Kiszivárogtak az első jóminőségű iPhone 5S alkatrészfotók

Kacor 2013.05.18. 21:20 Apple, iPhone 26 hozzászólás 6 368

A BGR-en, ahol a fotók megjelentek, nem kívánták megnevezni a forrást, de a fényképeken szinte biztosan valóban az Apple 2013-as csúcsmodelljének alkatrészeit láthatjuk. A fényképeken az iPhone 5S hangszóró- és fülhallgatókonzoljára, egy pár, bézs és szürke színű SIM kártya tálcára és egy wifi huzalkábelre vethetünk pillantást.

Az említett alkatrészeket kivétel nélkül újratervezték az iPhone 5-höz képest, ami arra utal, hogy a 4-ről 4S-re való ugráshoz hasonlóan most is a motorháztető alatt számíthatunk komolyabb változásokra – természetesen az iOS 7 bevezetésétől eltekintve.

Az, hogy ezek a képek felkerültek az internetre, azért sokat sejtető, mert a fotók alapján az iPhone 5S bőven forgalomba kerülhet kora ősszel – ha ezek az alkatrészek már készen vannak, akkor a gyártási folyamat olyan fázishoz érkezett, amikor iPhone 5S-t gyakorlatilag bármikor összeállíthatják. Erről már régóta szólnak a pletykák, bár egyes források továbbra is a júniusi-júliusi launch-ot gyanítják, hasonlóan az eredeti iPhone-hoz.

A fotók alapján sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudjuk a legtöbb, 5S-sel kapcsolatos pletykát (A7-es proci, ujjlenyomat-olvasóval és zafírkristállyal ellátott home gomb, 128 GB-os memória, hosszabb akkumulátor élettartam), de egy valami a két SIM kártya tálca alapján egyre biztosabbnak látszik:

Mivel a két alkatrész két különböző színben lett lefotózva, megerősödni látszik a feltételezés, hogy az iPhone 5S a szintén pletykák tárgyát képező iPhone Minihez hasonlóan, az iPhone-ok történetében először – a fekete vagy fehér alapmodelleken kívül – több színben érkezik. Az újratervezett alkatrészek mindenesetre arra mutatnak, hogy az Apple komolyan újragondolta, jelentősen finomította az iPhone 5s lelkét képező hardvert.

A teljes galériát itt tekinthetitek meg.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

A Gamestar és más nagy hazai lapok újságírója. iOS only teszteket már több mint három éve ír. Már a 80'-as évek óta aktív játékos. Számtalan gépet nyúzott: Commodore 64, Amiga, XT, 286, SNES, Gameboy stb... Most az iPhoneHungary-n szállítja a legfrissebb híreket és osztja meg véleményét az iOS játékokról.

26 hozzászólás

  1. Péter - 2013.05.18. 21:46

    bézs iPhone? az bizony kibaszott ocsmány lesz :) remélem fake xd

  2. Karesz - 2013.05.18. 22:02

    Mondjuk egy bézs színű 5s re beneveznék!!!

  3. Boki - 2013.05.18. 22:10

    Kicsit buzis ! Amugy meg pont a sim tarto szine az ami szerintem kotta mindegy hogy milyen :))

  4. onderon - 2013.05.18. 22:35

    “Mivel a két alkatrész két különböző színben lett lefotózva, megerősödni látszik a feltételezés, hogy az iPhone 5S a szintén pletykák tárgyát képező iPhone Minihez hasonlóan, az iPhone-ok történetében először több színben érkezik.”

    igen, leginkább feketében és fehérben, ahogyan eddig is…jó nagy baromságot sikerült írnod :)

  5. Bandita - 2013.05.18. 22:47

    Szerintem a keret lesz más színű nem az egész telefon erre nem gondoltok??

  6. Geo - 2013.05.18. 23:23

    Tim Cook teljesen eltolja az Appel-t. Steve forog a sirjaban…

  7. IFan - 2013.05.19. 00:53

    Egy pont Banditának. Geo azért, mert arany színű a keret???? Ez komoly, vagy te vagy a SamsungFan?

