Megjelent az Angry Birds Friends az App Store-ban

Tian 2013.05.03. 07:24 Apple, Játékok 1 db 1 008

Ahogy a Rovio ígérte, tegnap este már meg is jelent, és elérhetővé vált az Angry Birds sorozat legújabb része, a Friends az Apple alkalmazásboltjában. Az játékmenet nem kell bemutatni, hiszen már mindenki jól ismeri, ez az új verzióban sem változott. A játék különlegessége, ami a nevéből is adódik, hogy a Facebook-os ismerőseink ellen versenyezhetünk és természetesen ehhez mindenképpen szükségünk lesz egy Facebook-os felhasználói fiókra.

Az Angry Birds Friends a Facebook alkalmazásközpontjában eddig is elérhető volt, és weben már játszhattuk vele, így a iOS verzió feltelepítése után szinkronban lesz a játék. Aki esetleg még nem ismerné magát a játékot, az az indítást követően egy rövid 5 lépéses tutorial részen keresztül megismerkedhet a karakterekkel, illetve a különböző power-uppok tulajdonságaival. Ezt követően már lehetősége van a bajnoksági részben is játszani, miután engedélyezi az alkalmazás számára a Facebook-os hozzáférést.

Minden hét elején újabb és újabb bajnokság indul, mely egészen a hét végéig tart, ezután kerül kinevezésre a heti győztes a ranglistán. A bajnoksági részben folyamatosan figyelemmel követhetjük Facebook-os ismerőseink pontszámait, így láthatjuk, hogy hol is állunk a sorban. Jó hír, hogy a bajnokságnak köszönhetően minden héten újabb pályák várják a lelkes játékosokat egy újabb megmérettetésre.

A játék ingyenesen érhető el az App Store-ban, viszont a bajnoksági részben lehetőségünk van alkalmazáson belül vásárolni érméket valódi pénzért, amikből power-uppokat vehetünk magunknak. Az Angry Birds Friends Facebook-os játék ide kattintva érhető el a weben.

[appext 555936735]

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatója. Korábban a Szifon.com cikkírója, majd 2012-től az iPhoneHungary csapat tagja. Szabadidejében előszeretettel tanulmányozza a fotózás és a videókészítés fortélyait.

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Martin06 - 2013.05.03. 23:21

    Eddigi legjobb ab -remelem minden belesz tartva amit ígérnek !

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.