Hülye kérdések órája Washingtonban – Az Apple CEO-ja állta a sarat!

Kacor 2013.05.23. 21:10 Apple, Egyéb, Tim Cook 8 hozzászólás 825

Tim Cook, az Apple CEO-ja a minap Washingtonban tartott előadást politikusoknak (az abszurdba hajló eseményről a CNET számolt be): az előadás után az első remek kérdést John McCain szenátor tette fel. Így hangzott:

“Miért kell állandóan frissíteni az alkalmazásaimat?”

Tim Cook mégis kedves mosollyal válaszolt makulátlan, frissen vasalt fehér ingében és égkék színű nyakkendőjében, és anélkül, hogy az idegesség vagy az unalom legcsekélyebb jele látszott volna rajta, elmagyarázta a szenátornak a szoftverfrissítések szükségességét. És mikor Tim már azt hitte volna, hogy túl van a nehezén, jött a következő csapás:

“Mr. Cook,” – kezdte a kérdező – “A következő Apple rendezvényen ugye láthatjuk majd Steve Jobs hologramját?”

A kérdést még csak nem is egy öltánc utáni reggel másnaposan ébredő szenátor, hanem a TMZ nevű celebekről hírező online magazin rendkívül szimpatikus operatőre tette fel. Cook erre a kamerába nézett, és egy elnéző mosollyal így válaszolt:

“Erről nem tudok nyilatkozni.”

De az operatőrnek ez sem volt elég, hiszen a távozó Tim után kiáltott:

“Klassz lenne. Manapság ez a trend, tudja.”

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

A Gamestar és más nagy hazai lapok újságírója. iOS only teszteket már több mint három éve ír. Már a 80'-as évek óta aktív játékos. Számtalan gépet nyúzott: Commodore 64, Amiga, XT, 286, SNES, Gameboy stb... Most az iPhoneHungary-n szállítja a legfrissebb híreket és osztja meg véleményét az iOS játékokról.

8 hozzászólás

  1. Sagara07 - 2013.05.23. 22:07

    Éljenek a pofátlan operatőrök :)

    A hologramra szerintem még nem állunk készen. Tényleg nagyon szép lenne, illetve rengeteg hasznos dolgora lehetne használni, DE !

    Egy telefonba vagy táblába nem tudják ezt még berakni…
    Ezt használja manapság az emberek nagy része, ezért írom ezt a kettőt csak !

    Illetve így utolsó megjegyzésnek, szerintem nem is létezik olyan ,,készülék” ami ezt a hologramot tudná csinálni, még ! ( és most a Vasemberben, Stark kis kedves kütyüire gondolok :D )

  2. Big Boss - 2013.05.24. 00:49

    Tupac hologram volt tavaly coachellan szal keszen allunk ra, gorillaz koncerteken is volt mar. Raadasul japanban is hasznaljak anime figurak megjelenitesere szinten koncerteken.

  3. Brumi - 2013.05.24. 04:57

    Hülye,hülyébb,leghülyébb…rendőr,postás,vasútas.

  4. Goya - 2013.05.24. 08:22

    Azt tudjuk, hogy képesek lennének hologramot varázsolni, hiszen nemrég Tupac is koncertezett egyet Snoop Doggal, csak nem sok értelme lenne…

  5. lonsdale666 - 2013.05.24. 09:03

    Hülye! :)
    A hologramot nem a telo kell hogy tudja,hanem a rendezvènyen lesz-e Jobs hologramozva.Imádom amikor nem tudjàk értelmezni amit olvasnak.Ennyi analfabétát!

  6. Apor - 2013.05.24. 09:42

    Sagara07 az a meglepő válaszom van neked, hogy igen is készen áll asszem 1éve volt mikor Tupac-ot életnagyságban minden izommal kidolgozva kivetítették egy koncerten itt is van a video: Tupac Hologram Snoop Dogg and Dr. Dre Perform Coachella Live 2012
    https://www.youtube.com/watch?v=TGbrFmPBV0Y

  7. i5 - 2013.05.24. 09:51

    honnan veszed?:D ez olyan mint az űrlények, vagy vannak vagy eltitkolják előlünk. ugyanez van mindennel. a 2. világháború után egy olyan vmit találtak fel, amitől 10 ből 9 ember kigyógyult a rákból, de sajnos a feltalálót a találmányával temették el. kinek ebből van a haszon, kinek abból.

    alighogy pár évvel a (video)kazetta feltalálása után már létezett a CD, de ezt nem hozták nyilvánosságra, csak amikor már a kazettaeladásokból jól megszedték magukat. ugyanez lehet a holo megjelenítővel, csak először a mindenfèle retina kijelzőket akarják kifuttatni amennyire csak lehet…

  8. Sagara07 - 2013.05.24. 13:51

    Na ilyenkor szeretem látni, hogy nincs igazam. Köszi a válaszokat :)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.