  8. Apple - 2013.05.19. 13:45

    Tim Cook tönkreteszi az Applet

  9. Apple fan - 2013.05.19. 13:46

    Tim Cook semmit sem ért az apple vezetéséhez

  10. G. - 2013.05.19. 15:10

    Aszt bírom hogy most itt fikázza mindenki hogy milyen ocsmány, milyen ronda,… aztán meg mindegyikőtök képes napot sorban állni érte, vagy 200k-ért megvenni…

  11. Rudolf - 2013.05.19. 16:48

    Ha valóban lesz ilyen szinben az iPhone hááát… nemmondom hogy rossz de ettől a szintől lehetett volna 1000x jobbat találni O_o

  12. Geri - 2013.05.19. 17:02

    Nem hiszem hogy ti jobban tudnátok vezetni a céget mint Tim

  13. Ati - 2013.05.20. 00:27

    K…..ra mindegy milyen színű

  14. azabenji - 2013.05.20. 00:52

    Geri – Hatalmas tévedésben vagy! Ők vannak értünk, vevőkért, nem pedig mi értük, nem kell nekünk jobban tudni vezetni a céget, az az ő dolga, az más kérdés, hogy jogosan írják, lehet rossz irányba tereli a céget…

  15. Scamp - 2013.05.20. 11:46

    Na,most már látom az is baj,ha más színekben is elérhető lesz,nem csak fekete vagy fehérben.Nem azt írták,hogy nem lesz a jól bevált színekből,hanem,hogy megjelennek mellettük más színek is.Akkor meg mi a f@szt rinyáltok?!
    Eddig is lehetett hozzájuk venni más elő-hátlapot,z mégsem szúrta senki szemét.
    Idióta,óvodás majmok!

  16. Zoli - 2013.05.20. 11:49

    Nézem a sok hülye bal..szt, ahogy olyan dolgokról vitáznak, jósolgatnak ami egyenlőre nincs….nektek nincs más dolgotok??? Mondjuk kimenni a szabadba, család, stb…
    SZÁNALMAS ez az egész komolyan mondom…hogy az APPLE vs. SZARSZUNG f@szságot ne is említsem!

    Na szevasztok

  17. Grizzlee Géza - 2013.05.20. 15:57

    Bye-bye Apple. Pedig en mindig megvettem a legujabb almas termekeket, Steve meg forog a sirjaban. Csak ket szin letezik, a feher es a fekete. Egy uj szintol elgagyisodna az Apple. Tudom mit beszelek, mert van egy kek Galaxy IIIa-asom, de nem olyan letisztult, mint pl. egy brand new iPhone 5 vagy a kettovel ezelotti MacBook Pro… Szegyen. Felhaborito. Tim Cock, takarodj!!!!

  18. Scamp - 2013.05.20. 16:42

    Jól van Géza,nekünk Apple kedvelőknek is jobb lesz,ha leteszed azt,ami nem a te kezedbe való.Ekkora baromságot is rég hallottam,hogy valami azért lesz gagyi,mert kapható több színben.Ti tényleg betegek vagytok.A Samsungod meg nem a kék szín miatt nincs sehol a iPhonehoz.Színtől függetlenül teljesen más világot képvisel a két készülék,köszönhetően az iPhone minőségi anyaghasználatának és a precíz formavilágnak,kialakításnak.
    Most pedig menjél és ránts rá kettőt a fehér almás cuccaidra.Te nagyon …..!

  19. Zzrrr - 2013.05.20. 19:34

    na ne bohockodjunk.
    az iszarnak vege vegyetek mar eszre, persze zafirkristalyok meg zafir szar, minnel hangaztosabb minnel latvanyosabb idiotasagot kell kitalalni, hogy a sok szerencsetlen megint beugorjon, csakhogy mar nem fognak..
    sokan rajottek, hogy az iszar egy bukta, es kesz ennyi.

  20. Grizzlee Géza - 2013.05.20. 19:49

    Csak vicceltem. Próbaltam megütni az átlag kommentek igen magvas gondolatiságát. :D

  21. Scamp - 2013.05.20. 20:56

    Géza: Ja,azt sikerült.:) Benyaltam,na!

