A Mailbox teljesen megváltoztatja az emailezési szokásaidat

Slemi 2013.02.17. 21:30 Apple, Programok 16 hozzászólás 2 321

A régóta várt Mailbox alkalmazás mostantól elérhető az App Store-on keresztül. Itt egy kis összefoglaló, miért érdemes használnunk ezt a mobilra tervezett e-mail klienst.

– A Mailbox könnyen használható, gyors, és mobilbarát
– Segítségével élményszámba megy a telefonos e-mailezés
– A Snooze funkció lehetővé teszi, hogy az alkalmazás akkor figyelmeztessen minket, amikor egy adott levél aktuálissá válik.
– A Mailbox segítségével könnyedén karbantarthatjuk a fiókunkat, nehézségek nélkül.

Az alkalmazás ingyenes, azonban ahhoz, hogy az első hetekben használhassuk virtuálisan sorba kell állni. Ezt a rendszert azért vezették be, hogy megóvják a cég szervereit a túlterheltségtől, hiszen minden bizonnyal nagy érdeklődés várható egy ilyen hasznos és ingyenes alkalmazás iránt.

A foglalásokat sorrendben teljesítik, február 7 óta, addig ameddig az összes kérelmező le nem töltheti az alkalmazást. Amíg ilyen módon várakozunk érte, az app azt is tudatja velünk, hányan állnak előttünk a virtuális sorban. A Mailbox értesítést küld arról, amint a Gmail felhasználónk készen áll arra, hogy használja a programot. A szoftvert tehát az iTunes-ról ingyenesen letölthetjük. Eléggé nagy népszerűségnek örvend.

Mailbox (AppStore Link) Mailbox
Fejlesztő: Dropbox, Inc.

Besorolás: 4+

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Bence vagyok, 20 éves egyetemista. Nagy Apple-rajongó.

16 hozzászólás

  1. Fpéter - 2013.02.17. 21:40

    Hát én végre sorra kerültem 150k -ik voltam mivel regisztráltam, de nem igazán értem mivel lenne ez jobb NEKEM mint a sima beépített mail app. Nekem pár nap használat után is sokkal jobban kézre all és használhatóbb mint ez. Úgyhogy én töröltem, másra számítottam valami nagyobb durranásra főleg ennyi várakozás után…

  2. Blabla - 2013.02.17. 21:45

    Maradok a régi jol beváltnál :D Az is könnyen használható és már meg is szoktam :D

  3. Huba - 2013.02.17. 21:56

    Kiváncsi vagyok hányan törlik még majd…

  4. Foreign3r - 2013.02.17. 22:07

    Egy hete varok es mar csak 534785-en vannak elottem. Pazar…

  5. Henrik - 2013.02.17. 22:12

    A fenébe 812ezredik vagyok

  6. Zoli - 2013.02.17. 22:54

    A beepitett app sokkal jobb. Azon is mindent el lehet intezni.

  7. strucc007 - 2013.02.17. 23:30

    Én egy dolgot nem értek: miért nem lehet csak egy plugint fejleszteni a beépített mailre? Mert én pont azért nem töltök le egy olyan alkalmazást, amiből van gyári is, mert nem kell kettő. Lehet az a másik fényévekkel is jobb, akkor sem kell :D

  8. Blancor - 2013.02.18. 00:14

    Sok értelme nincsen, a gyári minden igényt kielégít… számomra.

  9. Tibó - 2013.02.18. 07:14

    Nagyobb durranás vártam, egyenlőra csak Gmail-es fiókkal működik.

  10. Pal007 - 2013.02.18. 09:04

    @strucc007
    “..Lehet akár fényévekkel is jobb…”
    Ez azért elég érdekes szemlélet… :)

  11. Regi - 2013.02.18. 09:50

    Én kivárom szépen a sorom, remélem én nem csalódok majd. :) már csak 290.000 vannak előttem.

  12. Blabla - 2013.02.18. 09:58

    XDDD hat ez nevetséges 125673214 csilliárdan vannak mindenki elott , és még csak nem is olyan jó app :) ki hallott mar olyat hogy sorban kell állni eggy app ért :)

  13. G - 2013.02.18. 11:05

    Nalam is törlésre került. Csatolmányt nem kezeli rendesen. Különböző címzettől de azonos tárgy miatt összekeveri a leveleket… Jo nagy csalódás. Gyari sokkal jobb. Vagy inkább a Sparrow. Jo nagy vakitas ez az app.

  14. Lila - 2013.02.18. 14:51

    Az icloud tökéletes!!!

  15. Pgx - 2013.02.18. 15:37

    Ez a sorabanállás egy marketing fogás. Nem lennék meglepve, ha több megjelenő app-nál vetnék be a jövőben.
    Nekem mondjuk tényleg változtatott ez az app a szokásaimon. Ennyire gyorsan nem szoktam törölni látszólag népszerű alkalmazást.
    Gyenge, nem ad többet mint a beépített kliens, de legalább a fejlesztőknek nagy az arca. :)

  16. axxon - 2013.02.18. 15:50

    én is töröltem maradok a gyárinál.
    mikor megláttam hogy nem időrendbe vannak az emailok hanem össze vissza majdnem sírtam, itt már éreztem hogy nem leszünk haverok.
    nem is lettünk, töröltem.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.