A Samsung új reklámjában ismét megy az iPhone kifigurázása

Tian 2013.05.04. 17:44 Apple, iPhone 47 hozzászólás 3 648

A Samsung új zászlóshajójának, a Galaxy S4-nek a legújabb reklámvideójában a készülék újdonságait, funkciót próbálják szemléltetni a nézők számára, amivel nem is lenne semmi baj, viszont ezt úgy érik el, hogy közben kifigurázzák az iPhone-t. Az ilyen fajta reklám egyébként nem újdonság a koreaiaktól, ezt már egyszer eljátszották a Galaxy S III reklámfilmjében is, amikor a sorban álló tömeget parodizálták ki.

A videóban diplomaosztó utáni fiatalokat láthatunk, akik szüleikkel együtt ünneplik a fontos eseményt egy medencés, kertes ház udvarán. A Galaxy S4 szinte minden újdonságát megismerhetjük a videó alatt, melyre a szülők, akik mindegyike iPhone készülékkel rendelkezik, sokszor rácsodálkoznak. A szülők itt “buta”, maradinak vannak beállítva, amivel az iPhone felhasználókra akarnak célozni és a fiatalabb korosztály, akik vevők az újdonságokra, pedig a Galaxy S4-et képviselik.

A reklám vicces, de egyben sértő is lehet. A kérdés az, hogy miért kell ilyen eszközökhöz folyamodni a Samsungnak. Úgy látszik, hogy a véget nem érő Apple-Samsung pereskedés után, még van erejük tovább piszkálódni. Nektek mi a véleményetek erről? Nektek hogy tetszik a videó? Szerintetek vicces, vagy ez már túlzás, és inkább sértő?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatója. Korábban a Szifon.com cikkírója, majd 2012-től az iPhoneHungary csapat tagja. Szabadidejében előszeretettel tanulmányozza a fotózás és a videókészítés fortélyait.

47 hozzászólás

  1. Roli - 2013.05.04. 17:58

    Pont mint a politikai életben! Sosem azt hangsúlyozzák, hogy a másik mit csinált jól, hanem azt, hogy mit nem

  2. Henrik - 2013.05.04. 17:59

    Maga a reklám érdekes, de ha úgy vesszük egy alig pár hetes készüléket vet össze egy lassan több mint fél éves kütyüvel. Ha lehet így fogalmazni ez igazságtalan.

  3. KeleMan - 2013.05.04. 18:30

    De nem tud Durexperimentet a Samsung Galaxy S4! :)

  4. Novy - 2013.05.04. 18:42

    Ez nekem még mindíg kevés ahhoz hogy samsungos, androidos, …., legyek. A reklámban sok a buzizás! :)

  5. Sagara07 - 2013.05.04. 18:46

    Amikor a két S4-t összeteszik és képet küldenek egymásnak az mi ? Csak mondom biztos nem Bluetooth …
    Nem ez a NFC-s technológia ?

    A tv-t irányítani megint hatalmas, de az hogy nem érsz hozza a telodhoz és úgy is érzékeli még jobb.

    Félre értés ne legyen, en szeretem az iPhone-t, jelenleg is egy i5-s boldog tulaja vagyok. Viszont azt viszont annyira érzem hogy hasonló vagy jobb funkciók csak is az iPhone 6-n lesznek, nem pedig az 5s-en.
    Ha nem lesz igazam akkor ez van ! :)

  6. Lacko-o - 2013.05.04. 19:11

    Elfogadnák egy 4S-t…

  7. tzs007 - 2013.05.04. 19:37

    más tészta, hogy az iphone is tarthatna ezen a szinten, csak valamiért visszatartják a technológiát… pl arra fordítanak időt hogy a clock app ikonját lecseréljék, de a widgeteket még mindig nem oldották meg… és lehetne ütköztetni a ficsöröket sorjában… ráadásul az egészet úgy adjál el mintha az iphone lenne a legfejlettebb tech a világon. ettől függetlenül ez a többéves trollkodás a gyártók közt már rohadtul unalmas.

