Jóval kevesebb MacBook fogyott idén, mint tavaly

NZsolt 2013.01.06. 10:03 Apple, Mac, Rövidhírek 1 db 463

Az NPD Group jelentése szerint a fogyasztók a 2011-es karácsonyi szezonhoz (november 18.-december 22.) képest a 2012-es időszakban 6%-kal kevesebb MacBook-ot vásároltak. Elemzők szerint a visszaesés annak köszönhető, hogy a 2012-es szezonban tulajdonképpen nagy újítás nem történt a Mac-ek terén, egyedül a 13 inches, retina kijelzős MacBook Pro számított „nagy dobásnak”.

Ehhez képest 2011-ben az Apple az egész MacBook Pro-flottát megújította, gyorsabb processzorok, erősebb GPU-k és megnövelt tárolókapacitás jellemezte az akkori sorozatot. A 6% azonban még mindig nem olyan vészes szám, mint amit a Windows-os gépek piaca produkált, ahol majdnem kétszer ilyen rossz, 11%-os csökkenést tapasztaltak.

Ez összefüggésben lehet a Windows 8 megjelenésével is, azonban nem tudjuk, hogy csak azért csak 11 százalék, mert jött az új oprendszer, egyébként rosszabb lett volna, vagy azért 11 % mert jött az új rendszer, és senki sem akarta megvenni azt. Az érintőképernyős notebook-ok, amik Windowst futtatnak, átlagosan 700 dollár körül mozogtak, ám a teljes (Windows alapú) notebook –piacnak mindösszesen csak 4,5 százalékát teszik ki.

– iPhoneHungary Rövidhírek –

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

21 éves egyetemista, a technika messzebbi oldaláról. Kedveli az áram nélkül is működő dolgokat.

Hozzászólások száma: 1 db

  1. chris - 2013.01.07. 09:01

    bazz, 6% az majdnem hogy statisztikai hibahatar, nem kene elbulvarosodni… joval az szamomra 10-30%-ot jelent… mellesleg nem mindegy hogy van e processzor amivel meg lehet ujitani a flottat… tavaly eleg keson lett nagy mennyisegben elerheto az ivy bridge + idenre is generaciovaltas varhato…

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.