Friss: Július 8-án érkezhet az iOS 7 beta 3!

Kacor 2013.06.30. 23:03 Apple, iOS 4 hozzászólás 1 620

Az iOS 7 esetében az Apple eddig tartotta magát a megszokott béta-ütemtervhez. Először a WWDC-n bejelentették, majd ezzel párhuzamosan az iPhone fejlesztők számára elérhetővé tették a béta első verzióját június 10-én. Alig pár nappal ezelőtt az Apple a beta 2-t is letölthetővé tette ugyanezen kör számára, amely már iPad-kompatibilis volt. A tegnapi nap során, a BGR cikkje alapján valószínűvé vált, hogy az iOS 7 beta harmadik frissítése július 8-án érkezik.

A megbízhatónak tartott forrás értesülése hihetőnek tűnik, hiszen így az Apple továbbra is tartaná a “kéthetes” ütemtervet. A harmadik béta tehát a tesztelők és a fejlesztők számára július 8-án érkezik iPhone-ra és iPadre egyaránt.Valószínűleg ugyanezen a napon számíthatunk az Apple TV OS-ének 5.4-es harmadik béta-frissítésére is, amit az iOS 7-tel párhuzamosan tesztelnek.

A BGR értesülései alapján a harmadik ráncfelvarrással a dizájnelemek további változására is számíthatunk. Az, hogy a nagy nyilvánosság számára pontosan mikor válik elérhetővé az iOS 7 végleges verziója, még nem tudjuk, de igen valószínű, hogy most ősszel, az új iPhone és a második generációs iPad mini bejelentésével egy időben számíthatunk a nagy bejelentésre.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

A Gamestar és más nagy hazai lapok újságírója. iOS only teszteket már több mint három éve ír. Már a 80'-as évek óta aktív játékos. Számtalan gépet nyúzott: Commodore 64, Amiga, XT, 286, SNES, Gameboy stb... Most az iPhoneHungary-n szállítja a legfrissebb híreket és osztja meg véleményét az iOS játékokról.

4 hozzászólás

  1. Zsolti - 2013.07.08. 11:04

    2013.Júl.8 11:14
    Nálam még nem jelzi,hogy elérhető lenne a frissítés.

    • Tian - 2013.07.08. 11:34

      Várhatóan csak este lesz elérhető a beta 3.

  2. Krisz - 2013.07.08. 20:42

    Már jön lefelé…:)

  3. Dorci - 2013.07.09. 08:05

    Már elérhető! :-)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.