

    Használod? Igényeidet kielégíti ? Megvagy vele elégedve?
    Akkor minek?

  4. Farkas joc - 2013.07.16. 22:04

    Tökéletesen megfelel nekem az IPad 3 is!

  5. Yooozi - 2013.07.16. 22:39

    Mert mindig a legújabbakat akarjuk… Legalábbis én

  6. ESzállás - 2013.07.16. 22:42

    Nekem is van ipad 3, de ha sokkal könyebb lesz az 5 akkor váltok, mert ez kicsit nehéz.
    Szerintem ez sokat számít.

  7. Ádám - 2013.07.16. 23:06

    Nekem 280.000ftos 128gbos csúcsverzios iPad 4em van. Szerintetek le kell majd cserélném?
    Engem a súlya nem zavar sőt idegennek érezném ha könnyebb lenne, sőt nekem még a keret nagysága is tetszik.

  8. Taylor - 2013.07.17. 00:36

    Szerintem meg nem kicsit vagy megalomán Á… Mindenki tudja mennyibe kerülnek az almás kütyük, örülök, hogy neked is van.

  9. iGnoom1548 - 2013.07.17. 07:16

    Semmi ertelme ebben az évben is kiadni egy iPad minit meg kovetkezo évben is. Egybe tegyenek bele mindent es jöhet kovetkezo évben. Ugyanazt csináljak mint a sima ipadel, iPad 3, új csatlakozos 3 meg 4. Tiszta felesleges. Kíváncsian varom mi lesz, inkább mar az új iphonet varom.

  10. Gyuszi - 2013.07.17. 08:16

    Csaba es Yooozi mindketteteknek igazat mond..!!:) tehat megvagyok vele elegedve de mindenbol szeretem a legujjabat, a penz nem annyira szamit!:)

  11. Bela kovacs - 2013.07.17. 08:45

    Huhh tuti meg kell vennem az 5-ot. Nekem csak 2 van most.

  12. Pal007 - 2013.07.17. 09:12

    Ádám: “Nekem 280.000ftos 128gbos csúcsverzios iPad 4em van. Szerintetek le kell majd cserélném?
    Engem a súlya nem zavar… ”

    Szerintem meg feltétlen le kellene cserélned, mert ha kijön az 5 akkor már egy fostos semmi lesz a 3kilóért vett készüléked egy alap ötös modelhez képest is, és így már maximum szaráshoz sem lesz már jó a jelenlegid… – Evaaaaa!

  13. Qpack - 2013.07.17. 13:36

    Én még a szárazkenyérnek is örülnék :( *forever poor* :DD

    Amúgy, ha a pénz annyra nem számít, akkor akár hasznossá is tehednéd magad

  14. ESzállás - 2013.07.17. 15:56

    Ezek a kommentek megint olyan tipikus magyarok:)))
    Mit nyulkáltok más zsebében, miért gond az, ha valakinek van pénze és megveszi a legújabb modellt.
    Ne gyalázkodj, hanem keress pénzt és vedd meg, csak pozitívan ….

    • juha [J] - 2013.07.17. 19:24

      nem azzal van a baj, hogy van pénze, mert az is lehet adócsalással van, de azis, hogy tisztességes munkával mindegy. csak minek kell ilyen nagyképűen idebaszni, hogy 280 kiló volt, meg 128 gigás meg csúcsverzió? minek kell azzal vagánykodni?? hogy akinek a havi pénze csak megélhetésre elég, az irigyelje?

      az ilyen embereket, mint amilyen Ádámunk is, legszívesebben nyomatékkulccsal basznám szájba…és nemazért mert köcsög vagyok, hanem csak mert ez irritáló. és a baj, hogy többtízezer ilyen ember van az országba…

      • juha [J] - 2013.07.17. 19:28

        ja és még kiegészíteném annyival, hogy minek megkérdezni bárkit is, hogy szerintetek le KELL cseréljem?

        1 – nem tudni mik az igényei, hogy más döntsön le ÉRDEMES-e
        2 – szerintem senki nem mondta, hogy bármilyen apple terméket KELL vegyen 3 minimálbérért

  15. Ervin - 2013.07.17. 18:36

    Igaza van az előttem szólónak!

  16. strucc007 - 2013.07.17. 19:03

    A képernyő tuti nem lesz nagyobb az iPad 5 esetében, csak a keret lesz kisebb, ergo a cucc is kisebb és könyebb lesz. Én mindenesetre egy retinás iPad minit várok, mondjuk egy 200g körüli súlynak örülnék :)

  17. Dudee - 2013.07.18. 06:43

    Egyetertek en is Juha kommentjevel.
    Mindenki azt veszi meg amire futja neki……..

  18. Taylor - 2013.07.20. 01:34

    Szívemből szóltál Juha!!! Kicsit fentebb én nem voltam ilyen szókimondó mert azt hittem hogy cenzúrázva lesz. Pofán tudnám én is rúgni az ilyen felvágós gyökereket. Ezek a köcsögök basszák szét egy jó cég Imaget,mikor a termek újgazdag szimbólumá válik. Lásd BMW.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.