  8. Rudolf - 2013.05.04. 19:48

    Annyi sok ilyen videóban látni hogy az iPhone ellen vannak de még egy videót se láttam az Apple-től aki ilyet csinálna más termékekkel…

  9. Goya - 2013.05.04. 20:14

    Én valószínűleg azért szeretem a telefonomat, mert nem azért vásároltam, hogy mindenféle tessék lássék funkcióval hencegjek az ismerőseimnek. Azért vettem iphone-t, mert tudtam, hogy egy megbízható kütyüt kapok a pénzemért, ami minden igényemet kielégíti. Mert az apple arra törekszik, hogy kielégítse a felhasználó igényeit, ezzel szemben pedig a samsung új igényeket gyárt. Ki gondolta úgy hogy mennyivel könnyebb lenne az èlete, ha a videók megállnának maguktól ha éppen nem nézi. Szerintem senki. De mostmár, hogy létezik egy ilyen funkció azonnal kell, mert van.

  10. Vogel - 2013.05.04. 21:35

    Ez a videó azért elég rendesen betalált. Ezek a funkciók hasznosak. Az Applenek kéne ezeket kitalálni ha az élvonalban akar maradni. Így ha be is vezeti majd őket, akkor meg majd rásütik, hogy csak a piac után kullog. A részvényken látszik mennyire van bizalom egy cég iránt. Az meg nagyon lefelé tart. Kéne már valami nagy dobás!!!

  11. Daniii* - 2013.05.04. 22:38

    “Mert az apple arra törekszik, hogy kielégítse a felhasználó igényeit, ezzel szemben pedig a samsung új igényeket gyárt.” Pont ez a jó, hogy új igényeket gyárt, ezáltal jobban fejlődik minden, feladja a leckét. Lehet, hogy sok dolog hülyeség, vagy nem válik be amit a gyártók kitalálnak, de , ha próbálkoznak akkor van esély a fejlődésre és egy új, jó dolog felfedezésére, de ha nem, akkor nincs.
    Ez lenne a cégek feladata, hogy kitalálják mivel tudják még könnyebbé és jobbá varázsolni az adott termékeket, fejleszteni, tesztelni stb. Nem neked kell kitalálnod, hogy még is mit lehetne és hogyan újítani, ez az ő dolguk. Régebben ebből az Apple jobban kivette a részét, mostanában kevésbé.

  12. gr3ml1n - 2013.05.04. 23:32

    http://youtu.be/Z19vR1GldRI ez legalább vicces. Ja szóval mi lenne ha nem háborúznátok folyton. De egyet kell értenem, teljesen fölösleges featureok

  13. VenomHun - 2013.05.05. 12:38

    Hát nekem tetszik a reklám, nem amiatt, hogy az iphonnal hasonlítja össze, hanem tényleg a hasznos funkciókat mutatja meg. A távirányító megy, ha van apple tv, meg ha majd az applenek is lessz okostv-je akkor azzal is fog menni. A fotó átvitelre meg csak anyit mondok, hogy bump…
    A többit, meg szívesen látnám majd az iphone6-ban, de ha igazak a hírek, abba olyan lesz ami az s4-ben nincs (újlenyomat olvasó)

  14. Robi - 2013.05.05. 12:48

    Ha az iphone 5S nem hoz változást, akkor a reklám sajnos igaz! de ezt akkor se kéne engedni hogy ilyen buzi reklámot kiadjanak.

  15. La Volpe - 2013.05.05. 22:58

    A Samsung azért veti be a lejáratást, mert hatásos(habár nem sok benne a fantázia) És a sok-sok birka a tengerentúlon tényleg képes azért telefont váltani, mert integetéssel tudja felvenni ha hívják. Akad pár szitu a hétköznapokban amikor ez inkább hátrány mint előny. A kompatibilitás témának azt hittem vége, de látom még mindig nem sikerült leakadni róla.
    Azt gondolom hogy ez az egész egy vicc. Rossz és szánalmas vicc.
    Ha jól tudom az applenek még mindig nagyobbak az eladásai mint a samsungnak ha mondjuk az i5-s3at nézem, javitsatok ki ha tévedek.

