A nagy Apple-Samsung háború: a Google sem ússza meg!

Kacor 2013.05.16. 22:45 Apple, Egyéb 11 hozzászólás 1 394

Az Apple eredetileg 2011 áprilisában indított pert a Samsung ellen, azt állítva, hogy a dél-Koreai vállalat gátlástalanul, avagy, ahogy a periratban fogalmaztak „szolgai módon” lemásolta az Apple termékek dizájnját és technológiáját. Válaszul a Samsung visszaperelt, és azt állította, hogy az Apple több, a 3G-vel kapcsolatos Samsung szabadalmat is felhasznált. Az Apple erre még tovább ment, azt állítva, hogy a Samsung a Galaxy termékvonallal az Apple iOS eszközeinek külsejét, és felhasználói élményét is „lekoppintotta”. A pereskedés négy kontinensen, több mint harminc országban zajlott, és miután a tárgyalások kudarcba fulladtak, 2012 egy fülledt augusztusi délutánján került sor az éveken át tartó pereskedés kimenetelét eldöntő tárgyalásra az Észak Kaliforniai Legfelsőbb Bíróságon. A bíróság alig két és fél napig tartó zártkörű mérlegelés után, további tanúk meghallgatása nélkül hozta meg döntését.

Az Apple-Samsung háború története dióhéjban

A Samsung és az Apple egyaránt kártérítést követelt, utóbbi egészen konkrétan 2 és fél milliárd dollárt. De az Apple számára a pénznél természetesen sokkal fontosabb volt, hogy példát statuáljon, megvédje hírnevét, továbbra is a leginnovatívabb vállalatként maradjon meg a köztudatban, és ezzel egyértelműen fölébe kerekedjen nagy riválisának.

Így is történt: a zsűri ítélete szerint az Apple dizájn-szabadalmait valóban sértette a Samsung, míg az Apple egyetlen Samsung szabadalmat sem.

A Samsungnak csak a Galaxy Tab 10.1-ért több mint egymilliárd dollár kártérítést kellett fizetnie. A sajtóban hatalmas port kavaró persorozat során bizalmas dokumentumok kerültek napvilágra, kényes információk szivárogtak ki, és olyan óriások is belekeveredtek a pereskedésbe, mint az IBM, a Toshiba, a Microsoft, és természetesen az Android atyja, a Google.

Az amerikai pert követően a koreai Szöulban átmenetileg minden Samsung és Apple készüléket betiltottak, beleértve, így Dél Koreában az Apple nem forgalmazhatta az iPhone-t 3G és 4-et és az iPad-et, a Samsung pedig a Galaxy S és Galaxy Tab szériát.

A második csata: a Google belekeveredik

A második nagy Apple-Samsung szabadalmi per-párbaj 2014 februárjában veszi kezdetét, ami mindkét óriás számára kulcsfontosságú. Az Apple addig is mindent megtesz, hogy a Samsungot az újabb állítólagos szabadalomsértések miatt minél kellemetlenebb helyzetbe hozza. És ez persze fordítva is igaz.

Az Apple legfrissebb nyilatkozata szerint az iPhone 5-re leselkedő legnagyobb veszély a Galaxy S4. Korábban a Galaxy S3-at tartották annak, mikor szabadalmi pert indítottak el. Most, hogy az S3 háttérbe szorult, amikor megjelent az S4, az Apple a Samsung új zászlóshajóját vette célkeresztbe.

Egy bírósági dokumentumban az Apple így fogalmaz: „Az Apple arra a következtetésre jutott, hogy a Galaxy S4 megsérti az Apple szabadalmait, így kénytelenek vagyunk a szabadalmainkat sértő készülékek listájára felvenni.”

Érdekes helyzet az is, hogy az Apple-nak ezzel párhuzamosan egy korábban kiadott bírósági utasításnak is meg kell felelnie, amelyek a perben megjelölt szabadalomsértő készülékek számát limitálja 22-ben. Mivel az Apple-nek épp ennyi van a listáján, valamelyik másik, korábbi Samsung készüléket le kell vennie a feketelistáról.

Mindeközben természetesen a Samsungnak is megvan a maga listája az általuk szabadalomsértőnek tartott Apple termékekről, amely a Mac-en kívül az Apple összes termékvonalát megemlíti.

A legújabb fejlemények a Google-t sem érinthetik túl kellemesen, ugyanis a vállalatot egy bíró az előző héten arra utasította, hogy nyújtsa át a Google keresési eljárásának mechanizmusára és a második, jövő évben esedékes Samsung-Apple perre vonatkozó nyilvános dokumentumokat a Google internetes adatbázisából egyaránt, mivel az egyszerű Google keresés ez esetben nem eredményes. De kezdjük az elején.

