Az Android hatalomátvétele szó szerint egy vicc

Kacor 2013.05.24. 19:53 Apple, iPhone 13 hozzászólás 2 322

A minap a Techpinions-on egy igen érdekes riport jelent meg John Kirk tollából (klaviatúrájából). A cikk arra a jelenségre reflektál, ami az elmúlt hónapokban egyre jellemzőbb: sorra jelennek meg a cikkek, amelyek címükben és konklúziójukban is azt állítják, hogy az Android átvetette a vezetést a mobilpiacon, és az Apple-t a képzeletbeli dobogó második fokára taszította.

A helyzet az elemző szerint egy az egyben megfeleltethető egy Amerikában jól ismert viccnek:

“Két farmer vesz egy furgonplatónyi dinnyét, 5 dollárt fizetnek érte darabonként. Aztán elmennek a piacra, és minden dinnyéjük eladják 4 dolláros áron. Miután megszámolják a pénzüket, rájönnek, hogy a nap végére szegényebbek lettek, mint mikor indultak.

– Látod? – mondja az egyik farmer a másiknak. – Mondtam, hogy nagyobb furgont kellett volna szereznünk.”

Kirk szerint pedig az Android mindösszesen annyira áll nyerésre, amennyire a farmerok álltak volna, ha másnap nagyobb furgonnal érkeznek.

“A vicc és a valóság is azon a faramuci következtetést veszi alapul ugyanis, hogy lehetséges az, hogy valaki annak ellenére, hogy minden nap, minden egyes piacról veszteségesen távozik, ezt ellensúlyozhatja azzal, hogy jóval több terméket hoz forgalomba, mint profitáló riválisai. Sajnos ez a nonszensz elemzési metódus egyre több dilettáns tech-újságíró és riporter cikkeiben üti fel a fejét.”

Íme pár az elmúlt időszak tech-portáljain megjelent cikkek címei közül:

  • Az android szétzúzza az Apple-t és a Microsoftot is a mobilpiacon
  • Úgy tűnik, az Android nyerésre áll
  • A nap híre: Az iPhone piaci részesedése már csak döglött hal a vízben
  • Az Apple-nek le kell szállítani árait, ha talpon akar maradni
  • Az Apple piaci részesedése 20% alá esett
  • Hogyan veszt el mindent az Apple
  • Az Apple részesedése 40% alá esett a tabletpiacon
  • Az iPhone piaci részesedése 18%-on ragadt
  • Ki fogyott az alma gőze
  • A világon eladott összes okostelefon majd 75%-a Androidos volt 2013 első negyedévében
  • Miért nyeri meg az Android a háborút

És még bőven folytathatnánk a sort csak az elmúlt hét technikai cikkeit szemlézve. Ezek a címek, és a mögöttük rejlő cikkek két dologban közös vonásokat mutatnak:

  1. Azt állítják, hogy az Android nyerésre áll és az Apple iPhone-ja igen komoly bajban van, valamint
  2. Rámutatnak, hogy következtetésük egyetlen alapja a piaci részesedés.

A TechCrunch nevű magazin ezt a következőképpen foglalja össze:

“Beérkeztek a legfrissebb számadatok. Ezek alapján az Android van a csúcson, őt pedig egy messze lemaradt iOS követi. Többé nem lehet tagadni az Android dominanciáját. Most már a legelvadultabb Apple fan sem tagadhatja, hogy az iOS a második helyre csúszott. Az Android nyerésre áll.”

A ReadWrite magazin pedig még tovább megy, mikor azt állítja:

“A Mobil Háborúnak Vége Van – És A Google Nyert.”

– Más szóval – folytatja Kirk az elmúlt hetek lejárató hadjárata kapcsán – ezek az újságírók azt állítják, hogy az Android azért nyert, mert nagyobb furgonja van (azaz nagyobb a piaci részesedése, értsd: több készüléket dob a piacra), attól teljesen függetlenül, hogy mennyi profitot termel ez az Android forgalmazóknak. Az Android ezen cikkek alapján ironikus módon alig termel profitot, de ez nem probléma, amíg a legyártott készülékek száma emelkedik.

Csakhogy az a helyzet, hogy a piaci részesedés nem így működik. Egyedül abból, hogy a piaci részesedést vizsgálod, nem tudod megállapítani, hogy egy vállalat vagy egy oprendszer mennyire sikeres. Nézzük csak meg a hivatalos adatokat!

Forrás: Ben Evans

Az ábrán az első hasáb az eladott készülékeket, a második a jövedelmet, a harmadik pedig a tiszta profitot mutatja. A kék szín az Apple-t, a sárga a Samsung-ot, a zöld pedig az összes többi gyártót jelöli.

