iPad kompatibilis okosceruzát és digitális vonalzót mutatottak be

KeleMan 2013.05.09. 15:13 Apple, Egyéb, iPad 10 hozzászólás 1 628

A népszerű Photoshop, InDesign, After Effects és egyéb kitűnő szerkesztő programok gyártója, az Adobe a nemrég lezajlott Max fejlesztői konferencián meglepő lépésre szánta el magát. A szoftvereik mellett bemutattak két új hardvert is, melyek a “Project Mighty” és a “Napoleon” nevet kapták.

Az Adobe szintén a bemutatón leplezte le, hogy az eddigi szoftvereiket (Creative Suite) a továbbiakban a Creative Cloud részeként fogják forgalmazni, azaz mondhatni minden a felhőbe költözik. A fenti eszközökkel pedig a fejlesztők dolgát kívánják majd megkönnyíteni.

A Project Mighty tulajdonképpen egy stylus, amely beépített nyomásérzékelővel rendelkezik, valamint Bluetooth 4.0-ás kapcsolaton keresztül kommunikál az iPad készülékkel. A rajta található gombok segítségével pedig rendkívül egyszerűen végezhetünk el szerkesztéseket (visszavonás, beszúrás, stb.) anélkül, hogy hozzáérnénk a táblagépünkhöz.

Ez persze nem tűnik valami érdekesnek egészen addig amíg elő nem vesszük a Napoleon néven futó digitális vonalzót is. A két eszközt egyszerre használva ugyanis hajszálpontos egyenes vonalakat, köröket, körcikkeket, egyéb szabályos sokszögeket rajzolhatunk, de akár még fokokat is megadhatunk.

A Project Mighty és a Napoleon egyelőre azonban fejlesztési stádiumban van, nem tudni, hogy mikor érkezik és azt sem, hogy milyen áron lesz majd megvásárolható. Amennyiben nem szeretnétek lemaradni a további friss információkról a termékekkel kapcsolatban, akkor iratkozzatok fel az értesítőre az Adobe honlapján.

Hivatalos oldal: Adobe – Mighty

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

10 hozzászólás

  1. Hengelhoffer - 2013.05.09. 15:31

    Érdekes, hogy a stylus hegyesnek tűnik. Egy ilyennel, már elég jól lehet írni/rajzolni.
    Vajon a most kapható stylus-ok miért olyan böhöm vastagok?

  2. Hengelhoffer - 2013.05.09. 15:34

    … bár a videót megnézve ez is elég vastag, csak a képen látszik hegyesnek. :( a kérdésem továbbra is az, hogy miért kell vastagnak lennie? Vékonyabb hegyet nem érzékelne a kijelző?

  3. J - 2013.05.09. 17:48

    Nem, nem erzekelne. Probald ki a kormoddel hasznalni a telefont. Nem tudja a kapacitiv kijelzo annak a kis feluletnek az erintese altal keletkezett nyomast meghatarozni, vagy valami ilyesmi szerintem :)

  4. HunXPlayboy - 2013.05.09. 18:39

    Kedves J!

    A kapacitiv kijelző nem nyomás érzékeny! Köröm nem vezeti az elektromos áramot olyan jól es ezért nem tudod a telefont irányítani.

    Hogy miért kell hogy vastag legyen? Fogalmam sincs. Én sem értem. De aki tudja szívesen meghallgatnám

    • Qpack - 2013.05.09. 22:46

      “A kapacitív megoldás esetében egy kemény üveg- vagy műanyag lap alatt egy rácsos szerkezetű vezető réteget helyeznek el, aminek segítségével a kijelző „felett” egy elektromos mezőt alakítanak ki. Amikor ujjunkat közelítjük a panelhez, zavart okozunk ebben az elektromos mezőben (töltést vezetünk el a kezünkkel), amelyet a vezérlőchip érzékel, s ez alapján határozza meg a pozíciót.”

      Tehát azt érzékeli, hogy hol, mennyi töltést vezetünk el az ujjunkkal esetleg stylussal. Lehetne vékonyabb és hegyesebb ceruzával, ha az megfelelő mennyiségű töltést vezetne el. Az, hogy ehhez mennyi töltés kell az a telefon beállításaitól függ. Pl. iPhone 4-emnél, amikor halványodik el a képernyő, (mielőtt lezárná) akkor elég csak a képernyő fölé kb. 2-3 mm-re helyezni az ujjam, akkor is “feléled”, míg rendes vezérléshez meg kell fizikálisan is érintenem, hogy elég töltést vezessek el.

  5. Gergő - 2013.05.09. 21:41

    Mikor és hol lehet ilyet venni? Nekem nagyon jól jönne egy ilyen szett.

  6. Zalán - 2013.05.09. 22:31

    Egészen fantasztikus szerintem! Jelen esetben tényleg megvalósul a szoftver és a hardver teljes összhangja.

  7. J - 2013.05.10. 00:38

    Akkor rosszul gondoltam :) nemhiaba…ha tudatlanok vagytok ne beszeljetek :D legkozelebb kussba maradok :))

  8. Templomos - 2013.05.10. 22:25

    Ne tedd, az okos ember kerdez, a hulye nem, es az is marad.

  9. Karesz - 2013.05.10. 23:49

    Eljött az idő hogy kiadjanak egy 2x vagy 3x nagyobb pad et…. Mert ha lenne nagyobb felülelt rajzolni…akkor nagy szerepe lesz a jövőben oktatási célokhoz, művészetben mindenben…. Én beruháznék enékkül is egy nagyobb felûleltü pad be… Imádom a 4esem soha nem válnék meg tőle…de egy nagyobb ért nagyobb kapacitásaal szerintem….!!!!! :-)) ……..

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.