  16. szlaszlo - 2013.05.06. 12:24

    Vegyük már sorjában a videoban látható funkciókat:
    – fénykép: több teszt is van a neten, hogy az iPhone a maga 8Mpixeles kamerájával jobb képet csinál, mint az S4 a 12Mpixelessel, ezt majd a következő iPhone-nál nézzük meg, ami ugyan akkora felbontást tesz majd lehetővé, csak mondjuk Sony Exmore optikával… :P
    – video: HD-ben tud mind a két készülék
    – érintés nélküli hívás felvétel: parasztvakítás, evés közben, normál ember késsel villával eszik, ergo simán fel tudja venni, kihangosítva meg elég bunkó dolog kajálni, tehát így is- úgy is meg kell fogni a készüléket, vizes kézzel sem jobb a helyzet, tehát nem egy eget rengetően hasznos újdonság, elég ritkán lehet erre szükség…
    – NFC adatátvitel: csak annyit mondok, hogy Apple szabadalom… ;) Amúgy ott a bump, meg kinőttünk már ebből a gyerekes Bluetooth-on átküldözgetjük a dolgokat, prémium kategóriás készülék, első sorban az üzleti szegmensnek, akik nem divatból használják, Ők meg e-mailben kommunikálnak, amit az iPhone is tud… :)
    – távirányító: iPhonera is van a gyára Samsung app Smart View néven, és nem egy új keletű dolog ez már, arról nem is beszélve, hogy a magyarországi szolgáltatók már leginkább Set Top Box-al szolgáltatják a szolgáltatásukat, amihez a Telekom is kiadott már egy alkalmazást Távirányító néven…
    És akkor nagyjából végére is értünk az eget rengető újdonságoknak, marad a szemmozgást figyelő cucc, amit már az S3 is tudott, csak szoftveresen kicsit kibővítették a már meglévő alkalmazást, összegezve megáll az elején tett kijelentésem, hogy ötlettelen parasztvakító fejlesztéseket kaptunk… Viszont, sajnos tényleg lesznek olyan birkák, akik emiatt váltani fognak, és akiket el lehet csábítani ilyen reklámokkal… Bár az ilyenek térjenek is át, mert legalább csökken a divat iPhone tulajok száma, akik használni sem tudják a kütyüjüket, mert egy Nokia 100 is okosabb náluk… :D

  17. a.sebi - 2013.05.06. 12:45

    Ismét megpróbáltad bizonyítani h ami nincs az iphoneban az mind szar….de kb annyira èrtesz hozzà mint csótàny az atomfizikàhoz…..
    nem hd ben vesz fel hanem full hd ben, hidd el elèg nagy különbsèg, az i 5 ben is sony kamera van ès az s4 ben is mègpedig exmor…
    na de sebaj…hasznos funktiók vannak az s ben, bármikor jól jöhetnek ezek,…
    de akkor mondok ellenèrvet
    326ppi vs 441, …tudom munkás pityu megmondta, nem érezhető a különbsèg…..mert ő mindíg igazat mond….

    Ne legyèl mátlr elvakult….fölötted is írjàk h kène innovàcio az apple háza táján….
    amúgy meg levan szarva ki talalta ki az nfc t….fizetik a licencet hidd el….. Az a lenyeg h van benne….
    a masik h sok olyat ellehet mondani h mit tud az s4 amit az i5 nem….fordítva már nagyon kéne törnöm a fejem…..ha hasznalod ha nem valakik biztosan hasznaljak…. Tehat nem paraszt vakítás…

  18. Nem - 2013.05.06. 13:20

    Nem csinált semmi ilyet az Apple? Szórakozol Rudolf? Nem láttál még Mac vs Pc reklámokat? Nagyon is szokott ilyet csinálni.