– A fenti grafikonon épp a kérdéses, 2013 első negyedévi hivatalos adatokat mutatja. Ha alaposan megnézzük a táblázatot és újra elolvassuk a fent idézett újságcikkeket, azok egytől egyik azt azt állítják, hogy az Android nyerésre, az Apple pedig vesztésre áll, és azt, hogy az Apple azért veszít, mert a fenti grafikon zöld részéből nem a legtöbbet birtokolja. – folytatja Kirk. – Úgy értem, most komolyan, ha figyelembe vesszük a ténylegesen eladott készülékekből és a “zöld” piaci részesedésből érkező profit arányát, egyáltalán lenne-e olyan józan ember, aki az Android piaci részesedését irigyli? Lehetséges, hogy a jövőben mindez megváltozik, de jelen pillanatban a közhiedelemmel ellentétben az Apple toronymagasan vezeti a mobilpiacot.” – mondja az elemző.

A profit aránya a piaci részesedés tükrében (hivatalos adatok, 2013. első negyedév):

– Apple 3,12%

– Samsung 1,30%

– Összes Android 0,41%

Egyedül a piaci részesedést figyelembe venni a riválisok pozícióinak elemzésekor nem csak hogy nem a legjobb módszer, hanem teljesen dilettáns, és a lehető legfélrevezetőbb. Azt gondolni, hogy a piaci részesedés garantálja sikert, ugyanaz, mint azt gondolni, hogy a nagyobb furgon nagyobb nyereséget jelent. Szó szerint egy vicc. – fejezik be John Kirk.

Ti mit gondoltok?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

A Gamestar és más nagy hazai lapok újságírója. iOS only teszteket már több mint három éve ír. Már a 80'-as évek óta aktív játékos. Számtalan gépet nyúzott: Commodore 64, Amiga, XT, 286, SNES, Gameboy stb... Most az iPhoneHungary-n szállítja a legfrissebb híreket és osztja meg véleményét az iOS játékokról.

13 hozzászólás

  1. tutajOSX - 2013.05.24. 20:42

    Szánalmas az egész.Az is szégyen,hogy kijelentik hány millió droidot regisztrálnak egy nap,miközben annak a 85 százaléka nem más,mint a behalt,lefagyott,hibásan működő oprendszer újrahúzása.

  2. itom24 - 2013.05.24. 21:48

    Nem érttettem soha, hogy miért így hasonlítják össze a dolgokat. Az android tudomásom szerint nem egy telefon hanem egy telefon op. rendszer. Ahogy az ios is. Hány cég telefonján fut android és hány cég telefonján fut ios? Még ha a Samsung telefonokkal is hasonlítják össze. Hány samsung telefon van forgalomba? És hány Apple telefon? Persze, hogy több androidos telefon van forgalomba mert a legolcsóbbtól kezdve mindenre azt teszik rá. Kíváncsi lennék ha az ios is nyílt platform lenne akkor milyen lenne ez a felállás.

  3. Bencececee - 2013.05.24. 22:14

    Ez semmi mas csak az irigyseg…

  4. Pepe - 2013.05.24. 22:27

    Kiknek azért egy másik viccet is meg kene ismernie, konkrétan: “Egy korlátolt szivar rossz irányba hajt fent az autópályán, és nekiáll szlalomozni a szembe jövök között. Szól a rádió a kocsiban, amin egyszer csak meg szakítják az adást: Figyelem! Egy őrült szembe megy a forgalommal az autópályán!” “Mire az öregúr: Nem egy, az összes!!!” .
    A “kifogyott az alma gőze” meg nem hallottam, de kifejezi az innovációs problémát, amit Kirken kívül mindenki lat. Az hogy (MÉG) mennyire tudja lehuzkodni az Apple az alma fanokat, nem érdem, hanem az Amcsi elemzésekben is egyszerűen “borderline fanatic” néven emlegetett Apple hívők kitartásának köszönhető. Elég annyi hogy 32 dollárból állítják elő az iPhone 5-t (ezen az oldalon is volt téma), és 200 ezerért árulják. Így nem kunszt profit bajnoknak lenni. A kérdés hogyha a droidok technológiában is beeloznek (márpedig nagyon jók) akkor ki fogja meg venni az “almás” cuccokat.
    Véleményem szerint az Asus által bemutatott PadPhone volt az az átütő fejlesztés amit minimum az Apple-tol vártam volna el, és látszik hogy ez a jövő iránya. Jelenleg nincs könnyű helyzetben az Apple.

  5. akira - 2013.05.25. 06:52

    Amig karacsonyra a tinik 95%-a Apple cuccra vagyik, addig nincs bajban az Apple. Bajban akkor lenne, ha mar nem ok lennenek a legvonzobbak.

