CES 2013: új kiegészítők a Cobra iRadar kollekciójához

Slemi 2013.01.15. 15:10 Apple, Kiegészítők 1 db 1 236

A radarfelismerő rendszereket gyártó Cobra visszatért a CES-re ebben az évben, és a cég bemutatta új kiegészítőit az okostelefon vezérelte felálláshoz. Az új csúcsmodell az iRadar S-Series, ami Európában már kapható, de az államokban nem lesz megvásárolható augusztusig.

A Cobra legtöbb modelljétől eltérően, az S-Series úgy van kitalálva, hogy az egyetlen alkatrészét a kocsi motorháztetője alá kell beépíteni, ami egy alkalmazás segítségével a jelzéseket is küldi iPhone-unknak Bluetooth segítségével. Ez megmagyarázza a magasabb, 299 dolláros árat is. Mivel a műszert a motorháztető alá kell beszerelni, prémium modellnek számít, nem úgy, mint a simán a műszerfalra felragasztható radardetektorok.

A másik új modell az iRadar Atom, ami májustól lesz kapható, egy alacsonyabb 199 dolláros áron. Ez egy sokkal hagyományosabb detektor, azonban néhány területen képes extrát nyújtani. Maga a készülék 30%-kal kisebb, mint az eddigi iRadar modellek, a teljesítmény pedig megduplázódott. Mindkét iRadar egység kompatibilis természetesen a cég alkalmazásaival, melyet eddig már több mint 1 millióan töltöttek le.

Maga az alkalmazás átment pár fejlesztésen az elmúlt évben, és most már magában foglal pár térképfunkciót is, bár az app a saját térképeit használja, nem egy harmadik fél rendszerét. A Cobra együtt dolgozik a JVC-vel, hogy megalkossanak egy újabb egységet az iRadar sorozatba, a cég pedig ezt mondta nekünk: -Egyeztetéseket folytatunk több vállalattal is annak érdekében, hogy az iRadar alkalmazást, mást fejlesztők is használhassák, és továbbfejleszthessék, és így kompatibilis lehessen más eszközökkel is.

Az iRadar vonalon kívül, a Cobra bemutatott még két vadiúj terméket, amelyek szintén csatlakoztathatóak okostelefonokhoz, például az iPhonehoz. A Cobra Airwave egy Bluetooth-os eszköz, amely Februártól lesz kapható 39.95 dollárért. Feladata, hogy összekösse az iPhoneunkat hangfalakkal, amelyek a kocsiban vagy otthonunkban találhatóak, és az iPhone-on hallgatott zenéket ezeken keresztül élvezhessük. Az egység relatíve egyszerűnek tűnik, de a Cobra egy tesztként fogja fel, és reméli, hogy hasonló termékek is napvilágot láthatnak majd a jövőben. Amennyiben a piacon erre igény adódik..

Végül, a Cobra Gatekeeper szintén egy ’’kísérleti léggömbnek’’ fogható fel a saját területén. Ez egy Bluetoothon keresztül irányítható garázsajtó nyitó, amelyet úgy terveztek, hogy be kell építeni a jelenleg garázsnyitó rendszerünkbe. A vezetékek összekötése után, iPhone-unkról is nyitni tudjuk a garázsajtónkat, amennyiben a Bluetooth hatótávolságán belül vagyunk. A hozzá tartozó alkalmazással azt is beállíthatjuk, hogy értesítést kérünk, valahányszor az ajtó kinyílik vagy becsukódik.

Ha például szeretnénk tudni arról, mikor érkezik haza egy családtag, hasznos lehet számunkra ez a funkció. A Gatekeeper később az év során lesz csak elérhető, 59 dolláros áron, és a Cobra abban reménykedik, ez egy egészen új termékskála kialakulásának kezdete. “Be akarunk törni az otthoni automatizálás területére”” – tudtuk meg a cég szóvivőjétől. Valószínű tehát, hogy ez csak a kezdete egy sokkal nagyobb előrenyomulásnak a Cobra részéről 2013-ban.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Bence vagyok, 20 éves egyetemista. Nagy Apple-rajongó.

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Kinger - 2013.01.15. 22:47

    Nagyon jó dolgok lesznek benne ;) Örülök neki xD

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.