  19. Karesz - 2013.05.06. 14:07

    Szerintem meg ezek a funkciók egyáltalán nem kellenek az apple be!! ‘Minek??? De most komolyan…!!! Egy cégtől lopnék az a sony… Tegyék az i6 ot por és vízálóvá… Rögtönt tönkre is ver mindenkit!!!
    Most komolyan mi kell ennél több????

    Nem az apple fog lemaradni!! Hanem a samsung fog elaprózdni…. Amire kijön az 5s vagy a 6 addigra kb jön majd az S5 … És mi lesz?? Semmi szépen lassan komotosan szétesik elgagyisodik a samsung… Mindent fog tudni csak szarul… Én az apple -t tenném piszkos erőssé… Az alkalmazások formálhatóvá teszik az eszközt …ez a lényeg..!! Nagyobb kijelző kell?? Akkor ott a tablet!! Nem kell!! A legfontosabb hogy hosszútávon megbízható legyen a telefon…én egy eszközt sokáig szeretni akarok..!! És ha jó akkor a cég további eszközeivel körbeépítem magam..!! Jöjjön a iwatch az apple televízió, stb stb stb …. Legyen ütés – por – vízálló… És jobb telefon soha nem is kellene nekem!!!

  20. Karesz - 2013.05.06. 14:13

    Na igen !! Viszont 1et nemértek vagy nem tudok!! Ha van imessage , facetime, akkor miért nem találok 2 telefon vagy 2 apple termek közötti képküldő programot!! A páromak 4s e van! Nekem ipad4 em..!! Londonban élünk…és fotoztam a telefonjval… Ésnemtudom a képeket csak e- mail ben átküldeni!!!! Erre kellene gyszerübb megoldás..! És azt is tudom hogy az imessage ben is lehet ..de ott kikellene másolgatni a képeket!! Tudtok erre valamit?? Vagy várni kell??

  21. szlaszlo - 2013.05.06. 14:15

    Kedves a.sebi!
    Nem tudom mikor szegeztem volna Neked (igen nagy “n”-nel, mert nem vagyok ekkora paraszt mint Te) akár egy fél mondatot is, hogy átmenjél személyeskedésbe és minisítgetésbe…
    Egy dolgot tartsál szem előtt, ez egy fórum, aminek vagy egy olyan hasznos funkciója, hogy mindenki elmondhatja a saját véleményét, ami az ember saját szuverén joga, ezzel egyet érthetsz, vagy nem, de ez nem jogosít fel a minisítgetésre…
    A kamerára visszatérve, akkor nekifutok még egyszer, mert látom nem ment át elsőre, hogy az iPhone-ok a 4S óta, azaz közel 2 éve a Sony Exmor 8Mpixeles kameráját használják már, ami jobban működött a szoftveres támogatás miatt mint a Sony saját Arc S készülékében, amiben debütált, és ezen túlmenően, ahogy írtam is; az S4-esnél is jobban muzsikál, ha tetszik, ha nem, hiszen ezek a száraz tények…
    Az általad írt hasznok funkciókra Te sem tudsz példát írni, csak, hogy hasznosak, valljuk be, elég kevés az a lehetséges élethelyzet, amikor ezekre valóban szükséges lehet, biztos Te is az ebéd közben legyezve fogod felvenni a telefonodat, mert kolbászzsírtól és mustártól tocsogó kezeddel nem akarod megfogni, bár azt gondolom nem gondoltad végig, hogy fogod a füledhez emelni, mert azzal a mozdulattal csak felvetted a telefont, de nem hallod a másik felet, vagy gondolom a fent részletezett kezeddel nyomod majd meg a kijelzőt, hogy kihangosítsd, hogy mindenki hallhassa, hogy csámcsogva, diszkréten senkit nem zavarva fogsz teli szájjal beszélgetni, vagy ugyan ez a helyzet a napolajozásnál is, amikor nyilván telefonálási célzattal mész kikapcsolódni, és látványosan fel is akarod hívni a sok réti nigger figyelmét, hogy hello, vagy nálam egy 2 kilós teló lopjátok el!!!
    Azt ne is említsük meg, hogy a S4 is gyüjő fogalommá avanzsál, mivel lesz a sima S4, a dual SIM-es S4, a víz és porálló S4, miért is nem lehet ez egyben???
    Segíts abban még nekem, hogy a retina kijelző azért kapta ezt a nevet, mert szabad szemmel, nem látod a pixelsűrűséget, akkor mi értelme van ezek után belemenni egy számháborúba?
    Mindegy is, egy dolgot szögezzünk le, nem vagyok elfogult, olyan helyen dolgozok, ahol bármelyik telefont levehetem a polcról és használhatom, így valós gyakorlati tapasztalatom is van az S4-ről és az iPhone-okról, tehát megalapozottan írtam, hogy parasztvakítás, és elég bug-os még, de nem találtam még stabilabb telefont az Apple termékeitől még, amint lesz ilyen biztos váltok majd…
    Ezek megint csak tények. Ha nem tetszik, őszintén szólva nem izgat, vitába nem fogok belemenni, az a Te álláspontod, ez meg a realitásokon nyugvó sajátom! Kímélj meg a továbbiakban engem, és másokat is a hasonló bölcs, kultúrtált és semmitmondó lebecsmérlő megnyílvánulásaidtól!

