Az Apple Japánban levédette az iWatch márkanevet!

KeleMan 2013.07.01. 14:53 Apple, Pletykák 14 hozzászólás 1 789

A Bloomberg legfrissebb beszámolója szerint az Apple alig egy hónapja, még 2013. június 3-án kérvényt nyújtott be Japánban az “iWatch” védjegyre. A leírásban egy kis méretű számítógép vagy hasonló eszköz szerepel. Bár pletykák eddig is terjengtek az elmúlt évek során az okosóra létezéséről, a legutóbbi WWDC bejelentése óta felerősödtek ezek a pletykák. Köszönhető ez annak is, hogy az Apple a fejlesztőknek kifejezetten az iPhone készülékekhez bemutatott egy “gamepad” eszközt is, mely igazi kézikonzollá avanzsálná az iPhone-t.

A fejlesztők szerint az Apple hamarosan nagyon sok olyan kiegészítőt fog bemutatni, mely az iOS eszközöket támogatják, akár az Apple saját fejlesztésében, akár harmadik fél által. A lényeg a szabványban van. A Bloomberg hozzátette, hogy állítólag az Apple már egy közel 100 fős csapatot is toborzott az okosóra megvalósítására, ami az összes iOS készülékhez csatlakoztatható lesz, melynek segítségével kiterjesztheti annak irányítását.

Az Apple bár semmilyen bejelentést nem tett, nemrég kiderült, hogy az Apple az Intellel közösen már régóta együttműködik a leendő iWatch fejlesztésében, sőt az Intel annyit el is árult, hogy a mérnökeik valóban foglalkoznak bizonyos okosórák fejlesztésével. A pletykát az is tovább erősíti, hogy az Apple nemrég egy íves akkumulátorhoz is levédetett egy szabadalmat, mely valószínűsíthetően szintén az iWatch energiaellátásáért lesz felelős.

Az Apple úgy tűnik mégis érdekelt lesz az okosórák készítésében. Főleg, hogy láthatjuk a Google és a Samsung is hasonló eszközökön dolgozik, sőt a Sony pont pár napja mutatta be saját, SmartWatch 2 nevet viselő új termékét.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

14 hozzászólás

  1. Infy - 2013.07.01. 14:59

    Nem használok karórát, sajnos a legtöbb óra, amin nekem tetszik egy fél vagyon, azoknál alább meg nem akarom adni, úgyhogy jelenleg gyűjtés folyik.
    Nagyban függ attól is nálam, hogy lesz -e Apple órán, hogy milyen lesz a dizájn, milyen funkciókat fog tartalmazni és igazából több lesz -e a felesleges gadgetnél vagy tényleg hasznos lesz -e. Sajnos van egy olyan érzésem, hogy igazából csak az üzleti szférában lesz sikeres és azoknál, akik több telefonálnak és emaileznek nálam :D

  2. MFeri - 2013.07.01. 15:44

    Az óra legyen óra, a telefon meg telefon …

  3. Picasa1988 - 2013.07.01. 17:38

    Pontosan. Az óra az svájci…

  4. Doncs - 2013.07.01. 18:35

    Így van svájci és japán

  5. Monster - 2013.07.01. 19:15

    Király, várom! Biztos tuti lesz.

  6. Q - 2013.07.01. 20:43

    Emlékszem amikor az iphonet bemutatták, már késő volt a gatyám száráról törölgetni a szart, az ipadnél nem voltam nagyon lenyűgözve (nekem mindig egy óriás-iPod marad) komikusan hangzik de az iWatch valamikori bemutatásánál is inkább beszarnék. De ahhoz ütősnek kell lennie.

  7. CEB - 2013.07.01. 20:51

    Jol nez ki! :) mondjuk en se hasznalok orat szoval valoszinuleg nem vennek de nekem tetszik bar talan kicsit tulzas

  8. L - 2013.07.01. 21:07

    Az órá svájci. RTL II.

  9. Építész - 2013.07.01. 21:57

    Az óra az mechanikus, és nem villany, ha lehet és telik rá, akkor svájci.
    Én sajnos konzervatív vagyok ilyen tekintetben.
    Nem szeretnék egy számítógépet a karomon.
    Sőt, rohadtúl nem vágyom rá, hogy mindenki tudja, hogy merre járok, és mit csinálok.

  10. Vadász Erika - 2013.07.01. 22:37

    Alig várom!!!

  11. Phoenix - 2013.07.01. 23:38

    Igy is tudjak hol vagy…tökmindegy!
    Talán jobb is, ha tudjak!

    Szerintem jo lesz! Kiváncsi vagyok!;-)

  12. Yeti - 2013.07.05. 23:19

    Más gyártónak mar van androidra, szóval nem nagy szám az Apple részéről

  13. Máté7 - 2013.07.06. 09:52

  14. Ndishlp - 2013.07.08. 14:32

    De az nem para, hogy van már iWatch nevű okos óra? Egy olasz cég gyártja és nem gyenge mellékesen!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.