    Amúgy meg most jön majd el az Apple igazi fénykora.Észre kell venni,hogy ez az egész csak az üzletről szól és az almának rohadt jól jön és nagyon profin kezeli azt,ahogy a Samsung erőlködik és hogy végre van egy “játszótársa”.Nem fognak minden fejlesztést,ötletet belepréselni egy modellbe,hanem szépen fokozatosan kényeztetnek majd minket,ahogy eddig is.Ezért lesz mindig érdekes és ezért fogjuk megvenni az újabb modelleket.
    Be kell látni(és aki már fogott a kezében Apple terméket,az tudja),hogy egy más szintet képviselnek az almás termékek,luxus kategória.Lehet nála gyorsabb,nagyobb,laposabb,de az Apple az Apple marad,felső kategória.
    Lehet,hogy egyesek szerint túlárazott,de pont ez adja meg sokaknak a varázsát,hogy azt hiszik,ezáltal ők különbek másoknál.Ezt használja ki a cég.

  22. Karesz - 2013.05.21. 00:44

    Én komolyan nem is tudom mi a faszról beszéltek!!! Mi az hogy csak a fekete meg a fehér szín létezik!!?? Mintha az apple 2007 ben nem dobta volna már piacra a szines ipodokat és egyéb termkeiket ORIASI sikerrel..!!?? Anyám…!! Hát elmondom ha kiadják bézs színbe , sőt mondjuk rózsaszínben …több fog belőlük fogyni mint a két alapból….sőt… Tömegeket fog vonzani..mert lesz elegáns , lesz utcai pl zöld kék stb stb.olyan is fog venni aki nem vett még palmát… Mert aznemberek ezért rajonganak a különleges dolgokert.. Amúgy a masik kérdés ha bukta a szín ?? Akkor mi a faszért vesz mindenki színes keretet tokot meg akármit!!?? Emlékszem amikor kihozták a nokiák 8800 telfonajibol a bézs színt … Minden üzletember , meg bizniszcsőcseléknek olyan volt,.. Mert drágavolt és vették mintha muszáj lett volna 150 ezertől 250 ezerig a luna meg a carbon és térsai !!! És nem fog számitani a tudás.. Mert újra bevonzanak egy réteget!!! Mivel fehéret nem vennék… Így a feketére vagyok rakényszerűlve …de ha kijönne egy bézs vagy barnás verzió CSAK azt venném… Mert elegáns és más mint a megszokott….a tudás??? Na az meg a gépben van!!!! Tudjátok nincs most lőpor ezért kell más stratégia…a színekkel telibetalálják a közönséget!! A régi emebrek meg veszik majd az újítások miatt!!

  23. Zzrrr - 2013.05.23. 21:40

    Xperia z. Ver mindent…

  24. Tomi - 2013.05.23. 23:15

    Szerintem tudják ők,hogy mit csinálnak, nem hülyék ülnek ott ! A telefon belül egyre jobb ,hát kívül is variálják vért frissítenek.. Egy megtervezett modelnél a több szín nagyobb profitra kalkulálható. Olcsobb előállítani és új felhasználok megnyerés nem 1 modelre szól ,hanem azoknak ha a 30%-a apple rajongó mard akkor az szép summa már ,hosszú távon! Márpedig sokan apple rajongok maradnak . A misztikum valóban kicsit megtörni látszik,de ez szükséges ,hiszen egyre nagyobb a verseny, nekik is le kell tenni új dolgokat az asztalra. Nem lehet mindig,laposabbatt ,hosszabbat…. Remélem az aksin is javítanak ha már itt tartunk. A képernyő milyen lehet még ?.. 3d retina ? Így is tökéletes ,kitudja hol tudnak javítani. Ötletek biztosan vannak, de nem tehetnek bele mindent egy telefonba mert akkor nem tudják túlszárnyalni a következő modellel. Ők már jóval előrébb tartanak annál,mint amit piacra dobnak éppen!

  25. a.sebi - 2013.05.25. 10:29

    Ennek az oldalnak a kèpzeletbeli lapjait elkéne égetni egy képzeletbeli tűzben, es a fanboyokat meg lebaszni a taigetosztól….röhely ez az iphonom van felsőbb rendű vagyok hozzáállás….ez már vallás…. pfuuujjj

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.