  22. szlaszlo - 2013.05.06. 14:37

    Karesz!
    Fotoalbumban a szerkesztés alatt ki tudod választani, hogy mely képeket akarod megosztani, aztán a megosztásnál a másolás, az üzenetekben meg beillesztés… :)

  23. Fecskeneo - 2013.05.06. 15:43

    Karesz!
    Fotóadatyam -> új fotóadatfolyam létrehozása -> annak az email címe akikkel meg akarod osztani-> fényképek hozzáadása és kész is. Ettől kezdve bármit teszel ebbe az adatfolyamba azt a többiek is látják ebben a mappában.

  24. a.sebi - 2013.05.06. 16:28

    Oké megkíméllek, de annyit kérdeznèk hogy ki nevezte el a retina kijelzőt retinànak? Nehogy már Munkás Pityu mondja màr meg h mit bír a retinám..!
    szép napot Neked! :)

  25. Geri - 2013.05.06. 17:05

    Szégyeljék magukat. A samsung sosem lesz jobb attól mert lehet integetéssel hívást fogadni. Ez nem innováció hanem … az a lényeg hogy nem az

  26. neck01 - 2013.05.06. 18:51

    Volt már valakinek stabil Androidos telefonja, mert az IOS-ben az a zseniális, hogy működik. Van összehasonlítási alapom telefon és táblagép szintjén is, de az Apple cuccoknak nincs párja!

  27. Eszallas - 2013.05.06. 18:52

    Sajnos ez van. Az iPhone kullog a droid után.
    Nagyon sajnálom, mert amikor a 4-est vettem az kb olyan volt mint most az s4.
    Pl. már a 6os verziónál tart az IOS, de még azt se tudták megcsinálni, hogy az időjárás ikon ne mindig 23 fokot mutasson, a naptár app is sokkal rosszabb mint a droidé….
    Nagyon gáááz. Aztán lehet okoskodni, meg belemagyarázni, de ez van. Ha az 5s is csak rancfelvarrás lesz akkor by by iPhone.
    Nekem pl nem tetszik hogy olyan nagy az s4, de az iPhone 5 meg olyan mint ha a 4-esen átment volna a vonat.
    Ok maradjon a kijelző 4col, de egy centit faragjanak le a hosszából. Követelem az innovációt vissza :))

  28. Vogel - 2013.05.06. 19:08

    Ez a reklám tényleg elég jól betalált! Az Iphone tényleg elvesztette a vezető szerepét az innováció területén. Ezek a funkciók tényleg hasznosak. És ha bele is rakják az Almások, akkor is csak a piacot követik. Össze kéne már kicsit szedni magukat. A samsung isznyatos tempót diktál. Fel kéne venni a kesztűt. Kicsit talán elkényelmesedtek.

