A kínai sajtó kereszttüzébe került az Apple

KeleMan 2013.03.26. 18:09 Apple, Egyéb 10 hozzászólás 607

Tisztességtelennek tartja az Apple vállalat által Kínában alkalmazott kereskedelmi módszereket a Zsenmin Zsipao. A kínai központi lap hétfőn megjelent számában az utóbbi hetekben kipattant botrányokra is emlékeztetve “arrogánsnak” nevezve a céget.

A hivatalos kínai média az elmúlt hetekben többször is “szájára vette” az amerikai Apple-t, mintegy “kampányt hirdetve” a vállalat hírnevének megtépázására.

A fogyasztói jogok védelmével foglalkozó adásában a kínai központi televízió (CCTV) a vállalat szemére vetetett, hogy a sérült iPhone-hátlapok cseréjénél Kínában fizetésre kötelezik a vásárlókat, miközben ez külföldön ingyenes. A több százmillió néző által követett adás után több százezren vitatták meg a témát a kínai mikroblogokon, csalódottságuknak hangot adva az országban egyébként rendkívüli népszerűségnek örvendő céggel szemben.

A vállalattal szembeni hangulatot kínai hírességek is szították, amiben – ahogy az egy mikroblogbejegyzésben felejtett utasításból kiderül – feltételezhetően maga a CCTV is jelentős részt vállalt.

Alig egy héttel az adás után a Hszinhua hírügynökség közölt cikket arról, hogy az utóbbi egy év során a közép-kínai Vuhan városában több mint 20 ezer fiatal adósodott el egyebek közt az országban tomboló “Apple-láznak” köszönhetően. A fiatalok magas kamatozású, nagy összegű kölcsönt vettek fel csak azért, hogy legújabb generációs elektronikai cikkeket, így iPhone-t vagy iPadet vásárolhassanak. A híradás újabb csapást mért az Apple hírnevére, s a vállalat népszerűségének árnyoldalaira, a kínai fiatalok státuszszimbólum-függőségére is rávilágít.

A “médiaháború” a Zsenmin Zsipao központi pártlap hétfői számában folytatódott. Terjedelmes írásában a lap “arrogánsnak” nevezi a vállalatot, s hiányolja, hogy az Apple nem válaszolt a bírálatokra. Az újság úgy fogalmaz: a kettős mércét illető vádakat követően az Apple mindössze egy “semmitmondó és önfényező” 200 szavas közleményt tett ki honlapjára, nem kért bocsánatot és a problémákra nem kínált megoldást. A vállalat a kínai újságírók többszöri megkeresésére sem reagált, így próbálván kitérni a kritikák elől. A lap írásában több felháborodott és csalódott vásárlót is idéz, akik közölték, hogy a történtek miatt nem fognak több Apple-terméket vásárolni.

Nem az Apple az egyetlen külföldi vállalat, amely tevékenységének negatív oldalait vette górcső alá a kínai sajtó. Decemberben a KFC-ről derült ki, hogy hormonnal és antibiotikummal kezelt csirkehúst használt termékeiben alapanyagként, legutóbb pedig a Volkswagen hívott vissza csaknem 400 ezer autót egy, a kínai televízióban megjelent híradást követően.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

10 hozzászólás

  1. Seeting - 2013.03.26. 19:34

    Igazuk van, az Apple tényleg elég arrogáns…

  2. Q - 2013.03.26. 19:47

    Ki nem szarja le a sárgákat?

  3. blabla - 2013.03.26. 19:51

    Az apple nek mi köze van ahhoz hogy a kinai hulyegyerek mire vesz fel kölcsönt és adosodik el ? Ugy emlegetik mintha az apple kényszeritette volna öket arra hogy felvegyék a kölcsönt . Ez nem az apple hibájja hanem a szulöké és a felelötlenul költekezö gyerekeiké . Erre van eggy egyszeru megoldás : Nincs pénzed rá ? Ne vedd meg !!!!

  4. Q - 2013.03.26. 20:12

    Komolyan mondom nonszensz az egész. Lejjebb már láttam az eladódosós cikket, nevetségesnek tartom hogy még ők vannak felháborodva. Értem én hogy nem tetszik nekik a nagy büdös kapitalizmus, de talán előre kellett volna gondolkodni és nem hitelt felvenni. De már maga a gondolat: -hitelt vettek fel hogy Apple cuccot vegyenek, és most pattognak- Mondja már meg valaki, mire fel? Egyértelmű a reakció, az Apple mire fel törődne ekkora idiótákkal?? Nagyon helyes, hogy válaszra se méltatják őket.

  5. Q - 2013.03.26. 20:23

    Végezetül egy találós kérdés: mégis milyen szülő az, aki támogatja a kölykét kedvezőtlen hitelek felvételében? Ha meg az okosgyerek magától vette fel, akkor a helyükben egy mozdulattal elküldeném keresse meg amit elszórt, nemhogy kifizessem a hitelét. Agyrém, az egész téma mélységesen felháborít…

  6. Pásztor Csaba - 2013.03.26. 22:30

    Egyetértek az előző három kommentel. Mindenkinek joga van dönteni hogy megvegye vagy sem. Ez már ilyen annyira szeretik hogy basztatják kategória.

  7. Bögyusz - 2013.03.27. 14:42

    Tökéletesen igazuk van az előttem szólóknak abban a témaban amit a kommentek magába foglalnak.Viszont a cikkben említenek hátlap problémákat.Februárban vettem egy fehér i5-öt aminek a bal hátsó sarokíve le volt ütve,elég látványosan(itt megjegyezném hogy originál csomagolásban volt a készülék és üzletből)!!!!! És itt nem az a lényeg hogy cserélik vagy nem hanem az hogy megengedhetetlen az ilyen hiba az Apple-nél. És tudtommal igen sokan jártak így. Elég flusztráló tud lenni amikor megveszed ezt a nem olcsó telefont és olyan hibát találsz rajt amit kb 5 méterről is lehet látni. Utána meg bizonyítsam hogy ez ilyen volt. Azóta is. Iphone-t használlok de így már keserűbb az “alma”.

  8. Csoki - 2013.03.27. 15:20

    A hátlap tényleg “esztétikai” probléma. Semmi se tökéletes! Az ember -általában – a hibákból tanul. Reméljúk az Apple is! A hitelesek pedig húzzanak a p.csába! Senki se tartott kést a torkukhoz hogy vegyenek föl..!

  9. Bence - 2013.03.27. 15:54

    Az applenak semmi köze a kínai eladósodáshoz! Mindenki el tudja dönteni, hogynszüksége van-e egy iphonra, és azt is hogy megengedhetik e maguknak!

  10. ESzállás - 2013.03.28. 17:23

    Szerintem ennek a cikknek nem az a lényege, hogy hülyegyerek el adósodik, hanem az, hogy ha máshol az elcseszett hát lapot kicserélik, akkor a kínaiaknak miért nem. Teljesen jogos, sőt ha így van pofátlanság.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.