Az Apple ugyanis azt állítja, hogy a Google szándékosan ellehetetlenítette, „elhomályosította” a Samsung nyilvános adatbázisának Androidra vonatkozó dokumentumaira történő keresést. Ergo a Google-t meghackelte a Google. Tehát: az Apple-nek a Samsung adatbázisának Android OS-re vonatkozó dokumentumaira lett volna szüksége, amihez természetesen a Google keresőszolgáltatását használták, hiszen az sokmillió, a Samsung vállalati dokumentumra vonatkozó Google kulcsszót tartalmaz. Az Apple-nek azonban feltűnt, hogy a pontos keresőszavak nem adnak ki érdemi eredményeket, és szerették volna pontosan tudni, mi lehet az oka annak, hogy a kényes téma kapcsán a Google mintha nem működne megfelelően.

A Google persze nem volt hajlandó kiadni az adatokat, arra hivatkozva, hogy ezek összeállítása „túl nagy terhet jelentene” a vállalatóriásnak, mígnem Paul S. Grewal, amerikai főbíró végül utasításba adta a Google-nek, hogy dokumentálja, a kereső hogyan szortírozza a Galaxy Nexus szabadalmi per kapcsán elvégzett kutatások során sokat keresett kulcsszavakra felmerülő találatokat. A bíróság megjegyezte, hogy rendkívül ironikus a tény, miszerint a Google, az internet vezető keresőrendszere számára túl nagy megterhelést jelenteni egy listát előállítani arról, hogy hogyan keres saját fájljai között.

A Google korábban – amellett, hogy túl megterhelőnek tartotta a kérés teljesítését, – arra hivatkozott, hogy harmadik félként nem szeretne belekeveredni a tárgyalásba, hiszen nem ő a vádlott. Erre Grewel bíró így reagált: „Az, hogy valaki harmadik félként szerepel egy perben, az adott felet nem ruházza fel az információk visszatartásának vagy elhomályosításának jogával.

A keresőóriásnak két napja volt teljesíteni az egy héttel ezelőtt bírósági utasítást, beleértve azon információk kiszolgáltatását, hogy milyen kulcsszavakat használ azt Androidra vonatkozó dokumentumok keresésekor, valamint hogy ezek a dokumentumok mely alkalmazottaktól származnak. A hatalmas jelentőségű Apple-Samsung perre 2014 februárjának elején kerül sor.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

A Gamestar és más nagy hazai lapok újságírója. iOS only teszteket már több mint három éve ír. Már a 80'-as évek óta aktív játékos. Számtalan gépet nyúzott: Commodore 64, Amiga, XT, 286, SNES, Gameboy stb... Most az iPhoneHungary-n szállítja a legfrissebb híreket és osztja meg véleményét az iOS játékokról.

11 hozzászólás

  1. Papi a Star - 2013.05.16. 23:33

    Mint 2 durcás kisgyerek… Akkor legyen: “hajrá alma”

  2. Elferi - 2013.05.17. 00:22

    A letezo legjobb reklam mind a ket gyaroriasnak……

  3. DjDrezic - 2013.05.17. 05:49

    Vajon mi történne , ha összefognának …mit alkothatnának…. Bár a versenyzés lehet ösztönzőbb.

  4. J - 2013.05.17. 06:59

    Szar ganaj mocsadek vilag…hova fajulunk meg???? Szanalmas ez az emberiseg…

  5. Dexed - 2013.05.17. 08:11

    Ez is csak taktika! Jóban vannak ők! Mint amikor kiderült Steve Jobs halála után hogy Bill Gates szel jóban voltak!

  6. L - 2013.05.17. 08:53

    Mindenkinek kell hobbi

  7. D - 2013.05.17. 10:59

    Hobbi :’D “L”, ez jó volt!

  8. Na - 2013.05.17. 12:54

    Tudjatok mi az a húzó ágazat? Anno a hadiipar. Egy kis csúsztatással.: a tech-ipar motorja a verseny. Felejtsétek el az összefogást. Sajnos nem működne. Hadi ipar nélkül nem lett volna internet. Tech háború nélkül… döntsétek el ti, mi nem lenne most.

  9. Margarinfőzelék - 2013.05.17. 12:58

    Túl jó dolga van az emberiség 1% ának, a többi 99% rovására.

  10. Chabeeno - 2013.05.18. 19:39

    Sztem mindket ceg szamos innovativ technologiat vonultatott/vonultat fel. En egyedul azert hasznalok iphone-t, mert sokkal jobban meg vagyok elegedve az anyagosszetetellel es szamomra fontos a folyamatossag. Egy droidnak nem hasznalnam ki azt a sok felesleges, ambar tetszetos fejleszteseit. Tehat szamomra mindig is apple lesz a leg felhasznalo baratabb es a legtartosabb kutyu.

  11. Ragaxy - 2013.05.19. 12:53

    Chabeeno -nal a pont! Androidos motorola razr keszulekem vicc volt egy iphone 4 -es keszulekhez, teljesen mas vilag… (Nem fejtenem most ki bovebben) Persze ez csak a szvsz.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.