Kínában “hatékony” lépésnek értékelték az Apple-vezér bocsánatkérését

Helme 2013.04.03. 20:27 Apple, Egyéb, Tim Cook 3 hozzászólás 344

Kínában némileg megnyugodtak a kedélyek azután, hogy Tim Cook az Apple vezére “őszinte bocsánatot” kért a kínai fogyasztóktól és máris változtatott termékeinek hetek óta kifogásolt garanciális eljárásán – derült ki kínai médiajelentésekből kedden. Tim Cook a nem megfelelő kommunikációt okolta az Apple-t ért bírálatözönért, s biztosította a kínai vásárlókat, hogy a fontosak között is legfontosabbaknak tartja őket.

Az Apple négy ponton jelentett be változtatást. Ennek része, hogy az iPhone 4 és iPhone 4S telefonkészülékek esetében a garanciát az esetleges javítástól számított egy évvel meghosszabbítják. Ez már a februárban szervizbe került készülékekre is vonatkozik.
A javítások alkalmával a sokat emlegetett fekete iPhone-hátlapot is cserélni fogják. A vállalat ígéretet tett, hogy hivatalos szervizeit fokozottabban ellenőrzi, gondoskodik az ott dolgozók képzéséről. A bocsánatkérésre nem sokkal azt követően került sor, hogy a médiában napvilágot látott kritikák után a kínai fogyasztóvédelem országos szervezete is felszólította az amerikai vállalatóriást a problémák kezelésére. A szervezet elsősorban azt kérte, hogy az Apple hozza szinkronba garanciális eljárását és gyakorlatát a más – fejlett – országokban alkalmazottakkal.

Ennek elemeként felhívta a figyelmet arra is, hogy az iPad-re, amely hordozható számítógépnek minősül, olyan szabályok érvényesek, amelyek a főbb alkatrészekre két év garanciát biztosítanak. Megfigyelők máris helyes lépésnek tartották Tim Cook megszólalását az ügyben, mert a vállalat hosszas hallgatása csak erősítette azt a médiában szerepelt minősítést, amely szerint az, hogy az Apple válaszra sem méltatta sikeres és nagyreményű piacának fogyasztóit, “arroganciáját” fejezte ki.

A Global Times című angol nyelvű napilap keddi kommentárjában a hétfői nyílt levelet az eddigi “leghatékonyabb” nyilatkozatnak tartotta, amellyel az Apple vélhetően jól kezelte “eddigi legnagyobb kommunikációs válságát” Kínában. A fogyasztóvédelmi szervezet állítása szerint az Apple termékeivel kapcsolatos garanciális panaszok meghaladják a hazai termékekre vonatkozó átlagot. Az Apple ugyanakkor azt közölte, hogy vásárlóinak 90 százaléka elégedett a szolgáltatásaikkal.

Az iiMedia Research Group felmérése szerint az Apple-nek 7,7 százalékos a részesedése a kínai okostelefon piacon, amivel a Samsung (22,5 százalék) és a Lenovo (10,7 százalék) mögött a harmadik helyen áll. Tavaly összesen 169 millió okostelefon talált gazdára a világ legnépesebb országában.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

3 hozzászólás

  1. Berix - 2013.04.03. 21:25

    Hahaha…a kínai taliga hulladékokért pedig tessék mondani, mennyi garanciát vállalnak?! Vicc!

  2. Yeti - 2013.04.03. 23:32

    Csak jelzem, az Apple-t is Kínában rakják össze és a Samsung alkatrész gyártója

  3. Yeti - 2013.04.03. 23:32

    Egyetértek a ‘garancia egyenjugusaggal’

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.