Cupertinóban már tesztelik az új iPhone-t és az iOS 7-es rendszert

KeleMan 2013.01.03. 18:31 Apple, iPhone 15 hozzászólás 3 402

Még múlt év novemberében adtunk hírt arról, hogy a Digitimes akkori jelentése szerint az Apple várhatóan 2012 végén, még decemberben elkezdi az iPhone 5S készülékek próbagyártását egy igen csekély, 50.000-100.000 darabos “próba” tétellel. A kínai nyelvű Commercial Times nevű lap riportjára hivatkozva a Digitimes úgy vélte, hogy az Apple várhatóan ezzel kívánja majd felgyorsítani azon új szabványok és tanúsítványok elfogadását, melyek a soron következő hetedik generációs iPhone készülékben debütálhatnak.

A lap szerint az Apple ezzel felgyorsíthatja a későbbi tömegtermelést is, mely várhatóan már 2013 első negyedévében megindulhat, hogy később, a több millió eszköz legyártása után azt 2013 júniusában már piacra is dobhassa. Ezzel az Apple visszaállhatna a nyári premierre, mely az iPhone készülékek sajátossága volt, egyedül az iPhone 4S készülék csúszott 2011 őszére, az akkori új iOS 5 fejlesztése miatt.

Az új iPhone 5S készülék tulajdonságairól egyelőre még semmi információ nem derült ki, de a most befutott legújabb jelentések szerint a múlt év novemberi infó egyáltalán nem bizonyult kacsának. A Next Web névtelen forrásai ugyanis jelezték, hogy több fejlesztő és programozó is tapasztalta, hogy alkalmazásaikat egy új, eddig be nem jelentett Apple készülékre telepítették.

Az új eszközt az iPhone 6.1-es azonosítóval látták az alkalmazások naplójában a fejlesztők, sőt ezeken az eszközökön már az iOS 7-es mobiloperációs rendszer egy korai változata fut. Fontos megemlíteni azt is, hogy ezen készülékekhez tartozó azonosítók és IP címek a kaliforniai Cupertino városához köthetőek, így nem kétséges, hogy az Apple főhadiszállásán már javában fejlesztik az új eszközt, melyet az AppStore áruházban elérhető alkalmazásokkal is tesztelnek a mérnökök.

Anno a hatodik generációs iPhone 5 készülék az iPhone 5.1 azonosítót kapta, míg az iPhone 5.2-es néven az LTE modellt tesztelték. Most is hasonló a helyzet, az iPhone 6.1 és iPhone 6.2 (LTE) egyaránt szerepel a logokban. Sajnos a naplókból egyéb a hardverre vonatkozó adatok nem derülnek ki, de várható, hogy új grafikus egységet kap az új, hetedik generációs iPhone, melyet talán a negyedik generációs iPad készülék A6X-es processzorából emelnek majd át a fejlesztők.

Az A6X processzorra viszont nem sok esély van a fizikai tulajdonságai miatt, de elképzelhető, hogy már az A7-es processzort fogjuk viszontlátni az új telefonban. Hogy mikor? Azt még nem lehet tudni, de elképzelhető, hogy a nyáron tartandó WWDC 2013-as konferencián már többet is megtudhatunk majd.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

15 hozzászólás

  1. Nándor Juhász - 2013.01.03. 18:43

    Hát , ha 2001-ben meg volt az ipad hardware prototípusa akkor akármi lehet , csak el ne hagyjanak Egy prototípust Úgy Mint az iphone 4 – ből 2010-ben :))
    Mellesleg ha el kuldtek az ios design tervezojet a cegtol akkor szerintem varhatunk uj interfaceket , es nagyon remenykedek hogy lesznek widgetek is…

  2. Anonim - 2013.01.03. 19:55

    igen egy pár szokatlan újításnak én is örülnék, valamint remélem nem lesz annyira jó az új készülék hogy “rákényszerülök” az új megvásárlására :D

  3. Pintyo - 2013.01.03. 20:52

    En meg pont az 5-ossel vagyok igy! Kihagyom az 5-ot, megvarom az 5s-t a 4s-esem utan! Habar a sima 4 egy teljesen kiforrott dolognak tunik! Sajna a 4s kicsit (nagyon) zabalja az akksit!