  29. Vogel - 2013.05.06. 19:41

    Szlaszlo! Jól kivesézted ezt a kajálás közbeni telefonálást. Persze igazad is van. Ne ez számítson már. Csak azt felejted el, hogy kesztűben is fel lehet majd venni a telefont. Ez meg azért sokszor jól jöhet. :)

  30. a.sebi - 2013.05.06. 21:16

    Amúgy innovatív még az apple, pl ők pereskednek a legjobban…
    lehet azt az energiát másra kéne használni

  31. Sándor - 2013.05.06. 21:32

    Ez az egész csak a pénzre megy nem újítanak semmit de ugyan olyan drágán adják el jobb kamera gyorsabb teló szerintem már az 5 pixel is nagyon jó egy telefonhoz!

  32. Sándor - 2013.05.06. 21:34

    Miért adtak ki az emberek 200 ezret megint csak mert jobb a kamera és gyorsabb a telo de minek sémi nagyobb látványosabb újítás csak mert APPLE!! ennyi !!

  33. HWD - 2013.05.06. 21:56

    Lemerem fogadni a reklamban szereplok 80%-a iphonet hasznal ;)

  34. Gangxtag - 2013.05.07. 09:01

    Szerintem inkább azon kéne törjék a fejüket,hogy a samsung szarjuk tízből kilencszer ne fagyjon le. Meg a play áruházukban,működő programokat áruljanak vírusok nélkül. Most kaptam céges telefonnak egy samsung galaxy-t. Egy hét alatt többször fagyott le mint az összes iPhone-om 2007 óta. A play-ből letöltött programok 87% nem kompatibilis,75% vírusos vagy lefagy (persze ha fizetős,ettől még ki kell fizetned) Ha letöltés közben pl. megszakad a kapcsolat akkor pedig duplán fizethetsz.Erről is lehetne egy hasonló reklámot csinálni.Gratulálok samsung

  35. Dexed - 2013.05.07. 09:23

    Ismét egy nagy bizonyíték, hogy technológiailag az Apple a Samsunghoz képest még gyerekcipőben jár! Az iphone csak szebb de ennyi!

  36. Gangxtag - 2013.05.07. 19:53

    Kedves dexed! Ekkora orbitális ökörséget már régen olvastam. Olvasd el mit írtam az előző hozzá szólásban.

  37. Geri - 2013.05.07. 20:39

    Mielőtt ócsárolnád az Apple-t kedves Dexed tájékozódjódj! Én személy szerint azt javaslom hogy menj el egy androidos blogra, ott úgyis ez megy.

  38. Geri - 2013.05.07. 20:43

    Az a szomorú hogy eltántorithatatlan Apple fanként (és tulajdonosként), látom azt hogy ezen az Apple köré épült hírportálon többen szidják az Apple-t mint dicsérik… :(

  39. iPhone - 2013.05.07. 20:48

    Lehet,h én hülye vagyok,de a Bump appal ezt az éritős dolgot az iPhone egy ideje már tudja… A tv távirányító meg gondolom csak akkor,ha a tv-d is Samsung…

  40. a.sebi - 2013.05.08. 07:55

    Nem csak samsung tv vel megy…..

