Visszatér a Hangjegyzet az iOS 7 rendszerekre

KeleMan 2013.06.19. 20:20 Apple, iOS 6 hozzászólás 3 386

Bár sokan panaszkodtak, hogy az iOS 7 első bétájából eltűnt a Hangjegyzetek (Voice Memos) alkalmazás, nem kell megijedni. Igazából ott van az, csak épp nem jelenik meg a kezdőképernyőn az ikonja. Természetesen a végleges iOS 7-ben megtalálható lesz ezen alkalmazás is, igaz az ikonján picit csiszoltak.

Az Apple már jelezte, hogy ismert hibaként tekint a Hangjegyzetek funkció hiányára, de jelezte, hogy a Beállítások – Általános – Használat – Összes alkalmazás mutatása (Settings – General – Usage – Show all Apps in iOS 7) menüpontban megtalálható, de még csak az új iOS 7 ikonok tervrajza jelenik meg. Várhatóan a következő iOS 7 béta 2-ben már javítani fogják a hibát.

A Hangjegyzetek beépített alkalmazás egyébként még az iOS 4-es verzióban debütált egy fantasztikus szkeumorf ikonnal, mely egy mikrofont ábrázolt. Ezt azonban az iOS 4.2-es változatban lecseréltek egy kevésbé szép, mondhatni “flat” változatra.

Aztán most jött ez a kép a MacRumors jóvoltából, melyből kiderült, hogy a kékes alapon fehér mikrofont ábrázoló ikont is száműzik, helyette egy hanghullámot ábrázoló, átdizájnolt változat érkezhet. Nekünk nem tetszik ez a hanghullám ikon… Nektek?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

6 hozzászólás

  1. Fehérsólyom - 2013.06.19. 21:32

    Igen, ez a hanghullám inkább a hangszerkesztésre utalna, semmint az egyszerű hangfelvetelre.

  2. Joci - 2013.06.19. 21:46

    Sziasztok nem igazán értem az Applet hát remérjük hogy az öszi kezdésre a probálkozásnak meg lesz a gyümölcse

  3. Peti - 2013.06.19. 22:29

    Na a hanghullám ikonhoz nem fogok tudni hozzá szokni ha ilyen randa lesz.

  4. iPhone - 2013.06.19. 23:55

    Egy japán felhasználó szerintem meg valami földrengés appra gondolna elsőre,mi t hogy hang jegyzet…:-D

  5. Gábor - 2013.06.20. 08:38

    Az egyik barátom i4S-én a FaceTime ikonja volt így eldugva, egyszerűen nem lehetett hozzáférni az apphoz… És ez egy JB nélküli iOS 6-on…

  6. Onemore - 2013.07.08. 11:52

    Szerintem nem olyan rossz az ikon, de könyörgöm miért fehér??? Nagyon rondán mutat! A fotóknál, a gamecenternél, a safarinál és a többinél is.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.