Kínában ismét támadások kereszttüzében áll az Apple

KeleMan 2013.04.18. 18:11 Apple, Egyéb 3 hozzászólás 279

Pornográf tartalom szolgáltatásával vádolja az Apple-t a Zsenmin Zsipao kínai pártlap, mely csütörtöki számában a vállalattal szembeni növekvő elégedetlenségről cikkezik. A Zsenmin Zsipao összesen 198 vállalatról állítja, hogy azok pornográf tartalmak elérését teszik lehetővé a kínai interneten, noha ez illegálisnak minősül a kelet-ázsiai országban. A hatóságok 12 cég honlapját bezárták, a listán szereplő többi vállalatot tevékenységének beszüntetésére és a jövőbeli hasonló esetek elkerülésére szólították fel.

Az Apple esetében a vállalat internetes áruházában, az Apple Store-ban kínált alkalmazások szolgáltattak platformot a tiltott tartalom eléréséhez, korábban pedig – a Hszinhua hírügynökség állítása szerint – hasonló tartalmú elektronikus könyvek tucatjai is letölthetők voltak a virtuális áruházban. A hivatalos kínai média az elmúlt hetekben többször is “szájára vette” az amerikai Apple-t, mintegy “kampányt hirdetve” a vállalat hírnevének megtépázására. A fogyasztói jogok védelmével foglalkozó, szokásos éves adásban március közepén a kínai központi televízió (CCTV) a vállalat kettős gyakorlatára mutatott rá, mely szerint a sérült iPhone-hátlapok cseréjénél Kínában fizetésre kötelezik a vásárlókat, miközben külföldön ingyenes a tranzakció.

A “médiaháború” a Zsenmin Zsipao hasábjain folytatódott, ahol az újság arrogánsnak nevezte a vállalatot, s annak a felmerült kritikákra való válaszát hiányolta. Az újság szerint a kettős mércét illető vádakat követően az Apple mindössze egy “semmitmondó és önfényező” 200 szavas közleményt hozott nyilvánosságra honlapján, nem kért bocsánatot és a gondra nem kínált megoldást. A bocsánatkérésre végül április elején került sor, Tim Cook, az Apple vezérigazgatója a cég honlapján kínai nyelvű közleményében kért elnézést.

A Zsenmin Zsipao csütörtöki számában hosszú cikkben részletezi az esetnek a kínai vásárlókra gyakorolt hatását. A lap azt állítja, a botrány után az Apple megítélése az újság által végzett közvélemény-kutatásban részt vevők 60 százaléka szerint romlott, 80 százalékuk elítéli a kettős mérce használatát, s csaknem egyötödük állítja azt, hogy nem vásárol többet a cég termékeiből. A Zsenmin Zsipao a fogyasztói jogok erősítését és a jogi környezet javítását szorgalmazza.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

3 hozzászólás

  1. Q - 2013.04.18. 23:04

    Ezek a komcsik abbahagyhatnák végre a pattogást. Ha nem tetszik nem kell beengedni az applet az országukba és kész.

  2. GTR - 2013.04.19. 09:51

    Eddig csak olvashattam a kommenteket de ez már komolyan írásra késztet!
    Állandóan kínlódnak, ellenkeznek, perelnek, vádolnak stb. ezek a kis ….. !
    Foglalkozzanak inkább azzal hogy a sok szemét hamisítvány gyártását meg a másolást szorítsák vissza!! Erről bezzeg nem cikkezik a “jenmijipao” !!
    Elmegy az összes a p…..ba!

  3. Dkg11uu - 2013.04.23. 05:57

    Ha nem engednek be, akkor az a 250000 ember, aki az iPhone-t gyártja Kínában, valamint maga Kína is rosszul járna, hiszen nem lenne miről lemásolni a kínai iPhone-t.
    Viszont kell a cirkusz, mert eleg sok vásárló is akad Kínában, es hat ugyanúgy folyik ott az emberek hulyitese, mint itt, hogy ne takaritsak el a regnáló rendszert, es feljenek az ujtol

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.