A Google Play az iOS-t is meghódítaná

Kacor 2013.05.19. 23:22 Apple, Játékok 5 hozzászólás 1 088

Az előző hét végén tartott San Franciscó-i játékfejlesztői előadás végén elhangzott egy igen fontos bejelentés: a Google hivatalosan is elindította a Google Play játékszolgáltatást, egy keretrendszert, amely a játékok szociális aspektusait, felhő-alapú adattárolását, a játékmentéseket és a multiplayert teszi egyszerűbbé – hasonlóan a már jól ismert Game Centerhez és az OpenFeint-hez. De az, ami minket igazán érint, nem más, mint hogy a támogatott platformok között megtalálhatjuk az iOS-t is. Érdekes helyzet alakul így ki, hiszen az Apple saját keretrendszere komoly kihívóra találhat.

A Google Play az Androidra fejlesztőknek is igen jól jön: a Google eddig használt alkalmazás-programozó keretrendszere igen elavult volt – a fejlesztőknek saját rendszerüket, vagy harmadik fél által fejlesztetteket kellett legtöbbször használniuk játékaik hegesztésekor.

Már eddig is jópár fejlesztő kopogtatott a Google ajtaján, így többek között a World of Goo, a Super Stickman Golf 2, a Beach Buggy Blitz, a Kingdom Rush és, az Eternity Warriors 2 és a remek Osmos is támogatni fogja az új rendszert.

Talán az sem véletlen, hogy a fentiek mind olyan címek, amelyeket iOS-on is elérhetünk az App Store-ban: az iOS az egyik legfontosabb célplatform jelenleg a videójáték világban, így a Google elsőre meglepőnek ható döntése, miszerint új rendszerét az Android legnagyobb riválisán is elérhetővé teszi, igen okos húzás.

Az Apple-nek már jó ideje megvan a saját keretrendszere – a Game Center az iOS 4.1-el egy időben  2010-ben indult útjára, és bár az iOS játékfejlesztők előszeretettel használják, a Game Center iOS exkluzív maradt és marad a továbbiakban is: cross-platform játékmenet nincs, így alacsonyabb a potenciális játékosok száma. Ebből a szempontból a Google Play egyértelműen jobb választás lehet a minél több játékost megcélzó fejlesztők számára.

Még egy fontos előnye lehet az új rendszernek, hogy a Google még csak az iOS-re és az Androidra sem korlátozza keretrendszere hozzáférhetőségét: az ugyanis internetböngészőkben, vagy bármilyen JavaScriptet, Javát, Pythont, vagy egyéb közismert technológiákat felismerő rendszereken elérhető lesz.

A Google Play persze nem az első olyan játékszolgáltatást, amely az iOS-t és az Android-ot átjárhatóvá próbálja tenni. Az OpenFeint jóval a Game Center előtt elindult, ráadásul nem is rosszul, amíg aztán el nem adták egy japán vállalatnak, ami azonnal leállíttatta, hogy eliminálja saját konkurenciáját.

Ha egy gyenge pontja van a Google Play-nek, az éppen az, hogy sem az Android, sem az iOS fejlesztők nem kötelezhetőek arra, hogy a Google szolgáltatását használják.

Egyelőre nehéz megjósolni, hogyan fogadják a Google új kezdeményezését, ahogy azt is, mennyire fog elterjedni. Ugyanez persze igaz volt a Game Center-re is indulása pillanatában, ami jelen pillanatban a de facto szolgáltatás az iOS játékok esetében. A Google pontosan érti, milyen fontos az Androidos játékfejlesztők érdekeit képviselni, így valószínűtlen, hogy a Google Play füstje nagyobb lenne, mint a lángja.

Ti mit gondoltok? Okos a kezdeményezés? Hogyan fogadják majd az Android- és iOS játékfejlesztők? Átveheti a Google Play a Game Center helyét, vagy a roncstelepen végzi, akárcsak az OpenFeint? Várjuk véleményeteket a kommentekben.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

A Gamestar és más nagy hazai lapok újságírója. iOS only teszteket már több mint három éve ír. Már a 80'-as évek óta aktív játékos. Számtalan gépet nyúzott: Commodore 64, Amiga, XT, 286, SNES, Gameboy stb... Most az iPhoneHungary-n szállítja a legfrissebb híreket és osztja meg véleményét az iOS játékokról.

5 hozzászólás

  1. LiEuTeNaNt - 2013.05.19. 23:32

    Hihetetlenül okos húzás, de kétlem, hogy átvenné a Game Center helyét. Csak simán meg fog jelenni a nagyobb játékok repertoárjában a Google Play-es lehetőség is. Nekem személy szerint tetszene, ha például tudnék az androidos mobillal rendelkező barátaimmal multiplayer játékokat játszani, és azonnal látnám az eredményeiket. Szinte látom magam előtt, ahogy a következő (vagy inkább azutáni) Modern Combattal már egész különszobákat megtölve játszunk a haverokkal egy sör mellett. Jelenleg sajnos ez csak 2-3 ismerősömmel megy, mert csak iOS-re elérhető :/

  2. iPhone 5 - 2013.05.20. 00:09

    Nekem volt androidom, tehát tapasztalatnól mondom, hogy semmijen átmenet nem kéne a két redszer között. Az IOS az ég az Android meg valahol egy kút mélyén van elásva.
    Az apple új vonala is kezd vedzélyes lenni már ha igaz, a több színű iPhone meg ilyenek.

  3. Gergő - 2013.05.20. 10:45

    Az SG: Deadzone játéknál, ha jól tudom van ilyen, hogy iOS, és droid felhasználók is játszhatnak együtt.

  4. Dávid - 2013.05.20. 19:10

    Szerintem az iOS és android nem passzol össze.

  5. Henrik - 2013.05.21. 16:19

    Nekem is volt androidom ezért mondom hogy nagyon nem lenne jo.
    A google play nagyon lassú

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.