Sago Mini Bug Builder – a gyerkőcök legújabb barátja

Tian 2013.07.06. 10:54 Apple, Játékok 8 hozzászólás 708

A Sago Sago egy olyan tervezőkből és fejlesztőkből álló csapat, akik kifejezetten olyan kreatív és egyben szórakoztató játékok megvalósítására összpontosítanak, amelyekkel szeretnének belopózni a gyerkőcök szívébe. A célközönség a 2-4 éves gyerekek, így az alkalmazások elsősorban nekik készülnek, de a nagyobb korosztály számára is okozhatnak vidám perceket. Persze a fejlesztők tisztában vannak azzal, hogy ez a korosztály (jó esetben) még nem rendelkezik saját Apple készülékkel, de anya vagy apa biztos kölcsönadja majd nekik, hogy játszanak egyet.

A Sago Mini Forest Flyer és a Sound Box után megérkezett az App Store-ba a sorozat legújabb része, a Bug Builder, melyben a gyerekeknek lehetőségünk van megrajzolni az általuk elképzelt színvilágban pompázó bogarat, majd ezután életre kelthetik és mint egy Tamagotchit etethetik, mosdathatják, különböző ruhákkal öltöztethetik fel. Emellett vicces animációk és hangok is szórakoztatják a csöppségeket. Ha szeretnénk akár le is fotózhatjuk az állatokat, amit a Fényképek közt elmentve bármikor visszanézhetünk.

A gyerek így minden nap foglalkozhatnak egy kicsit az újdonsült barátjukkal, akik még meg is nevettetik őket. Az alkalmazás most bevezető áron (féláron) 0,89 €-ért érhető el az App Store-ban, és a fejlesztők a leírásban (viccesen) meg is jegyzik, hogy a játékban nem található alkalmazáson belüli vásárlási lehetőség, illetve harmadik fél általi reklámok sem jelennek meg, így a szülők bátran adhatják gyermekük kezébe a készüléküket, nem kell amiatt aggódniuk, hogy esetleg hatalmas számlát generálnának.

[appext 657821775]

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatója. Korábban a Szifon.com cikkírója, majd 2012-től az iPhoneHungary csapat tagja. Szabadidejében előszeretettel tanulmányozza a fotózás és a videókészítés fortélyait.

8 hozzászólás

  1. CEB - 2013.07.06. 11:10

    Nagyon aranyos nekem nagyon tetszik!:)

  2. Zoli - 2013.07.06. 11:35

    Srácok. Csináljatok egy cikket amiben nem játék van hanem inkább munka alkalmazások! Utazás, út nyilvántartás már volt. Agrárra lennék kíváncsi. Mezőgazdasági gps. Sorvezetők. Olyan alkalmazások amik mezőgazdászoknak hasznosak! Időjárás app amiben nem csak hőmérséklet van, hanem talajhőmérséklet pára stb.. Ezek nagyon hiányoznak!

  3. Zoli - 2013.07.06. 11:39

    https://itunes.apple.com/hu/app/efarmer/id623898582?mt=8

    Pl ez!

    Aranyos játék ez meg minden. De elég gáz hogy egy 2-4 éves gyereknek telefonnal kell befogni a száját. Ne erre használjuk az okostelefont. Inkább munkára. És ha lehet termeljen profitot

  4. Phoenix - 2013.07.06. 15:55

    A lányom megtanult sakkozni. Egyedül. (Erre nem vagyok büszke)
    Arra viszont igen, hogy 6 éves! ….de iPad nélkül nem ment volna neki egyedül! Azóta is nyomjuk, nemcsak gépen.
    Szerintem mar a xx.szazad is elmúlt…
    :D

  5. Zoli - 2013.07.06. 20:00

    Én sem vagyok konzervatív. De egyre több a neveletlen bunkó számító gyerek akik nem tudnak közösségben élni. De próbáld ki táblán ott megy e neki. Szülőnek lenni jó. Főleg ha jó szülő vagy. Mindenki úgy és olyannak neveli, formálja a gyerekét amilyennek akarja.

    Léci teszteljetek valami hasznos alkalmazást, mert játékból van elég az appstore polcain

  6. Phoenix - 2013.07.06. 22:24

    Ezért írtam, hogy nemcsak gépen nyomjuk..! Pont ez a lényeg. Megtanulta, es alkalmazza a táblán!!
    Pont csak ennyit akartam megosztani veletek!:-)

  7. Phoenix - 2013.07.06. 22:27

    Nyilván ez egy út, nem sakkmester lett! Ezt elismerem!
    Viszont nyaggat, hogy órákat akar vkitol, mert érdekli! Ismétlem, 6 éves!
    :D

  8. Fehérsólyom - 2013.07.07. 13:20

    Olyan alkotói jellegű játékok kellenének a gyerekeknek, amelyek szépre-jóra oktatják őket. A logika tanítását is nagyon hiányolom.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.