Négyből legalább egy ember intim fotókat tárol az okostelefonján!

KeleMan 2013.03.01. 18:49 Apple, Egyéb 7 hozzászólás 2 083

Egy több, mint 5.000 fő részvételével zajló felmérésből kiderült, hogy az okosmobilt használók közül 25% rendszeresen tárol erotikus vagy intim jellegű képeket vagy videókat a készülékén. Az AVG cég – mely kifejezetten szoftverbiztonsággal foglalkozik – jelentése alapján a megkérdezettek között volt amerikai, angol, német, francia és brazil állampolgárságú válaszadó is, és minden kétséget kizáróan nemtől és nemzetiségtől függetlenül igencsak perverzek az emberek.

A Techcrunch a jelentésből azt is kiderítette, hogy míg négyből egy ember tárol intim tartalmakat a készülékén, addig csupán a válaszadók 36%-a fizetné a csekkeket, bankszámlákat a mobiljáról, mivel szerintük az kevésbé biztonságos. Az AVG jelentése alapján amúgy az emberek csupán 35%-a vásárol a készülékén online.

Az persze, hogy beállunk a fürdőbe a tükör elé és lövünk pár “self-shot”-ot aztán már megy is az Instagramra, azzal nincs semmi gond. Szerencsére a jelentés kitér arra, hogy az emberek inkább csak tárolják ezen tartalmakat a mobiljukon és mindössze 15% osztja is meg valamilyen közösségi hálózaton, vagy küldi el barátjának, barátnőjének.

Persze ez is elég volt ahhoz, hogy egy remek képgalériát készíthessünk nektek! :)

Csak mértékkel…

[juicebox gallery_id=”20″]

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

7 hozzászólás

  1. Molnár László - 2013.03.01. 19:10

    Honnan tudtad,hogy én igen? :-)

  2. Józsi - 2013.03.01. 19:21

    Bárcsak feljebb húzta volna

  3. doki - 2013.03.01. 20:12

    es hol van a kepgaleria?

  4. Laci - 2013.03.01. 22:24

    Joooo vaaan

  5. NotMe - 2013.03.02. 07:26

    Olyan felmérés is kéne, hogy az emberek hány %-a néz erotikus videoót

  6. ,,I, - 2013.03.02. 07:59

    Érdekes, a galéria csak akkor látszik, ha Safariban nyitom meg, vagy rss-ben. Az app-ban meg nuku. Why?

  7. Tutivesztes - 2013.03.02. 09:05

    Képgaléria nem jelenik meg Iphone-on, vagy nem is létezik?:)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.