  4. Iphonenorbee - 2013.01.03. 21:47

    Szerintem igaz minden és lehet hinni benne mert ami kikerült az iPhone 5-ről az minden úgy és olyan is lett ahogy azt a bejelentés előtt láttuk,szóval amit kiszivárogtattak harver és szoftver téren nem sok meglepetésünk volt a mostani iPhone bemutatóján!De ez csak az én véleményem.

  5. iStván - 2013.01.03. 23:30

    Hajrá, hajrá! Lepjenek meg minket! Remélem most megrázza magát az Apple és valami “finomságot” produkál, hogy ismét keresgessük az állunkat… :)

  6. Horrendous - 2013.01.04. 12:17

    Mivel 5s lesz, így külsőre nem szabad semmi ujra számítani. Belsore én is esélyesnek latok új processzort, esetleg grafikus chipet is. Az iOS lesz az igazi főszereplő szerintem. Ahogy már előttem is írták, új designer, új design, új funkciók. Legalabb is remelem :) Nekem ami hiányzik pl nagyon az a gyors 3G wifi kapcsoló valahova /mondjuk az újdonságokhoz/ Alap felépítéséhez, mappa szerkezethez nem hiszem, hogy nyulnanak, ami jó és bevallt minek megváltoztatni? Szoval szumma nem lesz őrült nagy újítás, arra várhatunk a 6ig. A vezetek nélküli töltést és egyéb újdonságokat is valószínű a 6 kapja meg. Ami itt még esélyes az az NFC, mert minden konkurencia rendelkezik vele.

  7. LordLoss8800 - 2013.01.04. 14:50

    Érdemes most iPhone 5-öt venni, vagy érdemesebb megvárni az 5s-t?

  8. chris - 2013.01.04. 15:04

    wifi kapcsolo folosleges. folyton azon kapom magam hogy bekapcsolva felejtem a wifit ejszakara de nem erzekelek pluszfogyasztast (i5).

    amugy a proci eleg uj az i5ben szerintem max a grafikus chipen tuningolnak majd.. szerintem is az ios7 lesz az ujdonsag, bar ios5.2-6 kozott en nem lattam tul nagy difit.

  9. blabla - 2013.01.04. 15:18

    LordLoss8800 – attól fugg ha 4s ed van akkor ink várd meg a 5s de 4s röl nem érdemes vátani mert szoftveresen mindent tud amit az 5 :) ha 4s nél öregebb van válts :) bár én még megvárnám a nyarat ha 4 em lenne hisz az nincs olyan messze :) hja nekem 4s em van és csak iphone 6 lessz a következö :D

  10. Barney - 2013.01.04. 15:39

    Borítékolható:
    -Új gyorsabb proci
    -Jobb kamera
    -NFC chip
    -Design marad

    Sztem az OS-nek van szüksége egy nagyobb upgrade-re!
    Ez már idén is kevésnek bizonyult mert ez tényleg csak egy 5.1.2.:(
    Úgyhogy jövőre bele kell húzzanak,de nagyon!

  11. Regi - 2013.01.04. 15:56

    Az iOS 7-et nagyon várom, de a 4s-emet csak 6-ra vagy 6sre cserélem majd, mert az 5-ben is csak a nagyobb kijelző vonz, ez is villámgyors teló, mindent tud, bőven jó lesz ez még 2014-ig szerintem. :)

  12. Nick - 2013.01.04. 18:53

    Én sima 4el kivárom a 6ot vagy a 6S. Amig támogatják szoftveresen adig nem cserélem le a 4emet.

  13. LordLoss8800 - 2013.01.08. 21:11

    blabla Sony Ericsson X10-em van most, elég nagy ugrás lesz az I5 :)

  14. blabla - 2013.01.12. 19:23

    Sony Ericsson X10 után nagyon látványos lesz a gyorsaság változás :D sok boldogsáot az uj i5 höz (ha megveszed ) XD

  15. Gombawi - 2013.01.17. 18:25

    Hát én meg remélem nem lesz más az iOS, mert ez szerintem pont jó. Ez az egyediség az iphoneban! Szóval nem kéne a szar, és értelmetlen android widgetekre hajazni!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.