    Az Apple versenytarsai pedig szinte kizarolag iPhone es iPad temaban kepes az Apple nyomaba eredni, semmi termekinnovaciojuk nincs, amelyik sikeres lenne.

    Es ne gyertek azzal, hogy melyik ceg milyen technologia innovaciocal jarult hozza az iparagi fejlodeshez, mert a tinik nem arra, hanem a kesztermekekre gerjednek.
    A kesztermek a lenyeg, nem az alkatresz!

  6. Esjé - 2013.05.25. 07:38

    Nem értem ezt az egész Android vs ios körül folyó vitát – régóta figyelem, olvasgatom, de nem értem – kicsit a politikai megoszlás jut eszembe róla. Jómagam régóta Apple használó vagyok iPhone 3, 4 & jelenleg 5, valamint iPad 3 eszközökkel. Családomban, baráti,- és ismerettségi körömben van “Androidos” & “ios-os” is…soha nem szoktunk vitatkozni, tisztelettel adózunk egymás fogyasztói szokásainak. Számomra az Apple azért a leg megfelelőbb, mert megbízható, kiszámítható & gyors-logikus. Szerintem teljesen normális, h a jó app-ekért fizetni kell, hiszen a saját munkánkért is pénzt várunk el! Azt is szeretem, h az Apple cucc drága, mert – legalábbis Magyarországon – nincs minden második embernek, így büszke lehetek munkám gyümölcsére. Nekem nincs igényem az Android nyújtotta szabadságra, meg nem is értek hozzá…ráadásul az ios nekem tökéletesen fekszik. Ugyanakkor egy kedves Computer-guru barátom pont az Android nyújtotta “szabadságot” kedveli, ami meg engem nem zavar. A média meg egyéb érdekcsoportok folyamatosan arra törekednek, h valamiképp pénzt csíkarjanak ki a fogyasztói társadalomból…bármi áron, szerintem már semmi sem számít. Tehát! Nem lehetne az, h békésen megfér egymás mellett az Apple meg a Samsung, a Porsche meg a Ferrari, a Solingen & a Dick….sorolhatnám…szóval az adott eszközöket, gépeket, tárgyakat mi emberek a magunk javára használjuk, egészségesen, optimálisan? Ennyi

  7. HunXPlayboy - 2013.05.25. 10:18

    Csak hogy tisztán lássunk nem 32 dollár az iPhone alkatrészek ára. Az csak a grafikus chip és processzor ára. Valóban többszörös áron adjak el de azért ne vezessünk félre embereket. De ez minden piacon így van. Lásd Nike cipő: bekerülési ár(szállítás anyag és munkadíj) 2000 HUF és 40000ert kapod meg a boltban.

    Engem nem érdekel hogy az Apple az első vagy 12. Ha én lennék az utolsó aki ezt használja akkor is maradnék. És nem, nem fanatic vagyok csak egyszerűen szeretem ahogy a MacOS és az iOS működik. PCm is van WIN8al és arra is azt lehet mondani hogy jó. De amilyen gyenge az Android az szánalmas. Előbb vennék a Lumia sorozatból egy nagyobb számmal ellátott készüléket mint egy Galaxy SIV-et. De ez az én véleményem

  8. Hasszi - 2013.05.25. 10:24

    Muszáj reagálnom pepe hozzászólásához!
    Ha tudomásod szerint 32 dollárból kijön egy iPhone 5, akkor szerinted mennyiből hoznak ki egy Galaxy S3-at?
    Már ha csak a két telefon borítását nézed, lényegesen magasabb költségekkel jár egy forgácsolt alumínium házat előállítani, mint egy olyan burkolatot, amit a fröccsöntőgép a nap 24 órájában nyomja ki magából!

    A költségek nem csak alapanyag költségből állnak! Azoknak a hülye alkatrészeknek valahol el kell készülni, valakinek össze kell szerelni, tesztelni, és azért a boltokba is el kell jutatni valahogy!
    Ez a folyamat a legtöbb műszaki cikknél így zajlik és egy új termék bevezetése rengeteg egyéb költséggel jár!
    De az is elképzelhető, hogy a 32dolcsis cikk írója másodállásban kalkulációs ménökként tevékenykedik valami komoly vàllalatnál! :)

    A 32dolláros cikk írójának csak annyit mondanék, hogy ha a hülyeség fájna, akkor ő valószínűleg már nem élne :)!

  9. Csuty - 2013.05.25. 13:35

    Nem csoda hogy rengeteg androidos telefont adnak el, ugyanis 30e forintért is lehet kapni olyan sz**t, és minden gyártónak van belőle legalább 20 típus. Az egyetlen androidos telefon amire lecserélném az iPhone 4-emet (Nem csúcs készülék már az i4 sem pedig!) az a HTC One.

