Bejelentették a mobil-exkluzív Worms 3-at!

Kacor 2013.07.13. 22:23 Apple, Játékok 9 hozzászólás 667

Máig emlékszem a napra, amikor kis kukacommal először billenthettem fenékbe egy jól megtermett tehenet… és nem, ne értsetek félre – nem a pubertás megrázó élményeiről szándékozom most litániába kezdeni: ma 4 éve jelent meg a Team 17 elvont humorú, azonnal klasszikussá váló taktikai lövöldözős játéka, a Worms az App Store-ban. A jeles évfordulóra való tekintettel a Team 17 bejelentette a sok remek folytatást és harmatos spinoffot megélő sorozat harmadik, teljes értékű folytatását: a Worms 3-at, ami – dobpergés – mobil-exkluzív cím lesz.

A 3-as számot természetesen a 2007-ben rebootolt (korábban a 3D irányába felemás sikerrel kacsintgató) résztől számították, amit aztán a Worms 2: Armageddon követett 2009-ben. Persze a kettő között is sok Worms játék látott napvilágot, de nem keressünk a kákán is csomót, jó?

Mit is várhatunk tehát a harmadik résztől? Ami azt illeti, igen sok mindent. Egy új Class rendszernek köszönhetően kukacaink ezentúl a Heavy (nehézgyalogos), a Scientist (kutató), Scout (felderítő) és Soldier (katona) osztályok valamelyikéből fognak kikerülni, így téve lehetővé még komplexebb stratégiát. Bevezetnek egy új Kártya rendszert, amellyel a játékban megszerzett jutalmainkért bronz, ezüst és arany kártyákat vásárolhatunk, amelyek a csatákat teszik könnyebbé.

Íme pár ígéretes screenshot.

Mint láthatjátok, a Worms 3 fejlesztett grafikával, új menürendszerrel, és a már megszokott érintésalapú mellett ezúttal d-pados irányítási opcióval érkezik, valamint négy háttértémával: ezek a Strand, a Horror, a Farm és a Csatorna lesznek. 27 egyjátékos küldetést kapunk, egy új egyjátékos módot, a Bodycount módot, és persze aszinkron- és helyi, pass n’ play multiplayert. A már megszokottak mellett (idős hölgy, hőkövető galamb) olyan új fegyvereink lesznek, mint például a hangzatos nevű Fekete Lyuk Gránát.

A Worms 3 a harmadik negyedévben érkezik. Az árazásról egyelőre nem tudunk semmit, de a spekulációk alapján a free-to-play modellre számíthatunk.

Mi mindenesetre nem fogunk kukacoskodni, ha végre újra kukacoskodhatunk…

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

A Gamestar és más nagy hazai lapok újságírója. iOS only teszteket már több mint három éve ír. Már a 80'-as évek óta aktív játékos. Számtalan gépet nyúzott: Commodore 64, Amiga, XT, 286, SNES, Gameboy stb... Most az iPhoneHungary-n szállítja a legfrissebb híreket és osztja meg véleményét az iOS játékokról.

9 hozzászólás

  1. pinkyBoy - 2013.07.13. 22:40

    Nem ide tartozik, de talán egy picit mégis, mégpedig máig hiányolom a képek nagyíthatóságát iphone alkalmazáson belül, legalábbis nekem i4-en nem működik. Azt gondolom többünk nevében is mondhatom.
    Köszönet!

  2. Pal007 - 2013.07.14. 09:30

    Egyetértek az előttem szólóval… :)

  3. Qpack - 2013.07.14. 09:54

    Így van, annak én is örülnék :)

  4. iMark - 2013.07.14. 11:27

    Szintén egyetértek, jó lenne a képnagyítós funkció :)

  5. Apu - 2013.07.14. 12:29

    Sajnos ezt már fél, egy éve “kértem”, de sz..nak rá.
    Nevetséges (akkor is ezt írtam), hogy egy Iphone alkalmazás nem képes erre.
    Mellesleg van még pár ilyen, mint pl. az Index.
    De, hagyjuk.
    Ha lesz konkurencia, “azok” majd megcsinálják.
    Üdv a fejlesztőknek.

  6. Apu - 2013.07.14. 12:31

    Ja, email-ben feltett kérésemre egyébként válaszoltak, azt írták, hogy Ipad-en működik, Iphone-on nem látják értelmét…:o

  7. Keresztes György - 2013.07.14. 12:32

    A kommenteket ritkán olvassák a srácok. Ide írjátok meg inkabb : feedback@idealisator.com

  8. Apu - 2013.07.14. 12:34

    Akkor butaság, hogy ritkán olvassák.
    Mert így nem tudnak a visszajelzésekről, ami szerintem minden téren fontos dolog.

  9. Sudisz - 2013.07.15. 22:28

    Ipaden sem nagyít…:(

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.