MasterCard: Magyarországon adottak a feltételek az érintés nélküli mobilfizetésre

Helme 2013.06.17. 14:14 Egyéb 5 hozzászólás 948

Magyarországon adottak a feltételek az érintés nélküli mobilfizetés széles körű bevezetésére – mondták el a MasterCard Europe kártyatársaság szakértői egy budapesti sajtótájékoztatójukon. Szetnics László, a MasterCard Europe mobilfizetésért felelős regionális vezetője kifejtette: a közelmúltban mind az NFC-telefonok, (NFC – near field communication, vagyis gyakorlatilag érintés nélküli kommunikáció), mind az azokat elfogadni képes, úgynevezett PayPass terminálok száma dinamikusan nőtt az országban, 2012 végén már 17 ezer ilyen terminál volt a hazai kereskedelmi elfogadóhelyeken.

A MasterCard által jóváhagyott, NFC-fizetésre is alkalmas mobiltelefonok száma is jelentősen emelkedett, mára 20 gyártó 150 típusú készüléke kapta meg a MasterCard jóváhagyását – tette hozzá. Elmondta: független kutatások szerint 2014-ben minden ötödik mobil, azaz összesen 300 millió készülék lesz NFC-képes világszerte, ami pedig az elfogadó terminálokat illeti, 2016-ra a kereskedői egységek 85 százaléka lesz alkalmas érintés nélküli fizetésre, így a mobilfizetésre is.

A kártyatársaság szakértője ismertette: a telefonos fizetés terjedésének alapfeltétele az elfogadás fejlesztése, melyben nagy szerepet játszik a MasterCard, hiszen az elfogadó banki partnerekkel együtt eddig 29 európai országban vezették be a PayPass technológiát a kereskedelmi helyeken, és kezdték meg ezzel az NFC technológiát kezelni képes terminálok telepítését. Jelenleg több mint 412 ezer kereskedelmi elfogadóhelyen található ilyen készülék Európában – fűzte hozzá Szetnics László.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

5 hozzászólás

  1. Puhi - 2013.06.17. 14:55

    Ilyen iPhone nekem is jó lenne! 6-os, 7-es lehet? ;)

  2. Norbert Arany - 2013.06.17. 16:05

    Június 20-án kezdődik a teszt és 6 hónapig tart.

  3. Br - 2013.06.17. 18:30

    Apple iphone tudja az NFC-t? Pl az 4s-5??

  4. ESzállás - 2013.06.17. 19:25

    Szerintem egyik iPhone sem NFC képes, viszont lehet hozzá venni olyan tokot ami kezeli.

  5. Q - 2013.06.19. 16:46

    Az mi, hogy akarok csinálni egy Apple id-t és le akar húzni két euróval? EZEK MI AZ ANYÁMAT KÉPZELNEK??? Leszarom azt a 600 forintot, de ez nyilván az apróbetű, hogy basznák meg!

Szólj hozzá Te is!