Koncepcióképek – Ilyen lehet majd az új iPad 5

KeleMan 2013.02.02. 20:59 Apple, iPad 12 hozzászólás 2 256

Martin Hajek neve talán nem cseng mindenkinek ismeretlenül, főleg azoknak, akik látogatják oldalunkat. Martin nagyon sok koncepcióképet készített már az Apple iOS cuccairól, melyeket mindig a piaci pletykák és információk ihlettek. Martin most is kiadott egy pár elképzelést, hogy szerinte, hogyan is fognak majd kinézni az Apple új eszközei a 2013-as évben. Ezúttal az iPad készülékről osztunk meg pár információt.

Egyre több felől lehet hallani, hogy az Apple idén tavasszal nem fogja frissíteni az iPad táblagépet, hiszen megtette ezt már múlt év októberében. 2013. február 5-én pedig érkezik az új 128GB-os változata a negyedik generációs eszköznek, így szinte biztos is, hogy március-április környékén nem várható termékfrissítés. Ezen kívül többen pletykálják, hogy az Apple az iPad miniben debütált rendkívül vékony kijelzőt fogja az új, ötödik generációs iPad táblagépben is használni, melynek köszönhetően az tovább fog vékonyodni.

Martin szerint az Apple a kijelzőt körülvevő kávának a méretét is csökkenteni fogja, így már nem lesz annyira tepsi alakú, inkább hosszúkás kialakítást kap, hasonlóan, mint az iPhone 5 vagy az iPad mini. A dizájner szerint az Apple várhatóan az ötödik generációs iPod touch-hoz hasonlóan, itt is elérhetővé teszi a többszínű változatokat.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

12 hozzászólás

  1. Leel-Őssy Tamás - 2013.02.02. 21:04

    Persze, biztos a régi csatlakozót teszik bele…

  2. Peti - 2013.02.02. 21:37

    Hol látsz te benne régi csatlakozót?

  3. I•Sciencehuk - 2013.02.02. 21:47

    Tamas Nem lattad hogy mar az ujjabb van benne???

  4. Blabla - 2013.02.02. 21:52

    Nekem a mostani jobban tetszik :) lehetne ujitani a dizájnon az igaz , de szerintem ne legyen olyan mint a mini , az csak a minin néz ki jól, olyan ,,minis,, dizájn , nekem valahogy nem passzol a nagy ipad hez :) sokkal inkább ez : http://www.youtube.com/watch?v=jN8WkK_K4Y8 bár ezt inkább olyan ipad 250 nek tudnám elképzelni :)

  5. MacFly - 2013.02.02. 22:21

    nem rossz bár ha olyan széles lenne az oldasó kerete mint most szebb lenne

  6. Reptile - 2013.02.03. 01:02

    Én a mostani dizájnt jobban kedvelem.. ;D

  7. Lacko-o - 2013.02.03. 09:01

    Régi dízájn maradjon, ez a vékonyság jöjjön

  8. strucc007 - 2013.02.03. 09:14

    Végre keskenyebb lenne az oldalsó káva. Egy ilyenre várok már évek óta. Passzolni fog az iPhone-hez.

  9. Henrik - 2013.02.03. 09:31

    Mi van a jb-vel? Elvileg ma jön

  10. HunXPlayboy - 2013.02.03. 10:32

    Engem az iPad mérete nem zavar. Csak akkor legyen kisebb, és vékonyabb ha az üzem idő nem változik! Mert azért is szeretem az iPadet mert ha egész nap üzleti úton vagyok akar repülővel akar kocsival, nem kell keresnem konnektort, mint ahogy azt a laptopjaimmal kellett

  11. Apu - 2013.02.03. 10:35

    Szerintem az átlátszó kütyüknek semmi értelme!
    1. Nem a mögötte álló világot akarom látni, arra a megoldás, hogy elveszem a szemem elől!:)
    2. Nem vagyok pilóta, hogy a “szélvédőre” vetítse az infót. :)
    3. Amúgy is az akksi kímélése miatt levesszük a fényerőt, ha pedig ez történik, méginkább átlátunk a készülék mögé.
    Komolyan, van ennek értelme?!:)

  12. Blabla - 2013.02.04. 00:16

    Apu – igazad van erre nem is gondoltam :) de azért elég durván nézne ki átlátszóan nem ? meg ugyis az ikonokat vagy a képeket nézed rajta nem pedig ablaknak használod :) egyépként csak éppen ott átlátszó ahol nincs ikon , a videon látszik hogy az ikonok nem áttetszöek ezért szerintem fimnézés vagy játék esetleg netezés közben sem lenne átlátszó de mégis elég lennyügözöen nézne ki ahhoz hogy megérdemelje az alma logót :D

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.