  41. N - 2013.05.08. 08:24

    Szerintem meg nem is olyan fontos a fejlődés. Amit az apple belerakott a telefonjaiba az mind kiválóan működik. A samsung meg nyílván agyatlanul mindent belepakolt az S4 be azt egy idő múlva nem fog úgy menni, meg fagyni fog stb…

  42. Lacko-o - 2013.05.08. 14:48

    Szerintem a Samsungnak egy hibája van: az Android. Ha lenne egy saját ópreciós rendzere ami gyors, nem fagy le 3 alkalmazás után, akkor sokkal több eséllyel indulna.

  43. Geri - 2013.05.09. 00:12

    Minden az iPhone-al kezdődődött! Minden érintőképernyős okostelefonnak az iPhone a nagyapja! Nélküle nem lenne android se! Ezt vegyétek figyelembe!

  44. Zozii - 2013.05.09. 09:45

    A sok nagytudású android szapulótól kérdezném, hogy mit használtatok? Nekem másfél év alatt mindegyik S telóm volt (kivéve S4) és soha nem volt olyan fagyás ami akksikiszedéssel járt volna. Ahogy az iOSnél van JB, androidnál pedig custom romok ezrei mindent igényt kimerítve. Ja csak ugye nem kell hozzá segghülyének lenni mert úgy nehéz romlni. Egyébként gyerekjáték. Sőt már ott tart a droid, hogy dualboot-tal egyszerre két romod is lehet a telón és azt használod amit épp szeretnél. Lehet van itt ott mikrolag de olyan szabad vagy mint a madár. Mind2 rendszer jó egyébként, ha megtehetném vennék egy szifont is mert bejön, de csak másodtelefonnak. Egy tuti hogy amit a droid fejlődött 2 év alatt az nem semmi.

  45. Csaba - 2013.05.09. 20:12

    Sokszor próbáltam elszakadni az Iphonomtól,de 3 nap után mindíg vissza kell váltanom.az utolsó cserém note 2 volt, és imádtam. Egy baj volt vele, hogy egy nap alatt 9 x indult újra, és beszélgetés közben is hajlamos volt .kikapcsolni.az igaz hogy unalmas picit az Iphone de legalább stabil.

  46. Karesz - 2013.05.09. 23:49

    Teljesen mindegy mert a számok nem hazudnak…. S3 at agyonverte 2012 ben ISMÉT a “szar 4s-5s” apple csupán 4 milló drabos külömbséggel….!!! De gondolom a Samsungszekta nem fogja ezt a darabszámot nagyra tartani …mert a 4 milló az nem sok….!
    :-))))))))))))))))) Mindegy mit tesznek abba a szutymadék adroidos fantáziamentes fos-ba !! Itt a számok szamítanak és a pénz bevétel….!!! És az az Almáé… !!!! Darabszámban a csucskategóriában veri a szamszungot ráadásúl ha a csúcsszamszunghoz hozzáadjuk a hulladék verziókat is ….ace,..stb stb..!! Azokkal együtt árbevétele sem éri el az almáét…!!! Akkor,ki csinalja rosszul ?? Ki után ki kullog???? 3 telefonal iphone 3-4-5 2 kinézettel megverni mindnet és mindenkit!!! Úgyhogy a lehet elgondolkodni!!! És lehet beletenni teleportáló eszközt a samsungba akkor sem fog tudni még az alma MELLÉ sem kapaszkodni..nemhogy elé….:-))) viccesek vagytok!!!

  47. Belashx - 2013.05.13. 14:02

    Az integetéssel felvevéshez annyit fűznék hozzá, hogy be lehet állítani azt hogy kihangosítva vegye fel. (Igen S4-em van) :)

    Nekem csak iPod Classicom van, de az is fagyott már meg – nem is egyszer. Az viszont az Apple mellett szól, hogy haverom iPod Touch-án (2007) könnyebb gépelni, mint a 2010-es régi – Androidos – telefonomon. Az innováció tényleg kéne már az Almának, mert az utóbbi időben nagyon leültek.

    A videót én válasznak érzem a szabadalmi baromságok miatt (ennek egy része jogos, de ez az amcsik f@szsága miatt van).

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.