Tele lencsével és cirkuláris polárszűrővel bővül az Olloclip család

Tian 2013.07.10. 18:55 Apple, Kiegészítők 9 hozzászólás 2 573

Az Olloclip neve bizonyára sokak számára ismerősen csenghet már, hiszen napjainkban a piacon talán ők kínálják a legjobb minőségű lencséket az iPhone tulajdonosoknak, és bátran kijelenthetjük, hogy az egyik legjobb választás lehet, aki szeretne még többet kihozni a képalkotás adta lehetőségekből. Az ötlet egy Kickstarter projekt keretében valósult meg, ahol a kezdetek kezdetén egy olyan szettet kínáltak, mely tartalmazott egy halszem-, nagylátószögű és makrólencsét, így az iPhone és a lencsék segítségével új látószögben vehettük filmre az eseményeket.

A lencsék első körben csak az iPhone 4 készülékre voltak elérhetőek, de amint megjelentek az újabb modellek, úgy kerültek azzal együtt piacra a hozzá kompatibilis verziók is. Idővel az anyaghasználat, az illeszkedés mind precízebb, ellenállóbb lett és ezzel együtt pillanatok alatt vált a gördeszkás videók felvételéhez szükséges kellékek egyik kedvencévé és terjedt el szélesebb körben. Május végén pedig megérkezett az Olloclip hivatalos alkalmazása, amivel már manuálisan is megadhatjuk a fókusz és a fénymérés pontját, illetve a Mesh Editor segítségével a lencsék torzítása miatt a képeket még tovább korrigálhatjuk.

Az Olloclip bejelentette, hogy 2 új lencsetaggal bővül a család: egy 2x tele lencsével és egy cirkuláris polárszűrővel (CPL), ami a polarizált fényt szűri meg, így már akár jó kis portré fotókat is készíthetünk és a polárszűrő segítségével pedig még szebb képek születhetnek. Mielőtt rátérnénk, hogy ez pontosan mit is jelent és mit eredményez, előtte szeretnénk egy kis kitérőt tenni és ismertetni az iPhone készülékek optikáját.

Az iPhone 5 debütálásakor csupán az derült ki az Apple sajtótájékoztatóján, hogy az új készülék szintén 8 megapixeles érzékelőt kapott, ami öt lencsetagból áll és f/2.4 rekeszértékű, akár az iPhone 4S-nél. Azt viszont nem biztos, hogy sokan tudják, de az iPhone 5 ekvivalens gyújtótávolsága 33mm-re változott a korábbi 35mm-ről. Ez azt eredményezi, hogy ugyanarról a pontról és szögből fotózva 33mm-en több minden látszik a képen, illetve helyesen fogalmazva nagyobb teret fed le a lencse, amit az alábbi képen is láthatjátok.

Az Olloclip tele lencséje ezt a gyújtótávolságot kétszerezi meg, ami azt jelenti, hogy az iPhone 5 esetében 66mm, az iPhone 4S esetében pedig 70mm lesz, ami – mint korábban is írtuk – tökéletes lehet egy kis portréfotózásra. Bár eddig is lehetett “zoomolni” a kamera alkalmazásban, viszont ne felejtsük el, hogy az csupán digitális zoom, nem optikai, tehát az eredeti képből (33mm-en) digitális képkivágással hozza létre az újat, ami gyengébb minőségű képet eredményez. A tele lencsével viszont minőségromlás nélküli képeket lőhetünk és a mélységélességről se feledkezzünk meg. Természetesen a tele lencse felhelyezésével is lehetőségünk van használni a digitális zoom-ot, így akár a távoli dolgokat is könnyen megörökíthetjük.

A cirkuláris polárszűrő egy roppant hasznos fotós kiegészítő, amit a fotósok is gyakran használnak. A szűrő a polarizált fényt szűri meg, ezáltal a tükröződéseket eltávolíthatjuk a képről. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy például az üveg csillanását eltávolíthatjuk és “beláthatunk” az üveg mögé vagy mondjuk a vízfelszín csillogását kiszűrve, “beláthatunk” a víz alá, de a természetfotózásnál is a barátunk, mert például az ég színe sokkal kékebb lesz, és a színek is telítettebbek lesznek. A polarizált szűrőt használhatjuk akár önmagában is, de felhelyezhetjük a halszem-, nagylátószögű, tele és makrólencsére is.

Az új Olloclip objektív szett, mely tartalmaz egy tele lencsét és egy cirkuláris polárszűrőt várhatóan július végén jelenik majd meg az Olloclip hivatalos oldalán és lesz elérhető az Apple Store-ban 100 dollárért az iPhone 5, az iPhone 4/4S és a negyedik és ötödik generációs iPod touch készülékekre.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatója. Korábban a Szifon.com cikkírója, majd 2012-től az iPhoneHungary csapat tagja. Szabadidejében előszeretettel tanulmányozza a fotózás és a videókészítés fortélyait.

9 hozzászólás

  1. CEB - 2013.07.10. 19:11

    De jol nez ki! :O nagyon tetszik!

  2. Dávid - 2013.07.10. 19:35

    Én biztos veszek egyet! :D

  3. Építész - 2013.07.10. 23:05

    Én biztos h nem veszek ilyet. Erre találták ki a fényképezőket. Biztos sokan nem hallottak róla, az egy olyan szerkezet, amivel digitális, vagy analóg fényképeket lehet készíteni. Sajnos van egy hátrányuk, hogy nem lehet velük netezni és telefonálni sem. :)
    Na de komolyra fordítva a szót, amennyibe ezek kerülnek azért már fotómasinát is lehet venni… És azért azok profibb képeket csinálnak. Sajna egy inggomb méretü lencse elég vacak képeket képes csinálni. A telefonokban lévő fotóeszköz mint harmadlagos gépnek jó, de nem igazi fényképező…
    Inkább ezt a pénzt a nagygépemre költöm…

  4. Zoli - 2013.07.11. 01:53

    Építész
    Nincs teljesen igazad.

  5. Apa - 2013.07.11. 07:21

    De, igaza van!

  6. Zoli - 2013.07.11. 13:01

    Akkor vagy nem volt mèg fullos fényképező a kezedben. Vagy nem tudod hogy miről beszél.
    (De te biztos egy profi fényképész vagy aki be is tudja bizonyítani hogy talán igaza lehet.) Én még mindig azt mondom hogy nincs teljesen igaza.

  7. Q - 2013.07.11. 13:29

    Sztem csak abban nincs igaza, hogy ennek a lencsének az árából kizárt, hogy kapsz profi gépet.

  8. Q - 2013.07.11. 13:30

    Vagy olyat, ami a lencse-iPhone kombónál jobb képet csinál.

  9. Angel - 2013.07.12. 00:57

    Én is inkább a nagy gépemre költöm ezt az összeget ugyanis a telefon kamerákat nem erre találták ki. Nagyon hasznos mikor semmi más nincs kéznél de szerintem ez túlzás. Vajon 500-az Zoom is lesz?

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.