  10. iMarc - 2013.05.25. 19:29

    Tehát az elterjedt vélekedés analógiája szerint a Golf sokkal jobb a C Mercedesnél, mert ugye többet adtak el belőle. Aha. Én azért nem szívesen ülnék vissza egy Golfba.

  11. BoRRoNeo - 2013.05.25. 23:59

    A profit szerintem másodlagos ebben a kérdésben. Az Androidos készülékek piacot próbálnak hódítani és emiatt beérik jelenleg kisebb árréssel. Ha viszont elérik a megfelelő piaci részesedést gyorsan sok minden megváltozik. Ez klasszikus üzletpolitika. Megjelenni egy telített piacon kedvezőbb feltételekkel, elhódítani a vásárlókat, zsugorítani a konkurenciát, majd átvenni a piac felett a kontrolt. Régebben sokkal több exkluzív cím volt például iOS-re, ez mára megváltozott. Még a klasszikusan iOS játék Real Racing is megjelent Androidra. Csak piaci részesedés és némi pénz kérdése, hogy ez akár meg is forduljon. És ezek még tovább növelhetik az Androidos készülékek értékét és ezzel a piaci részesedésüket.

  12. SiHed3r - 2013.05.28. 14:48

    Hali!

    Nem vagyok semminek ellene, de azért a cikk is elég elfogult érzésem szerint.Ha van egy kedvenc focicsapatom aminek ugye biztos van weboldala rajongói körökből minden egyes országban, nem azt fogom látni hogy ‘ a csapat megint irtó szar teljesítményt nyújtott hála a szar edzőnek”..hanem sokkal visszafogottabb írást amiben inkább kiemelik a csapat pozitívumait és megpróbálják a nyilvánvaló tényt szépíteni, amennyire csak lehet.. Egy iPhone vagy android felhasználó se írhatna mást.. főleg hogy a cikk nem Androidos oldalakon fog megjelenni hanem ehhez hasonló iPhone kedvelő oldalakon…

    Valaki írta hogy szerinte az iPhone azért jó mert drága és nem látja minden második embernél… Hát.. Pécsi egyetemista vagyok, és páblik trenszportot használva, én azt látom hogy az iPhone-t használó felhasználók 90-95%- a 12-18-22 éves agyonsminkelt tinipi**ák, vagy agysejt nélküli Ősbunkók, (na nem mintha galaxy s3, és s4 felhasználók különbek lennének..) de ez az általános sajnos (tisztelet a kivétel & akinek nem inge..”-szerk. Budapesten is,és Győrben ez a helyzet…).Sokszor látok fake iPhone-okat gagyi kivitelben, csak hogy lúk lájk az legyen mert az a fain,és az a swag meg akármi :D..(főleg ha tudnám mit jelent a swag :D..) amikor néha napján sikerül egy ilyen emberrel beszélgetnem csoda dolgokra jövök rá..és nem egy ember vásárolt már iPhone-t csak azért ‘mer ha nincs ájfonom akkor nem vagyok raj’ és belement ilyen adósságokba (50 ezer ft és havi 24000*24 hónap) csak hogy neki lehessen…bár előteremteni nem megy neki..vagy max éhezik.. de sebaj.. van ájfonom”..(u.ez a helyzet manapság az SGS-ekkel is..mert most az a raj..)

    és pont ez az oldal hozta le hogy az iPhone előállítási költsége kb. 170 dollár… jelenleg 700-de inkább 800 dollárért kapsz független ájfont.. Szóval… Előre leszögezném…nem trollkodni jöttem de azért nem árt ha tisztábban látunk és nem viselünk szemellenzőt..

    ui: GS ára kb 250 dollár (s4) és ők is horribilis áron adják, szóval elmehetnek a fenébe, a túlárazott S4-ükkel oda ..ahova…

    A 2 főből álló piaci verseny meg senkinek nem jó.. mert jelenleg ha így nézzük, az Apple és Samsungon kívül nincs olyan gyártó akik profitot is tudnak termelni(vagy ha vannak is csak nagyon kevesen és kis méretekben-szinte elenyésző)

  13. Ricsiricas - 2013.07.03. 00:44

    Sztem az Iphone 5 jo nem mondom h remek mert a 4 est nemkellet volna lecserélnem . Sztem .
    Am telefonba mindig isncsak iphone-om lessz .
    Nemrég kaptam meg a samsung galaxy tab 2-t sztem jo.
    Nem hasonlítom össze az androidot és a IOsS-t.
    Mert ez olyan mint az Almát 1 narancsal kellene összehaaonlìtani

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.